Az anyatej jótékony hatása eddig is ismert volt, most úgy tűnik, hogy a
nevetés is elősegíti a gyógyulást, sőt, még a bőrallergiákkal szemben is
védelmet biztosít. Az ekcémás, ám anyatejjel táplált bébiknél enyhébb tüneteket
tapasztaltak, ha az anyukák az etetés előtt egy órával nevettek, áll az oszakai
Moriguchi-Keijinkai kórház által végzett tanulmányban.
Szoptatós anyukáknak Charlie Chaplin-filmet vagy időjárás-jelentést mutattak,
majd időközönként mintát vettek anyatejükből. Két etetést követően azt is
megvizsgálták, hogy a gyermekek milyen reakciót mutatnak a latex és a poratka
esetében. Azoknál a gyermekeknél, akiknek az anyukájuk nevetett, feltűnően
csökkentek az allergiás reakciók. A kutatásban részt vevő anyukák és gyermekeik
közül is néhányan enyhe ekcémában szenvedtek. A Kimata kutatási eredménye
szerint a „nevető” anyukák tejében a melatonin hormon szintje is magasabb. A
hormon a pihenéssel áll összefüggésben, az ekcémás emberek esetében kevesebb
termelődik belőle. „Jó volna még azt is kideríteni, hogy napi tizenöt perc
nevetés hosszú távon csökkenti-e az allergiát az anyáknál és a csecsemőiknél” -
mondja Michael Miller, aki a szívbetegségeken vizsgálja a nevetés hatását.