„Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az elmúlt harminc évben a zsidó,
a muzulmán és a keresztény valláson belül olyan folyamatok játszódtak le,
amelyek ezeket a hiteket befolyásos politikai erővé formálták. Ezt el kell
magyaráznunk az embereknek” - indokolta a CNN vezető tudósítója, Christiane
Amanpour, hogy miért vágott bele az Isten harcosai című monstre hatórás
dokumentumfilm-sorozat elkészítésébe. A CNN-en a héten bemutatott háromrészes
film műsoridő szempontjából egyenlően kezeli a zsidó telepeseket, a radikális
dzsihádista harcosokat és az Amerikában tevékenykedő evangéliumi keresztény
prédikátorokat, mint akik a 21. században „Isten harcosai” a szekuláris világgal
szemben vívott harcban.
A hírtelevízió központja Atlantában
Egy éven keresztül négy kontinens nyolc országában forgatták az utóbbi évek
egyik legnagyobb költségvetésű dokumentumfilmjét, amely több mint száz fős
impozáns szereplőgárdát vonultat fel Jimmy Cartertől az elnöksége alatt a
teheráni nagykövetséget megszálló iráni diákok vezetőjéig. Christiane Amanpour,
akit a világ legjobban fizetett műsorvezetőjének tartanak, filmjében arra hívja
fel a figyelmet, hogy világszerte egyre élesebb kulturális háború zajlik,
amelyben a modern világ áll szemben olyanokkal, akik „Istent és a vallást ismét
a mindennapi élet részévé kívánják tenni, amelynek befolyása van a hatalomra
is”. Amanpour ismert ars poeticájához híven, miszerint „az újságírói
objektivitás nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenkit egyformán kell kezelni,
csak azt, hogy egyenlő megszólalási lehetőséget kell adni nekik” három,
egyenként két-két órás epizódot készített „Isten zsidó harcosai”, „Isten
muzulmán harcosai” és „Isten keresztény harcosai” címmel. A felosztás
egyértelműen jelezte a szerkesztési alapelvet: a liberális, szekularizált
világot ma ebből a három irányból éri - egyenlő mértékű - kihívás. Mivel a
felmérések szerint az 1990 óta terrortámadások áldozatává vált legkevesebb 175
ezer ember 98 százalékát radikális muzulmánok ölték meg, nem volt egyszerű
feladat a CNN által bemutatni kívánt egyenlő arányok megteremtése.
A zsidó „harcosok” - akiket a sorozat elsőként mutatott be - azok a vallásos
cionisták, akik telepesként a gyakorlatban valósítják meg a Biblia
felszólítását: „lakjatok azon a földön, amelyet atyáitoknak adtam”. Amanpour
becsületére válik, hogy nem hallgatja el az ellenük elkövetett atrocitásokat (a
palesztin terrortámadások 90 százalékának telepesek voltak a célpontjai), és
bemutat egy hebroni tízgyermekes anyát, akinek férjét egy késsel felfegyverzett
támadó ölte meg, miközben a családját védelmezte. Az állandó életveszély
vállalása a vallási parancsolat megtartása érdekében azonban a CNN
értelmezésében nem sokban különbözik az iszlám öngyilkos merénylők motívumaitól.
Ráadásul a házaikhoz makacsul ragaszkodó telepesek akcióikkal „rendszeresen
megtorpedózzák a békefolyamatot”, hasonlóan, mint ahogy tette azt a Jichák
Rabint meggyilkoló Jigal Amir vagy a filmben személyesen is megszólaló Jehuda
Ecion, a Zsidó Földalatti Ellenállás nevű csoport vezetője is. Ecion az után
alapította szervezetét, hogy terroristák Hebronban hidegvérrel meggyilkoltak hat
zsidó diákot. Bosszúból megpróbálták felrobbantani a nabluszi palesztin
polgármestert. Bassam Sakaa, aki mindkét lábát elveszítette a támadásban,
megbocsátó mosollyal idézte fel a nyolcvanas évek elején történteket. A zsidó
összeesküvő csoportot végül az izraeli belbiztonsági szolgálat leplezte le. Mint
kiderült, következő célpontjuk a jeruzsálemi Sziklamecset lett volna, amelynek
Mohammed Husszein jeruzsálemi nagymufti szerint „elképzelhetetlen
következményei” lettek volna. A tervet időben leleplezték, ám a palesztin
intifáda boszszúhadjáratában az elmúlt tizennégy évben, az oslói békeszerződés
aláírása óta 1386 zsidót öltek meg.
