Egy nappal a halála előtt a Larry King Show élő adásában búcsúzott el a
nézőktől Tammy Faye Messner. A hatvanöt éves korában elhunyt egykori keresztény
műsorvezető és énekes, aki több mint harminc évig volt Jim Bakker volt tévés
evangélista felesége, tüdőrákban szenvedett. Ellentmondásos élete volt: a siker
csúcsán televíziós műsorukat 12 millió amerikai nézte, majd férje bukása és
börtönbe kerülése után elváltak. Bár mindent elrontottak, az amerikaiak
nagyvonalúan megbocsátottak nekik, így - külön-külön - visszatérhettek a
képernyőre. Tammy jellegzetes ismertetőjegye volt a műsoraiban viselt erőteljes
sminkje, amely rendszeresen könnyekkel keveredve mosódott el az arcán.
Tammy és Jim Bakker 1986-ban, a csúcson
Tamara Faye LaValley 1942-ben született a Minnesota állambeli International
Fallsban, pünkösdi keresztény prédikátorok gyermekeként. Szülei azonban hamar
elváltak, ami édesanyját az egyháztól is elidegenítette. Ennek ellenére lányát
szigorú keresztény nevelésben részesítette. Az anya néhány év múlva újra férjhez
ment, így Tammy öccsével és nevelőapjának gyermekeivel a család tíz fősre
növekedett. Már tizenévesen elkötelezte magát a keresztény hit mellett -
édesanyja az érettségi előtt azt javasolta, hogy lépjen egyházi szolgálatba.
Első férjével, a disc jockey-ből prédikátorrá lett Jim Bakkerrel 1961-ben
házasodtak össze, majd 1962-ben Észak-Karolinába költöztek, hogy ott alapozzák
meg az akkoriban úttörőnek számító keresztény televíziózást. Amikor néhány évvel
később Virginia államba költöztek, részt vettek Pat Robertson televíziós
evangélista ma is népszerű 700-as Klub című műsorának megalapításában.
Robertson keresztény tévécsatornája (Christian Broadcasting Network - CBN)
számára gyermekeknek szóló bábműsort is készítettek, amely 1964-től kilenc éven
át futott. Változatos programokban végzett munkájuk jelentősen hozzájárult a CBN
sikereihez.
Személyes barátaik, Paul és Jan Crouch mellett ugyancsak alapító tagjai voltak a
Trinity Broadcasting Networknek (TBN). Az 1970-es évek közepén hozták létre a
PTL Klub című keresztény tévéműsort, melynek neve több jelentéssel is bír:
PTL, azaz Praise the Lord (Dicsérd az Urat), illetve People That Love (Emberek,
akik szeretnek). Amikor egy év után elhagyták a TBN-t, magukkal vitték a jogot
műsoruk címének használatára, és a PTL ettől kezdve saját programjukként futott
tovább. Műsoraikban Jim Bakker prédikált, míg Tammy inkább az emberek érzelmeire
igyekezett hatni, és szívesen énekelt.
Fénykorában a műsor közel száz kábelcsatornán futott, mintegy 12 milliós
átlagnézettséggel. Ez hozzásegítette Bakkeréket, hogy megalapítsák saját
tévécsatornájukat, a The PTL Television Networköt. Sikerük jelentős
mértékben annak is köszönhető, hogy már az elején úgy döntöttek: minden
felekezetet megszólítanak, és származásra, hitre, szexuális orientációra vagy
bűnözői múltra való tekintet nélkül mindenki felé nyitottak.
A kor tévés evangélistáitól markánsan megkülönböztette Tammyt, hogy sokkal
„toleránsabban” fordult a homoszexuálisok felé, és műsoraiban szívesen
szólaltatott meg AIDS-ben szenvedő embereket akkor, amikor ez a betegség még
alig volt ismert. A bizalom kölcsönös volt: halála előtt Tammy nyilvánosan is
megköszönte a meleg közösségnek, hogy a bukás utáni mélypont idején, amikor
mindenki elfordult tőle, szeretettel és elfogadással vették körül.
Bakkerék keze alatt a PTL-birodalom hatalmasra nőtt - ezzel párhuzamosan a média
egyre szívesebben foglalkozott velük. Elsősorban hivalkodó életmódjuk, a
külsőségek és a pompa szeretete adta a bulvársajtó kedvenc témáit - a nyolcvanas
években arról cikkeztek, hogy Bakkeréknél a kutyának is légkondicionált háza
van, és a fürdőszobában aranyozott szerelvények vannak. Bakker később ezt azzal
cáfolta, hogy a kutyaólban egy egyszerű ventilátor van, a csapok pedig rézből
készültek. Egyes cikkek szerint Bakkerék komoly összeget voltak képesek arra
áldozni, hogy szállodai szobájukat kedvenc fahéjas süteményük illata töltse be.
