XI. évfolyam, 26. szám, 2007. június 29 Arcok
| Major Nóra Csak zene és semmi más
Egy természetes hang: Norah Jones
| 21. századunk első éveiben a híres-hírhedt fehér rapper, Eminem után Norah
Jones, New York-i Dzsesszénekesnő adta el a legtöbb korongot világszerte. Ez a
szép, fiatal és selymesen búgó hangú művész egyszerűen magát adja a dalokban, és
ez nemcsak a hallgatóknak, de neki is bejön: eddig összesen 35 millió lemezt
vásároltak tőle a zenerajongók a tengeren innen és túl. Norah nemrég Cannes-nak
vette az irányt, és egy kínai rendező filmjében, a Blueberry Nightsban debütált.
Természetesen a filmzenét is ő szállította.
|
|
| | Belföld
| Szlazsánszky Ferenc Sűrű, sötét olajügyek
Öt megszorítócsomag ára
| Az olajbűnözés, a Fenyő-gyilkosság és a Cattani-kommandó története is
felmerült Kármán Irén újságíró elrablásának és megverésének lehetséges okaként.
Az érintett a sajtószabadság elleni támadásként értékeli a brutális akciót. Egy
korábbi rendőr szerint Kármánt nem csupán figyelmeztetni, hanem megölni akarták.
Bár lapzártánkig csupán annyi tudható, hogy a rendőrség ötmillió forintos
nyomravezetői díjat ajánlott fel, a példátlan támadás ismét ráirányította a
figyelmet a ‘90-es évek máig tisztázatlan olajügyeire.
|
| Hazafi Zsolt Kitört a családi béke
Becsszóra: újra reformlendület
| „Legalább sikerült elásni a csatabárdot, és egy kicsi nyugalom lesz. Sok kis
apró lépéssel talán sikerül javítani a népszerűségünkön” - értékelte a Parlament
folyosóján egy szocialista képviselő, hogy a hetek óta tartó huzavona után
megegyezett a MSZP és az SZDSZ vezérkara.
|
| Szobota Zoltán A társadalom bölcsebb, mint a politikai elit
– mondja Horn Gábor koalíciós egyeztetésekért felelős államtitkár
| - Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy kompromisszumos megoldás született. Abban
a tíz pontban, plusz az egészségügyben, amit mi egy hónapja felvetettünk,
sikerült egy olyan megállapodást kötnünk, amely a reformok folytatásának
menetrendjére vonatkozik.
|
| Hetek-összeállítás Készül az újabb politikai összecsapás
Az MSZP magyarázna, a Fidesz buktatna
| Az Országos Választási Bizottság (OVB) hitelesítette a Fidesz és a KDNP
közös népszavazási kezdeményezésének a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj
eltörlésére vonatkozó aláírásgyűjtő íveit. Orbán Viktor győzelemről, a
szocialisták a „kesztyű felvételéről” beszélnek, miközben az Alkotmánybíróság
(AB) és az OVB tovább marakodik.
|
| Húsba vágó témát kerestem
Interjú Kármán Irénnel
| - Nem tudom, életveszélyben voltam-e. Ami tény, hogy az első vizsgálat belső
vérzést állapított meg, és úgy tűnt, hogy a májlebeny sérült meg, ezért azonnal
operálni kellett. Egy ideig még biztosan kórházban maradok.
|
| Hajdú Sándor Meg akarták ölni
Karancsi Tibor egykori nyomozó
A hét eseményei
| Pirulamaffia
Csalás miatt nyomoz a rendőrség egy férfi ellen, aki 24 millió forint értékű
gyógyszert értékesített Szerbiában. A nagykereskedelmi cég alkalmazottja
onkológusokat keresett meg azzal, hogy hormonkészítményeket, csonterősítőket,
illetve citosztatikumokat írjanak fel betegeiknek, illetve rendeljenek meg, majd
adják át neki. Az ügyben tizenegy onkológus és több onkológiai centrum érintett.
|
|
| | Életmód
| Piros Péter Sör, virsli, vízpart
Drámaian magas a vízbefúltak száma
| Emberek tömegei menekülnek a napokban vízpart közelébe, sokszor mindent,
sajnos még a józan eszüket is otthon hagyva: az elmúlt két hét alatt tizenegy
ember fulladt vízbe Magyarországon, és ami még ennél is szomorúbb, hogy ez a
szám az átlagos értéknek felel meg. Már a rendőrség is megelőző tevékenységet
folytat, hiszen néhány egyszerű szabály betartásával javulhatnának az egyébként
romló statisztikák.