A sorozat első részének pozitív hősei az ultrabaloldali izraeli Békét Most
mozgalom aktivistái, akik tavaly a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak egy engedély
nélkül - de a hatóságok hallgatólagos egyetértésével épült - ciszjordániai zsidó
település felszámolását sürgetve. A bíróság helyt adott a feljelentésnek, és az
Olmert-kormány egyik első intézkedéseként elrendelte a telep kiürítését. A
kilenc házból álló kicsiny telep felszámolása televíziós kamerák előtt zajlott.
A drámai képek, amelyeken állig felfegyverzett izraeli lovasrendőrök és
rohamsisakos katonák hurcolnak el házaikból zsidó családokat, bejárták a
világsajtót. Izraelben azóta is vizsgálat tárgya a katonaság fellépése a civilek
ellen. Amanpour kommentárja az esethez a filmben csak annyi volt: „Kilenc ház
egy kis darab földön…”
A zsidó-palesztin konfliktus kapcsán megszólal Madeleine Albright volt amerikai
külügyminiszter is, aki szerint eleve kudarcra van ítélve minden olyan
próbálkozás, amely a vallás szerepének figyelmen kívül hagyásával akar megoldást
találni a legfontosabb külpolitikai kérdésekre. „A vallás alapvetően fontos az
eszmék és az ezekre épülő politikák kialakításában. Egy sor országban a
mindennapi élet szerves részét képezi, és nyilvánvalóan nagy szerepet játszik
ezen országok viselkedésében” - véli Albright, aki szerint mindennél inkább
érvényes ez Jeruzsálem státusának esetében: „Aki ezt a kérdést megoldja, egy új
Salamon lesz” - állítja. Albright úgy véli, megvalósíthatatlan Jeruzsálem
bármifajta etnikai felosztása, mivel a három világvallás egyaránt igényt
formálhat a szent helyekre: „Nagyon vonzó elképzelés, hogy a városról
nyilvánítsák ki, hogy Istené, majd próbáljanak - talán egy nemzetközi csoport
felállításával - valamilyen megoldást találni a gyakorlati ügyek kezelésére.”
Amanpour nagy teret szentel műsorában az Amerikában működő zsidó lobbicsoportok
és a keresztény cionizmust képviselő evangéliumi gyülekezetek viszonylag
újkeletű együttműködésének. Bemutat egy floridai ortodox zsidó szervezetet,
amely támogatást gyűjt keresztény templomokban és gyülekezeti központokban a
ciszjordániai „megszállt területeken” fekvő zsidó települések számára. Az
egyhetes körút eredménye több mint 100 ezer dollár adomány. Ez az összeg azonban
eltörpül az egyik legsikeresebb adománygyűjtő, Jehiel Eckstein rabbi
teljesítménye mellett, aki csupán a tavalyi évben 39 millió dollárt gyűjtött
keresztény közösségektől Izraelben folyó karitatív tevékenységekhez.
Az új sorozat reklámplakátja
A CNN idézi az izraeli külügyminisztérium felmérését, amely szerint
világszerte legalább 85 millió evangéliumi keresztény hisz abban, hogy Isten
akarata Izrael támogatása. Egy másik adat szerint az amerikai keresztények 59
százaléka szerint Izrael léte a bibliai próféciák beteljesedése. Ezek a tények a
CNN nézőpontjából aggodalomra adnak okot, hiszen „Isten harcosai” ezen a ponton
egyesíthetik gazdasági, politikai és morális erőiket.