Jim J. Bullockkal a műsorukat hirdető plakát előtt 1996-ban
A nyolcvanas évek elejére a Bakker házaspár létrehozta a Heritage USA-t Fort
Millben, amely az Egyesült Államok harmadik legnépszerűbb élményparkja lett a
floridai Walt Disney World és a kaliforniai Disneyland mögött, valamint egy
olyan műholdrendszert, amely Amerika-szerte huszonnégy órában szórta műsoraikat.
A Heritage USA fénykorában évente 6 millió látogatót vonzott, és 2000 embert
foglalkoztatott. A tévéműsorok nézőitől érkező adományok becslések szerint
meghaladták a heti 1 millió dollárt. Az összeg az élménypark bővítését, valamint
a tévéműsorok készítését szolgálta, de bőven jutott belőle Bakkerék személyes
kiadásaira is.
A bukás akkor jött el, amikor 1987 márciusában Jim Bakker lemondani kényszerült
a PTL vezetéséről. Kiderült ugyanis, hogy korábban több százezer dollárt
fizettek ki hallgatási pénzként korábbi titkárnőjének, Jessica Hahnnak, aki
szexuális erőszakkal vádolta Bakkert. A nemrég elhunyt Jerry Falwell, akit
szintén a keresztény televíziózás úttörői közé számítanak ( Hetek, 2007. május 18.), a botrány nyomán sikkasztónak,
szexuálisan eltévelyedettnek nevezte Bakkert, aki szerinte „az egyház kétezer
éves történelme során a legnagyobb fekély és daganat a kereszténység arcán”.
Falwell ugyanakkor jelentős összeget áldozott arra, hogy megvásárolja Bakkerék
befektetéseit, amelyeket azonban ő sem tudott a csődtől megmenteni.
A PTL körüli pénzügyi bonyodalmak további botrányokhoz vezettek. Számos
szabálytalanság mellett fény derült arra, hogy Bakker, aki egymaga hozott meg
minden pénzügyi döntést, kettős könyvelést vezetett a szabálytalanságok
leplezésére. A Charlotte Observer című helyi lap riporterei mindennek
utánajártak, és nyilvánosságra hozták a csalások sorozatát. Az élménypark végül
bezárt (az ingatlant Morris Cerullo San Diegó-i evangélista és egy malaysiai
befektetőcsoport vásárolta meg), Bakker pedig csalásért, adócsalásért és
zsarolásért került bíróság elé. A szövetségi bíróság végül 1989-ben csalásért és
csalásra való szövetkezésért 45 év börtönbüntetésre ítélte, amit később 18 évre
mérsékeltek. Felesége, Tammy 1992-ben, 31 évnyi házasság után elvált tőle.
Bakker végül alig öt év után, 1993-ban jó magaviseletért szabadult. Billy Graham
és fia, akik a börtönben is többször meglátogatták, házat vettek neki, és egy
autóval is megajándékozták. Bakker 2003-ban második feleségével közösen kezdte a
New Jim Bakker Show-t. Nyilvános bűnbánatot tartva I Was Wrong
(Tévedtem) című könyvében bevallotta: a börtönben olvasta el először
módszeresen, elejétől végéig a Bibliát, addig rendszertelenül olvasott,
kiragadott részletekre alapozta tanításait.
Tammy egy nappal halála előtt a Larry King Show-ban
Első felesége, Tammy Faye, válásuk után hozzáment Roe Messnerhez, a Heritage
USA egyik korábbi befektetőjéhez. Sikeresen visszatért a képernyőre is: 1996-ban
egy ismert homoszexuális színésszel, Jim Bullock-kal tévéműsort vezetett, és az
életéről készített Tammy Faye szemei címet viselő dokumentumfilmet
2000-ben a Sundance filmfesztivál nagydíjára jelölték. Újra megjelentek könyvei
és lemezei is, ám miután a kilencvenes évek végén végbélrákot diagnosztizáltak
nála, visszavonult a tévészerepléstől. Betegségét sikeresen kezelték, néhány év
múlva azonban ismét visszaesett, ezúttal a tüdejét támadta meg a rák. Az évek
során rendszeresen szerepelt a CNN tévécsatornán Larry King talk-show-jában,
ahol elmesélte, hogyan küzd a vissza-visszatérő betegség ellen, amely végül
2007-ben legyőzte: májusban honlapján jelentette be, hogy orvosai lemondtak a
további gyógykezelésről, és arra kérte barátait és tisztelőit, hogy imádkozzanak
érte. Egy nappal halála előtt jelent meg utoljára a Larry King show-ban, alig
harminc kilóra soványodva, ahol elmondta: már nem tud enni, de nincs
kétségbeesve: „Mivel szeretem az Urat, arra készülök, hogy egyenesen a mennybe
fogok kerülni. Őszintén remélem, hogy ott találkozunk” - üzente hűséges
nézőinek. Humorát is megőrizte: amikor King megkérdezte tőle, hogy miről
szeretné, ha az emberek emlékeznének rá, azt válaszolta: „a szempilláimról”.
Július 20-án, otthonában érte a halál. Két gyermeke mellett a volt férje, Jim
Bakker is meghatottan búcsúzott Tammytől.