A hazai tévénézők népszerű „Colombo hadnagya” nemrég ünnepelte nyolcvanadik
születésnapját. Peter Falk annak ellenére, hogy dédpapája Falk Miksa, a Pester
Lloyd főszerkesztő-politikusa magyar, édesapja orosz, édesanyja kelet-európai
zsidó származású volt, ő maga pedig New Yorkban született, legismertebb
szerepében mégis egy olasz hadnagyot formázott meg, nem csekély sikerrel.
Életpályája azonban nem indult túl fényesen. Hároméves korában rák miatt
kellett megoperálni, aminek következtében jobb szemét elveszítette. Üvegszemet
kapott, melyet azóta is visel. Fogyatékosságából a világot jelentő deszkákon
kovácsolt előnyt: tizenkét évesen már kalózkapitányt alakított az iskolai
előadásokon. Ifjú korában atletizált, és osztályelsőként érettségizett. Egyszer
egy focimeccsen, mikor kiállították, mérgében odanyújtotta üvegszemét a bírónak
mondván: „erre talán még szüksége lehet…”. Az egyetemen politológiából,
államigazgatásból és szakácsművészetből(!) diplomázott. Kiváló diplomái ellenére
nem vették fel a CIA-hoz, ahová pedig mindig is vágyakozott.
A kudarc hatására úgy döntött, vált egy nagyot, és színésznek áll. Otthagyta
pénzügyi szakértői állását, és huszonkilenc évesen beiratkozott White Barn
színi-tanodájába. Az off-Broadwayn 1956-ban, Moličre Don Huanjában debütált. A
rákövetkező években lélegzetvételnyi ideje sem akadt, a színházak kézről kézre
adták egymás között. A hatvanas években a korszellemre ráérezve lemondott a
vastapsokról, és New Yorkból Hollywoodba helyezte át székhelyét. Kockázatos
lépését váratlan siker koronázta: mindjárt legelső filmszerepéért (Murder Inc.)
Oscar-díjra jelölték.