A rák okozta elhalálozások száma rohamosan csökken az USA-ban. 2002 és 2004
között a halálozások száma átlagosan 2 százalékkal volt kevesebb évente, ami
kétszer több, mint a korábbi kilenc évben.
Az előrejelzés szerint nemcsak az elmúlt, hanem a következő két egymást
követő évben is csökkeni fog a rák áldozatainak száma. Az amerikaiak, úgy tűnik,
felismerték az ellenőrző programok fontosságát. A jelentések azt mutatják, hogy
a legnagyobb eredményeket a vastagbélrák elleni küzdelemben érik el, amely a
második leggyakoribb rákbetegség Amerikában. A rákszűrésnek, valamint a
vastagbéltükrözésnek köszönhetően évente körülbelül 2,5 százalékkal kevesebb
betegséget diagnosztizálnak. A szűrések 50 év felett mindenkinek erősen
ajánlottak, de a lakosságnak így is csupán a fele veti alá magát az ellenőrző
beavatkozásoknak. Szakértők szerint összességében évente 0,5 százalékkal
kevesebben fognak rákban megbetegedni. A mellrákdiagnózis csökkenése pedig akár
a 3,5 százalékot is elérheti.