|
| Falaki Gyula Vízközelben otthon
| A víz mindig is vonzotta az embert, különösen hőség idején. Pihenésünket is
többnyire úgy választjuk meg, hogy az víz közelében legyen. Ha nincs természetes
lehetőség, akkor egy kerti tó is biztosíthatja ezt az idilli környezetet, a víz
megnyugtató közelségét. Élőhelyet nyújt különböző színű tavirózsák,
vízinövények, szebbnél szebb halak számára, odacsalogatja a madarakat,
szitakötőket, pillangókat. Élvezhetjük a csendesen csobogó víz megnyugtató
hangját, látványát pedig különböző vízjátékokkal, vízesésekkel, csobogókkal
fokozhatjuk. Hangulatossá tehetjük kertünk középpontját különböző színű vízparti
és víz alatti világítással is.
|
|
| | Fókusz
| Eperjesi Ildikó Erősödőben az európai birodalom
| Hiába bukott meg két éve a holland és a francia népszavazáson a tervezett
európai alkotmány, a dokumentum java részét átmentették az új szerződésbe az EU
vezetői. A lengyelek makacskodása miatt kis híján kudarcba fulladt uniós csúcson
megegyezés született arról, hogy külön elnöke lesz az uniónak, és összességében
még több hatalom kerül át a tagállamoktól az uniós intézményekhez.
|
| Gyurcsány blog
Hosszú volt a hétvége
| … Brüsszel nem a szokványos képét mutatta … ez most nem egy szokásos
tanácsülés volt. Rendkívül távol voltak egymástól az álláspontok, ráadásul egy
olyan kérdésben, amely ugyan az unió jövője szempontjából rendkívüli
jelentőséggel bír, de az európai átlagpolgár számára minden bizonnyal nem
könnyen követhető, talán jelentősége sem feltétlenül belátható. … Bizonyos
értelemben ez a kérdésfelvetés egy föderatívabb jellegű Európai Unióról szól. …
Az álláspontok láthatóan nagyon messze voltak egymástól.
|
| Szikora Márton Előnykovácsolás
Interjú Andrzej Bobinski lengyel politikai elemzővel
Papp Levente, Brüsszel Brüsszeli helyzetértékelés
| A brüsszeli Európai Politikai Központ által szervezett előadáson zsúfolásig
telt terem várta a magyar miniszterelnököt, aki hosszasan elemezte hazánk
gazdasági és politikai helyzetét a régióban, illetve az Európai Unió-ban.
Gyurcsány szerint Magyarország nehéz politikai, gazdasági és társadalmi
háttérrel vágott neki az uniós integrációs folyamatnak. Politikai változáshoz
elég hat hónap, gazdasági változáshoz hat év kell, teljes körű társadalmi
változáshoz viszont hatvan év, idézett egy mondást a miniszterelnök, ezzel is
jelezve, hogy a reformfolyamathoz időre és türelemre van szükség.
|
|
| | Háttér
| Gesztesi Márta A bulvár felé nyit a közrádió?
Már múlt idő a Szabó család és a Kabarécsütörtök
| Kizárólag szakmai döntéseket hozunk - állította lapunknak Kerényi György, a
Kossuth rádió adófőszerkesztője annak kapcsán, hogy júniustól gyökeresen
megváltoztatták a Magyar Rádió műsorstruktúráját. A műsorok egy része eltűnt a
színről, mint például a Szabó család vagy a Kabarécsütörtök, mások másképpen és
új időpontban egy másik adón tűnnek majd fel. Kerényi szerint lehetetlen minden
médiafogyasztási igényt kielégítő „full service” rádiót csinálni.
|
| Lukács András A holnap szörnyei
Zöld lámpa az emberi–állati klónozásnak
| Fejet hajtott az őssejtkutatásokkal foglalkozó tudósok követelése előtt a
közelmúltban a brit kormány, és engedélyt adott humán-állati embriók
létrehozására. A klónozással létrehozott hibridek túlnyomórészt emberi genetikai
állománnyal rendelkeznek, ezért a kutatás támogatói szerint az így nyert
őssejtek nem jelentenek semmiféle veszélyt felhasználásuk során.
