Kizárólag szakmai döntéseket hozunk - állította lapunknak Kerényi György, a
Kossuth rádió adófőszerkesztője annak kapcsán, hogy júniustól gyökeresen
megváltoztatták a Magyar Rádió műsorstruktúráját. A műsorok egy része eltűnt a
színről, mint például a Szabó család vagy a Kabarécsütörtök, mások másképpen és
új időpontban egy másik adón tűnnek majd fel. Kerényi szerint lehetetlen minden
médiafogyasztási igényt kielégítő „full service” rádiót csinálni.
Kerényi György adófőszerkesztő
Fotó: MTI
Hogyan szuperál az új struktúra?
- Döcög… döcög… De jó lesz! Még a szignálok hangzásvilága nem tökéletes, de
hamarosan az is összeáll. Mivel egy időben történt meg az intézmény átalakítása,
a csoportos létszámleépítés és az új struktúra bevezetése, ami egyenként is
komoly és intenzív munka, kissé frusztrál, hogy talán nem tudtam elég energiát
fordítani a tartalomra. Persze egyelőre csak részlegesen változtattuk meg a
műsorstruktúrát. Ősszel még finomítunk rajta.
Hogyan és milyen mértékben vették figyelembe az emberek médiafogyasztási
szokásait? Úgy értem, tartalomcentrikus vagy inkább „háttérzaj” lesz a
közszolgálati rádió?
- Engedje meg, hogy elsősorban a Kossuth rádióról beszéljek, ami
mindenféleképpen egy odafigyelést igénylő adó lesz. Annyiban alkalmazkodunk a
hallgatói szokásokhoz, hogy a rádiózás szempontjából legfontosabb sávokban nem
fordítunk hosszú időt egy-egy témára. Tehát, ha valakit éppen az adott téma nem
érdekel, akkor belátható időn belül módja van számára érdekes tartalmat is
találni.
Egy kicsit bulvárosnak tűnik.
- Az tény, hogy szeretnénk szélesebb tömegekhez szólni. De attól, hogy
valami népszerűbb lesz, nagyobb közérdeklődésre tart számot, ráadásul olyan
dolgokról szól, ami az emberek nagy részét érdekli, és ugyanakkor közszolgálati
is, az semmiképp nem bulvár. Nincsenek humoros műsorvezetőink, nincsenek
médiaszemélyekre épülő műsoraink. És a zene is sokkal kevesebb lesz. Amikor
pozicionáltuk a három adót, azt is meghatároztuk, hogy mi a közszolgálati
tartalom, amit nekünk sugározni kell. És ebben nincs benne a bulvár.
Kik jelentik az új célcsoportot, hány évesek, milyen iskolázottsággal?
- A Kossuth rádió fókuszát, vagyis a hallgatói megcélzott közönségét,
a negyvenes aktívakra szeretnénk „belőni”. Iskolázottságban átlagos vagy egy
kicsit iskolázottabb, de nem a magasan kvalifikált értelmiségi.
És mi lesz az idősekkel? Azokkal, akik a Kossuthon és a Petőfin nőttek fel.
- Lehetetlen minden társadalmi csoportot és minden médiafogyasztási igényt
kielégítő „full service” rádiót csinálni. Az idős hallgatók valóban
veszteségként élik meg, hogy megszűnt a Szabó család vagy a Kabarécsütörtök.
Vagy a Reggeli Krónika…
- Nem, a Reggeli Krónika nem szűnt meg, csak 180 perc lett a címe.
És miért jobb az, hogy a megszokott Reggeli Krónikát úgy hívjuk, hogy 180
perc? Mitől jobb ez a műsorcím?
- Egy friss hírműsornak nem biztos, hogy egy „historikus” hangzású cím a
legtalálóbb. Az új címmel azt szeretnénk csupán érzékeltetni, hogy ez a reggel
teljesen más lesz, mint a korábbi.
A „folyosói” és a sajtóban megjelent hírek szerint válság alakult ki a
leépítések miatt, mert mindenki retteg, hogy elveszíti az állását.
- Az elmúlt tizenöt évben nem történt leépítés, ezért ránk maradt ez a
népszerűtlen intézkedés. A Magyar Rádió egy giga nagyüzem volt ezernégyszáz
belsőssel és kilencszáz külsőssel. Ez hihetetlen mennyiségű ember. Más
médiumokban folyamatosan zajlott és még most is zajlik a racionalizálás.
A Magyar Rádió gyakorlatilag eddig ezt megúszta. Persze voltak a múltban is
kisebb leépítések vagy ilyen-olyan eltávolítási kísérletek, de azok
túlnyomórészt politikai indíttatásból, nem pedig gazdasági okokból történtek.
Pedig vannak, akik szerint most is fellelhetőek a politikai motívumok. A
sajtóban legtöbbet citált ügyben, Farkasházy Tivadar humorista elbocsátásában
gazdasági vagy inkább politikai okok játszottak szerepet?
- Csoportos létszámleépítés van. Több száz embert elküldünk, aminek
alapvetően gazdasági oka van. A kabarénál egyetlenegy embert érintett a
leépítés, Farkasházy Tivadart.
És az ő nevével fémjelzett rádiókabaré megszüntetése mögött politikai,
gazdasági vagy szakmai döntés áll?
- Kizárólag szakmai döntéseket hozunk. De külön kihangsúlyoznám, hogy a
kabaré nem szűnik meg, sőt a Kossuth rádión ötszörösére növeltük a
műsoridejüket. Eddig minden hónapban egyszer volt kabaré, most pedig hallható
lesz minden szombaton élőben, friss és aktuális témákkal. Egyfelől a Petőfiről
átigazolt Stand-up Comedy képviselői, másfelől pedig Fábry Sándor készítenek
majd műsort. A Rádiókabaré pedig két szombaton is lesz, és persze Sinkó Péter
vezeti a kabaré szerkesztőségét ugyanúgy, mint eddig. A sokak által kedvelt
Kabarécsütörtök, ami tulajdonképpen nem más, mint az archív kabarészámok
ismétlése, valóban megszűnik.