64 százalék
Az előző hónap tendenciáját követve soha nem látott magasságig emelkedett
a Fidesz támogatottsága - derül ki a Medián novemberi felméréséből. A HVG
megbízásából készült kutatás szerint az ellenzéki párt több mint kétszer annyi
szavazatot kapna, mint az MSZP. A Fidesz a választani tudó biztos szavazók
körében 64 százalékon áll, míg az MSZP csak a lakosság 26 százalékának a
támogatottságát bírja. Az SZDSZ és az MDF 4-4 százalékos.
Szocialisták a vizitdíj ellen
Elégedetlenek a szocialisták a több-pénztáras egészségbiztosítási
rendszerrel, vagyis az egészségügyi reformmal, hiszen 123 módosító javaslatukkal
szinte „szétbombázták” a liberálisok elképzelését. A szocialisták négy fő
kérdésben változtatnának: az igazgatóság összetételét, az osztalék kifizetését,
a Díjtétel és Fejkvóta Bizottság hatáskörét és a működési költséget a liberális
vezetésű minisztérium javaslatától eltérően szabályoznák. A módosító javaslatok
legtöbbje nem éppen a befektetőknek kedvez. Eközben a szocialista frakció egyik
tagja, Tóth Károly javasolja a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését,
mondván: a biztosítási elven nyugvó rendszerben ezek „szükségtelenné válnak”.
Kiderülnek a titkok
Jogerősen is pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet
a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal ellen, amely így nem titkolhatja tovább a
közigazgatás működéséről készült bizalmas jelentéseit.
Kákosy lesz az új gazdasági miniszter
Kákosy Csabát, a tárca jelenlegi kabinetfőnökét jelöli gazdasági és
közlekedési miniszternek az SZDSZ. Az ügyvivői testület egyhangúlag támogatta a
jelölést, jelentette be a testület keddi ülése után a Gazdasági és Közlekedési
Minisztériumot (GKM) jelenleg vezető Kóka János. Kákosyt pályázat útján találta
meg Kóka János, a szakembernek nem volt kapcsolata az SZDSZ-szel. A szavazást
Kóka János bizalminak tekintette az üt-ben.