A kutatást ellenzők azonban úgy vélik: semmilyen tapasztalat nem támasztja alá
ezt az optimizmust, egyesek szerint például az sem zárható ki, hogy a módszer,
amelyet gyógyításra kívánnak felhasználni, a faji keveredés miatt korábban
ismeretlen betegségeket hoz létre.
|
| Kiss Tünde Fellendülőben a hűs-ipar
| A kánikula miatt egyre több klímaberendezés fogy világszerte. Ezzel
párhuzamosan egyre égetőbb problémát jelent a klímaberendezések miatt
megnövekedett energiafogyasztás, amely lassan hazánkban is eléri a téli
fűtésszezonok mértékét. Ha mindez így folytatódik tovább, még egy Paksra lesz
szükségünk, hogy fedezni tudjuk az ország energiaszükségletét.
|
| Hajdú Sándor Amikor a ló olvas a gazdájának
Magyarország a lovaglás birodalma lehet
| A lóval foglalkozó szakemberek szerint ma 60-80 ezer között lehet a lovak
száma Magyarországon. A jövő azonban bizonytalan, mert a pesszimisták szerint az
elmúlt tizenöt év tapasztalata szerint csupán idő kérdése, mikor szűnik meg
teljesen a hazai lóállomány. Persze találkozhatunk örök optimistákkal, akik a
szebb jövőről beszélnek, ahol a magyar újra lovas nemzet lesz, és ahogyan
Ausztria a síelés fellegvára Európában, úgy Magyarország könnyen lehetne a
lovaglás birodalma.
|
| Sebestyén István Mitől lesznek az orvosok munkanélküliek?
Kórház a vidék szélén
| „Az életben maradásért folyik a verseny a kórházak között” - mondják a
kiskunhalasi Semmelweis Kórház, illetve a helyi önkormányzat vezetői. A halasi
volt ez első részlegesen privatizált kórház, amely most az ágazati pénzelvonás
miatt jelentkező havi 25-30 milliós veszteségét nem a város, hanem a befektető
kasszájából fedezi. Az üzemeltető ugyanakkor eddig 200 alkalmazottat bocsátott
el, a múlt héten pedig újabb 88 dolgozó kapta kézhez a felmondólevelét.
|
| Udvari bolondok, pökhendiek és tehetségtelenek
| Meglepő módon megoszlik a humoristák véleménye a Kabarécsütörtök
megszűnéséről. Míg Nádas György szerint „ha már az udvari bolondtól is félnek,
ott diktatúra van kilátásban”, addig Selmeczi Tibor úgy véli, hogy túl van
lihegve a történet, hiszen „Farkasházy kirúgásának hogyan is lenne politikai
oka, hiszen ő ennek a mostani koalíciónak a gyermeke”. Összegyűjtöttük a
humoristák véleményét.
|
|
| | Hit és értékek
| Busa Viola, Széchey Noémi Merre tovább, Mr. Blair?
A Közel-Keleten vállal új szerepet a volt brit miniszterelnök
| „Mindenkinek, barátnak és ellenségnek, minden jót kívánok, ennyi volt, vége”
szavakkal köszönt el a brit képviselőtestülettől Tony Blair brit miniszterelnök
június 27-én több mint egy évtizedes hivatali idő után, miután átadta a
kormányfői stafétabotot utódjának, Gordon Brown pénzügyminiszternek. Az
ambiciózus politikus nem tűnik el a nemzetközi porondról, a jövőben a
közel-keleti konfliktus rendezésében fog kulcsszerepet vállalni.
|
| Lukács András Az anglikán egyház
| T legtöbb forrás szerint az anglikán egyház megalakulásának oka VIII. Henrik
válási szándéka volt. Az 1509 és 1547 között uralkodó angol király el akart
válni Aragóniai Katalintól, mivel az nem szült neki trónörököst. Mivel VII.
