A Vörös-tenger partján fekvő Sharm el-Sejkben megtartott hétfői csúcs
Abbásznak és a Fatahnak a gázai vereséget követően megingott helyzetét kívánta
megerősíteni. A Palesztin Hatóság elnökének vérmes reményeit Olmert már az
előzetes tárgyalásokon lehűtötte. Bár Abbász elvárása a független palesztin
állam megteremtését célzó tárgyalásokról és Marvan Bargúti szabadlábra
helyezéséről hiábavalónak bizonyult, mégsem távozott üres kézzel. Olmert
hathatósan, de főleg teátrálisan is jelezte: a béke opciója nyitott a
palesztinok előtt.
Mahmúd Abbász a csúcson szerette volna elérni, hogy Izrael bocsásson szabadon
több száz bebörtönzött Fatah-tagot, köztük Marvan Bargútit, az Al-Aksza Intifáda
tömeggyilkos parancsnokát. Ezenfelül fegyverekre és páncélozott szállító
harcjárművekre is bejelentette igényét, Egyiptomtól és Jordániától pedig
kiképzési lehetőségeket kért, hogy Ciszjordániában megerősíthesse a pozícióit a
Hamasszal szemben.
A palesztinok továbbá a ciszjordániai úttorlaszok lebontását és
munkalehetőségeket követeltek Izraelben, valamint hogy az izraeli hadsereg
szüntesse be a Fatah-fegyveresek elleni hadműveleteket.
A Palesztin Hatóság elnöke II. Abdullah jordániai királlyal egyetértésben
„történelmi lehetőséget” ajánlott Olmertnek: meghatározott menetrend szerint
zajló komoly politikai tárgyalásokat javasolt, melyeknek célja egy olyan
független palesztin állam megteremtése lenne Izrael mentén Jeruzsálem
fővárossal, amely felelősséget vállal a népéért. A régió keresztút előtt áll,
választania kell a béke és a párbeszéd, illetve az anarchia és a szélsőségesség
között. Éppen ezért - szerinte - az állam megteremtése megfelel a palesztin nép
többségi akaratának, hogy békében éljen és véget vessen az izraeli-arab
konfliktusnak. Abbász hangsúlyozta, hogy a PFSZ Izraelt az 1993-ban megkötött
oslói egyezményben elismerte és felhívta Olmert figyelmét, hogy „ne mulassza el
a történelmi lehetőséget, hogy szomszédokként, két államban, az 1967-es határok
között békében élhessünk”. A terrorizmus gyökereit - állítása szerint - ki kell
tépni, és meg kell alapítani a „béke kultúráját”. Abbász - akárcsak Abdullah
király - Bush elnök két, egymással békében élő állam víziójára is hivatkozott.
Abdullah a maga részéről az arab országokat és a nemzetközi közösségeket „a
békefolyamat” újraindításának támogatására szólította fel, valamint a Hamasz
hatalomra jutását követően életbe lépett blokádok megszüntetésének a
megvitatását és a palesztin nép támogatását sürgette.
Ehud Olmert bizalomerősítő lépésként felajánlotta olyan kétszázötven
bebörtönzött Fatah-tag szabadlábra helyezését, akiknek a kezéhez közvetlenül nem
tapad izraeliek vére. Ám ebből világos, hogy Marvan Bargúti nem felel meg e
feltételnek, hiszen őt a katonai bíróság közvetlenül is felelősnek találta öt
izraeli és palesztin meggyilkolásában. Izrael ezenfelül felszabadítja a korábban
befagyasztott palesztin adó- és vámjövedelmeket, valamint felújítja a biztonsági
és gazdasági együttműködést. Ennek elősegítéseként feloldja a Ciszjordániában
való szabad mozgást korlátozó intézkedések egy részét, és megújítja a
kereskedelmet Izrael és Ciszjordánia között. Olmert - Abbász kérésére - továbbra
is biztosítja a villany- és vízszolgáltatást, az élelem- és gyógyszerellátást,
és Izrael kórházai is nyitva állnak a betegek előtt. „Nem kívánjuk a lakosságot
büntetni azért, mert egy terrorszervezet uralkodik felettük” - nyilatkozta a
csúcson az izraeli kormányfő.
Olmert és Abbász. Látszólagos kézfogás Fotók: AP
Olmert egyben azt is világossá tette, hogy „az arab békekezdeményezés” fontos
az izraeli vezetés számára. „Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy arab országok
az Izraellel való kapcsolatok normalizálására szólítanak fel. Itt az ideje, hogy
felszálljanak a béke szekerére és ne mondogassák tovább: majd később. Nincs mire
várni. Támogassák és segítsék népeinket, palesztinokat és izraelieket egyaránt.
Szükségünk van rá” - hangsúlyozta Olmert, aki ezután közvetlenül a
palesztinokhoz fordult. Jelezte, hogy Izrael pontosan ismeri azt a
lelkiállapotot, amiben a palesztinok ma vannak, ismeri fájdalmuk szinte végtelen
mélységét. Éppen ezért fordul hozzájuk, hogy a „kölcsönös megértés és
kompromisszum talaján” együtt vessenek véget a szenvedésnek.
A csúcstalálkozó idejére időzítette a Hamasz is a Gilád Salit tizedesről készült
videofelvétel közzétételét, melyben a tizedes egészségi állapota
rosszabbodásáról panaszkodik, és azt kéri Izraeltől, hogy engedje el az érte
váltságul követelt palesztin fogvatartottakat.
A meghiúsult arab várakozások ellenére a csúcs mégis elérte célját: Egyiptom és
Jordánia szavaival teátrálisan, Izrael intézkedéseivel valóságosan is
megerősítette Abbász pozícióját. Ennek ellenére Abbász a találkozón nem a
pohárban meglévő tartalmat hangsúlyozta, hanem az abból hiányzó részt
kifogásolta. Olmert - aki számára ugyan már betelt a pohár - mégis tovább akarja
tölteni: kockázatos lépésekre szánta el magát. Ugyanakkor csekély az esélye
annak, hogy Abbász részéről megfelelő választ kap.