A sorozat iszlám radikalizmussal foglalkozó része meglehetősen visszafogott. Nem
a globális terrorizmus oldaláról közelít a témához, hanem a jelenség társadalmi
vonatkozásait igyekszik bemutatni. Európából Hollandia példáját idézi, ahol a
szinte példátlan nyitottság ellenére Theo van Gogh filmrendező brutális
meggyilkolása óta egyre feszültebb a viszony a 16 milliós ország 1 millió
feletti muszlim lakossága és a többség között. Még meglepőbb azonban az a tény,
hogy ma az Egyesült Államokban élő muzulmánok 26 százaléka helyesli bizonyos
esetekben az öngyilkos terrortámadásokat. Ez az arány a jövőben alighanem
növekedni fog, hiszen az előző generációhoz képest kétszer annyi fiatal amerikai
muzulmán állítja azt, hogy fontosabb számára a vallási identitása, mint az
állampolgársága. Amanpour szerint a feladat most az, hogy az iszlám
radikalizmusról ne csak az erőszakos oldalt mutassa meg a média, hanem azt is,
hogyan működtetnek iskolákat, kórházakat és gyerekotthonokat: „Tudomásul kell
vennünk, hogy az iszlám világban az első időkben iszlámista demokrácia tud majd
kialakulni.”
A sorozat záró része az evangéliumi keresztény „harcosokkal” foglalkozik. Ez a
világ Amanpour bevallása szerint meglehetősen ismeretlen volt a számára
(„sohasem foglalkoztam behatóan azzal, hogyan működnek a keresztény
konzervatívok az Egyesült Államokban”), de arra figyelmezteti a hozzá hasonlóan
tájékozatlan közönséget, hogy ne dőljenek be a közkeletű klisének, amely
„valamilyen egzotikus állatfajnak” gondolja az evangéliumi keresztényeket,
amikor valójában „a lakosság nagy részét teszik ki, és a befolyásuk is jelentős.
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy valamilyen flúgos csoportocskát lássunk
bennük”.
A kép, amelyet a vallási gyorstalpalót elvégzett Christiane Amanpour erről a
világról felvázol, meglehetősen egysíkú: az amerikai evangéliumi keresztényeket
az abortusz és a homoszexualitás elleni harc érdekli, és az ezen alapuló
politikai kampányok, amelyek persze a republikánusok táborába hajtják őket. Úgy
adódott, hogy egy héttel halála előtt Amanpour készítette az utolsó interjút a
konzervatív jobboldal egyik legismertebb vallási vezetőjével, az Erkölcsi
Többség mozgalmat megalapító Jerry Falwell tiszteletessel, aki nem titkolta,
hogy ma is kitart nagy vihart kavart kijelentése mellett, miszerint a szeptember
11-ei terrortámadások egyik oka az volt, hogy Isten az abortusz és más erkölcsi
bűnök miatt visszavonta védelmét Amerikáról. Természetesen ezzel a mondatával
Falwell biztos helyet szerzett magának a szélsőségesek között a CNN tablóján.
Ide kerül a sikeres keresztény médiabirodalmat felépítő Pat Robertson és a
keresztény cionizmus egyik élharcosának tartott san antonio-i pásztor, John
Hagee is. A fiatalabb generációból Amanpour a Teen Mania nevű ifjúsági mozgalmat
létrehozó Ron Luce prédikátort választotta ki. Luce több tízezres létszámú
ifjúsági rendezvényein a szex-drog-erőszak-pornó alapján álló popkulturát (az
„erkölcsi terrorizmust”) ostorozza, sürgetve hallgatóságát, hogy bátran álljanak
ki a bibliai erkölcsi értékek mellett. A CNN műsorvezetője elismeri, hogy a
szerinte „szélsőséges nyelvezet vonzó azon szülők számára is, akiket aggaszt,
hogy gyermekük többet tud Paris Hiltonról, mint a Bibliáról”. Természetesen
ebben a részben is vannak pozitív példaképek, olyan lelkészek, akik a „megosztó
politikai témák helyett” a környezetvédelmi és humanitárius problémákon
igyekeznek segíteni üzenetükkel.