Kelemen pápa a válást nem akarta engedélyezni, VIII. Henrik megtagadta a pápa
főségét az angliai egyház felett, és magát kiáltotta ki annak fejéül. Az ő
vezetése alatt az egyház pedig rövid úton legalizálta válását. Ezt követően vált
hivatalossá Boleyn Annával való házassága. Bár ez a házasság rövid életű volt -
három év után koholt vádakkal kivégeztette feleségét -, a kedvéért létrejött
egyházszakadás tartós maradt.
|
|
| | Interjú
| Tihanyi Péter Én emberem, te embered
Rohanunk az elsilányosodás felé – mondja Szikora János színházrendező
| Ma, mikor azt sem tudják az emberek, holnap mi lesz velük - hogy ki tudják-e
fizetni a jövő havi törlesztőrészleteiket, fel tudják-e nevelni gyermekeiket -,
ha este színházba mennek, mindezeket a gondokat el akarják felejteni. Vicceket
és szerelmes dalokat akarnak hallani. Ez mindaddig tartani fog, amíg társadalmi
és egyéni környezetünkben a létbizonytalanság, a jövő nem ismerése, érték s
értéktelen összemosása dívik.
|
|
| | Külföld
| Pátkai Mihály Szökés a Pokolból
Élet-halál a szögesdróton belül
| Kisgyermek korában Szin Dong-Hjok azt hitte, hogy a földön mindenki egy
észak-koreai koncentrációs táborban él. Szin a koreai Pjeongan tartományban
elhelyezkedő „14-es tábor” egyik cellájában született, és nagyon sokáig biztos
volt abban, hogy a szögesdrótok mögött fog meghalni is.
|
| Hechs László Sharm-os csúcs kérdőjelekkel
Olmert bőkezűen adakozik a palesztinoknak
| A Vörös-tenger partján fekvő Sharm el-Sejkben megtartott hétfői csúcs
Abbásznak és a Fatahnak a gázai vereséget követően megingott helyzetét kívánta
megerősíteni. A Palesztin Hatóság elnökének vérmes reményeit Olmert már az
előzetes tárgyalásokon lehűtötte. Bár Abbász elvárása a független palesztin
állam megteremtését célzó tárgyalásokról és Marvan Bargúti szabadlábra
helyezéséről hiábavalónak bizonyult, mégsem távozott üres kézzel. Olmert
hathatósan, de főleg teátrálisan is jelezte: a béke opciója nyitott a
palesztinok előtt.
|
| Németh Csillag Hamasz-terror Gázában
Brutális kegyetlenséggel gyilkolják egymást
| Kegyetlen és megdöbbentő mészárlásokra került sor a Fatah és a Hamasz között
kirobbant harcok során. A súlyos sérültek közül többeket a Tel Aviv-i kórházban
ápolnak. Egy kilencéves kislány például olyan találatot kapott, mely a gerincét,
belét és egyik veséjét is érte. Egy huszonhárom éves rendőrre pedig
Hamasz-fegyveresek támadtak rá, körbevették, és térdtől lefelé a lábaiba lőttek.
A férfinak egy ösztönös mozdulattal sikerült elkerülnie a fejére célzott golyót,
mely így a kezét érte. A Fatah egyik elit alakulatának egyik 39 éves tisztjét
négy Hamasz-fegyveres rabolta el, egy elhagyatott helyen három golyót röpítettek
a lábába, és otthagyták. Egy másik elrabolt férfi pedig úgy bénult le, hogy egy
egyezséget követően elengedték a Hamasz-fegyveresek, majd hátba lőtték.
|
| Vagyim Arisztov Kit hoz az orosz jövő?
Prognózisok a probléma 2008 megoldására
| Bármi történik is Oroszországban az utóbbi hónapokban, a belpolitika fő
kérdése egyre inkább a „probléma 2008” - a 2008 márciusára kiírt elnökválasztás
témaköre. Két fő kérdés fogalmazódik meg: ki veszi át az ország irányítását, és
mihez kezd Vlagyimir Putyin. Az teljesen világos, hogy a nagypolitika színterén
marad, hiszen 70-80 százalékos népszerűségi index mellett butaság lenne
visszavonulni. A hatalmon levő elnök minden, az utódlást érintő kijelentését
kiemelt figyelem kíséri. Vlagyimir Vlagyi-mirovics közelmúltban tett
kijelentése, miszerint az elnöki ciklust öt vagy hat évre kellene
meghosszabbítani, vad találgatásoknak adott teret. Sokan úgy vélték, a gyors
alkotmánymódosítás révén elhalasztható az utódlás kérdése. A megfigyelők
többsége azonban megegyezik abban, hogy Putyin rövidesen átadja posztját, így az
utódlás kérdése nagyon is aktuális.
|
|
| | Online
| 111 éves a legidősebb japán
| Egy 111 éves japán férfi a legidősebb ember a földön.
|
| Sztálin ismeretlen ír áldozatai
|
Egy, a sztálini tisztogatások iratait Bécsben kutató történész, dr. Barry
McLoughlin ír nevekre bukkant, miközben az 1930-as évek sztálini
tisztogatásainak áldozatául esett osztrákok után kutatott. Amikor meglátta
Patrick Breslin nevét egy moszkvai újságban, további kutatásokba kezdett,
amelyek aztán fényt derítettek három ír áldozat tragikus sorsára, akik az ügy
lelkes harcosaiként látogattak a Szovjetunióba, de ott táborokba kerültek. A
kutató szerint a sztálinizmusnak még több ír áldozata is lehet, akiknek
története azonban továbbra is homályban marad. A családok számára a történet
megismerése szomorúságot okozott, hiszen rokonaik elképzelhetetlen magányban,
otthonuktól és szeretteiktől távol váltak a sztálini terror áldozataivá.
|
| William herceg és Kate Middleton újrakezdik?
| Egyre többször mutatkozik együtt nyilvánosan William herceg és volt
barátnője, Kate Middleton. A bulvárlapok szerint a brit királyi család tagja
szeretné újrakezdeni a kapcsolatukat, míg Kate csak akkor hajlandó erre, ha
William végre elkötelezi magát mellette. William herceg és Kate Middleton
áprilisban szakítottak, közel négyévnyi randevúzgatás után. Bennfentesek tudni
vélik, hogy William bármikor kész lenne „hivatalosan” újrakezdeni Middletonnal.
Korábban is azért szakítottak, mert William nem akarta feleségül venni Kate-et,
és Kate most nem tudja, ugyanazt játsszák-e majd el, mint a korábbi években. Azt
mondja, ez élete legnehezebb döntése.
|
| SS-botrány: az iskola megvált a tanártól
| A Székesfehérvári Egyházmegye mint a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus
Gimnázium fenntartója pénteken megállapodott Kosaras Péter Ákossal, az intézmény
tanárával a munkaviszonya megszüntetéséről - közölte az egyházmegye képviselője.
|
| Új melegrekord
| Hétfőn megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord, a hőség Baranya
megyében, Sátorhelyen volt a legnagyobb - tájékoztatott az Országos
Meteorológiai Szolgálat. A Sátorhelyen mért 35,3 Celsius-fokkal megdőlt az
1962-ben Békéscsabán és Túrkevén mért 34,6 fokos hőmérsékleti rekord.
Új rekord született a fővárosban is, ahol 33,3 fokot mértek, ez az 1984-ben mért
33,2 fokos értéket döntötte meg. A kettes fokozatú hőségriasztás ideje alatt
Budapesten zacskós víz és ásványvíz osztásával hűsítették az autósokat és a
gyalogosokat. A közterület-fenntartók kétszer 12 órás műszakban 20-20
locsolóautóval frissítették az utakat és a levegőt.
|
| Azt mondták
A hét fotója
|
Lakásfelújítás magyarosan (Fotó: Somorjai László)
|
| A WalMart kártérítést fizet
| Kétmillió dolláros (közel 400 millió forintos) kártérítést kell fizetnie az
egyesült államokbeli WalMart áruházláncnak, amiért egykori női alkalmazottjának
nem ugyanazt a bért fizette, amelyet a vele azonos pozícióban dolgozó férfi
kollégáknak. Cynthia Haddad a legnagyobb amerikai áruházlánc egyik
gyógyszertárában dolgozott középvezetőként. A munkáltatótól előléptetése után a
férfi kollégákkal azonos bért kért, ám a menedzsment válasza a menesztés volt. A
hölgy pert indított nemi diszkriminációra hivatkozva, amit meg is nyert. A
WalMart az USA-ban az egyik legtöbbet perelt és legvitatottabb munkaügyi
viszonyokat fenntartó foglalkoztatónak számít. Szintén szexuális diszkrimináció
miatt indul ellene olyan per, amelyhez közvetve másfél millió női alkalmazott
csatlakozott. A felperesek azt állítják, hogy a cég módszeresen és tudatosan
szorítja háttérbe a nőket a fizetések megállapításánál és az előléptetéseknél.
|
| Ismeretlen Anna Frank-dokumentumok
| Anna Frank rokonai kölcsönzik azt a fénykép- és levélgyűjteményt, amelyet a
zsidó tinédzser második világháborús búvóhelyén berendezett múzeum állít ki a
héten a lány híres naplója megjelenésének 60. évfordulója alkalmából. Anna Frank
híres naplóját egy amszterdami raktárépületben írta, ahol családjával 25 hónapig
bujkált Hollandia náci megszállása alatt. A családot 1944 augusztusában
tartóztatták le. Anna 1945 márciusában halt meg tífuszban a Bergen-Belseni
koncentrációs táborban. A bázeli Anna Frank-archívumból való anyag Anna
unokatestvérétől, Buddy Eliastól származik.
|
| Hazánkban a legnagyobb a keresetek közötti szakadék
| A fejlett államok közül az utóbbi évtizedben Magyarországon nőtt a
leggyorsabban a keresetek közti egyenlőtlenség. Tíz éve még az Egyesült Államok
állt az első helyen, mára hazánk vette át a kétes dicsőségű posztot a legnagyobb
és legalacsonyabb jövedelmű 10 százalék közötti különbség szempontjából az OECD
által vizsgált húsz ország listáján.
|
| Ismét lehet Federer–Nadal-döntő
| Wimbledonban, az angol nemzetközi teniszbajnokságon a döntőben találkozhat
egymással Roger Federer és Rafael Nadal. A héten kezdődött rangos grand-slam
torna szervezői elkészítették a kiemeléseket, és ennek alapján a svájci klasszis
kapta az 1-es, spanyol riválisa pedig a 2-es sorszámot. Harmadikként az amerikai
Andy Roddickot rangsorolták. Az angolok az elmúlt két év füves pályás
eredményeit súlyozottan figyelembe vették.
|
| Derült égből a villám
| Szó szerint „derült égből villámcsapás ért” egy parkosító vállalkozót
Miamiban. A Miami Herald beszámolója szerint a 41 éves David Canales egy fa
mellett állt, mikor a fát villámcsapás érte, pedig az égen egyetlen felhő sem
volt.
|
| Számok
| 5200 méteren, Payou táborhelyen tartózkodik a magyar K2 hegymászó expedíció.
A csapat felfelé halad a Karakorum Himalájában a 8068 méter magas Gasherbrum I.
alaptábora felé.
A 11 tagú alpinista csoport június elején indult útnak azzal a céllal, hogy az
összes 8000 méteres csúcsot elérje magyar hegymászó, eddig ugyanis a 14 ilyen
csúcsból 7-et másztak meg magyarok.
|
| Nevetéssel az allergia ellen
| Az anyatej jótékony hatása eddig is ismert volt, most úgy tűnik, hogy a
nevetés is elősegíti a gyógyulást, sőt, még a bőrallergiákkal szemben is
védelmet biztosít. Az ekcémás, ám anyatejjel táplált bébiknél enyhébb tüneteket
tapasztaltak, ha az anyukák az etetés előtt egy órával nevettek, áll az oszakai
Moriguchi-Keijinkai kórház által végzett tanulmányban.
|
| Kié lesz a Fradi-pálya?
| Immár a harmadik pályázatot írta ki a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI)
szerdán a Ferencvárosi Torna Club Üllői úti stadionjának és a hozzá tartozó
területek tulajdonjogának értékesítésére vonatkozóan. A közlemény szerint a
pályázat eredményességének az ingatlan vételárának megfizetésén túl további
feltétele, hogy a nyertes befektető megvásárolja az FTC Labdarúgó Zrt.
közel százszázalékos tulajdoni hányadát, kifizesse az FTC használati jogát,
illetve kötelezettséget vállaljon az FTC labdarúgó-stadionjának felújítására. A
hat plusz két hektáros ingatlanra először 2005 novemberében írtak ki nyílt
pályázatot, ez azonban eredménytelennek bizonyult, mert a jelentkező nem tudta
teljesíteni a kiírásban szereplő feltételeket. A második fordulóban szintén
akadt volna jelentkező, egy spanyol cég, de a KVI eredménytelennek minősítette a
benyújtott pályázatot.
|
|
| | Szabadidő
| Pálfy Gyula Vércseppek a mesevilágban
| A Balkán szó hallatán máris sok mindenre gondolunk. Fügefák a kertekben,
sült hal illata és fehér márványköves sikátor. Szikrázó Adria, korrupt rendőrök
és lusta hivatalnokok. Lüktető zene, vérpezsdítő körtánc és szétbombázott házak
az út mentén. Bárányhús zamata és egy adag hepatitis vírus. Az ellentmondások
földjéhez hiteles útikönyvet az egyéni átélés képes adni. Mégis erre tesznek
kísérletet a térség filmjei, melyek az itteni sorsokba a majdnem kockázatmentes
bepillantás esélyét nyújtják.
|
| Recept: Sörbet és eperfagyi
| A fagylalt készítésének ötezer éves múltja a kínaiaknál kezdődött. Tejből,
vízből és cukorból állítottak elő a mai sörbethez hasonló hűsítőt. Hozzánk
Mátyás király udvarán keresztül nápolyi cukrászmesterek hozták el az első,
fagylalthoz hasonló receptet. A ma már mindenki számára elérhető jeges
nyalánkság évszázadokon keresztül csak az uralkodók kiváltsága volt.
Az eperfagyi hozzávalói: 30 dkg eper, 1 dl natúr joghurt, 1 dl tejszín, 1
vaníliás cukor, 5 dkg porcukor.
|
|
| | Színes
| Beszélni mádzsár kicsi
| A magyar és az angolszász nyelvek között megfigyelhető egy, igaz nem túl
jelentős, de mégis határozott hasonlóság. Például felhívnám a figyelmet a
kimerülőben lévő akkumulátor és a fiatal csikó megülése közötti párhuzamra: low
battery (ló betöri). Vagy gondoljunk csak a szép régi kuruc népdal soraira:
„szép selymes lódingom, dali pár pisztolyom”. Figyeljük meg a ’lóding’ kifejezés
megfelelőjét a modern angol informatikai nyelvhasználatban: loading mint töltés.
Ezen túlmenően kimutatható az angol és szláv nyelvek közös gyökere is, erről
tanúskodik egy régi csehszlovák rajzfilm szobastúdióban újraforgatott változata,
a Room Size (Rumcájsz). Ezek után próbáljuk meg elképzelni, hogyan olvasná végig
a következő céges ajánlót mondjuk Berzsenyi, Csokonai vagy Móricz Zsigmond.
|
| Duma Pláza
| Kérek egy randi-gyrost: hagyma és csípős nélkül!
|
| Honnan volt rá zsetonja?
Fokozódik a verseny
Ma este apa hoz bébiételt
Döntsön a nép
Akarja-e Ön, hogy…
|
Orbán Viktor is receptkönyvet jelentessen meg?
|
| Bizi
Váratlan fordulat
| | Üzlet
| Bakó Zoltán Adómenekültek
Szlovákia élhetőbb ország lett?
| Immár közel tízezer szlovák, lichtensteini és egyéb külföldi rendszámú
gépkocsi van hazánk útjain. Vajon az egységesülő Európa, a valóban könnyebben
átjárható határok az okai az egyre növekvő „turistaáradatnak”? Nem, valójában
egy újabb magyar leleményességről, az uniós tagság kínálta kiskapu
kihasználásáról van szó.
|
| Major Nóra Agyunkra mennek a bankok
| Egyre többet panaszkodunk. Az év első hónapjaiban ugrásszerűen megnövekedett
a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez (PSZÁF) beérkezett banki és
biztosítói panaszok száma. Legjobban a hitelekkel gyűlik meg a bajunk - mondta
lapunknak a felügyelet szóvivője.
|
| A hét eseményei
| Dupla vizitdíj
A nyaralók ugyanúgy igényelhetik szükség esetén az orvosi alapellátást a
nyaralás ideje alatt, mint a bejelentett lakóhelyükön, de mivel nem a körzeti,
illetve a választott háziorvos látja el őket, így a szokásos 300 forintos
vizitdíj helyett 600 forintot kell fizetniük. Ez alól csak az ügyeletet igénybe
vevő sürgős ellátásra szorulók jelentenek kivételt, valamint a szakrendelésre
beutalóval érkezők. Egyébként a nyaralási időszak alatt a Balatonon megerősített
ügyeletet tartanak a háziorvosok.
|
|
| |
|