Igazi szenzációnak tűnt a bejelentés, miszerint jövőre elkezdődik a sűrített
levegővel működő autó sorozatgyártása. Lapunknak nyilatkozó szakértők szerint
azonban az Air Car egyelőre nem forgatja fel a világot: marad a
kőolajszármazékok, illetve az olajkitermelők hegemóniája. A jövő azonban
mindenképpen az alternatív meghajtású autóké.
Guy Nčgre, volt Forma-1-es autómérnök (képünkön) álma lassan megvalósul,
miután az Air Car - azaz a sűrített levegővel hajtott autó - gyártásának jogát
megvásárolta az indiai óriáscég, a Tata. A tervek szerint 2008 augusztusában
hatezer Air Car hagyja el a gyártósorokat, melyek csendes, teljesen
környezetkímélő, praktikus és gazdaságos alternatívát kínálnak a hagyományos
járművekkel szemben. A levegős autó azonban egyelőre nem képes felvenni a
versenyt a ma használatos autókkal, hiszen maximálisan 110 kilométeres óránkénti
sebességre képes, és egyetlen „tankolással” 200 kilométer megtételére alkalmas
csupán - igaz ugyanakkor, hogy egyetlen újratöltés 4-500 forintba kerül csak.
A francia Nčgre nem az egyetlen, aki a kőolajszármazékok kiszorításán
fáradozik. Mára szinte valamennyi jelentősebb autógyár komoly anyagi áldozatokat
vállal a jövő autójának kifejlesztésére. A Porsche például etanolos keverékkel
üzemelő sportautókat dob piacra. Mások a biomasszából - fából, szalmából,
kukoricaszárból, napraforgóból - nyert gázt helyezik előtérbe. A Volkswagen idén
végezte az első kísérleteket a Sunfuellel, a repceolajból származó biodízellel,
a Golf GT például keverék-üzemanyaggal is tankolható. Bekapcsolódott a projektbe
a DaimlerChrysler, a Volvo és a Renault, a Saab és a Ford is. A közeljövőben
Európa 4 régiójában 158 hidrogénmeghajtású járművet próbálnak ki a postások és
önkormányzati alkalmazottak. Brazília e tekintetben megelőzi Európát, hiszen 25
éve cukornádból állít elő etanolt. Sikerüket jól mutatja, hogy tavaly már a piac
54 százalékát etanol hajtású gépjárművek uralták. A japánok a Toyota Prius
hibridautójával vállaltak nagyot. Bár az ára közel kétszerese a hagyományos
meghajtású autóinak, mégis 235 ezret értékesítettek tavaly, és további
fejlesztéseket ígérnek.
„Kétségtelenül vannak előnyei a hibridautóknak, hiszen a fogyasztásuk valóban
töredéke a hagyományos autókénak, csendesebbek, kevésbé szennyezik a
környezetet, ám mégsem hozzák el a kívánt áttörést” - mondta a Heteknek Emőd
István, a Műszaki Egyetem Gépjárművek Tanszék oktatója. Az egyetemi docens
szerint az alapproblémát az jelenti, hogy bár csökken a fogyasztás, továbbra is
fennmarad a környezetszennyezés mértéke és a függőség a kőolajszármazékoktól. A
sűrített levegőhöz vagy biomasszákból történő alternatív üzemanyag
előállításához is energiát kell ugyanis használni, amelyeket kőolaj- vagy
szénerőművek állítanának elő. „A különbség annyi, hogy nem az utak mentén, a
városokban történik a jelentős környezetszennyezés, hanem az erőművekben. Igazi
áttörést az jelentene, ha a hidrogént környezetbarát módon tudnák előállítani” -
szögezte le Emőd István, aki hozzátette: az alternatív autók megjelenése
mindesetre néhány évvel megnyújthatja az olajtartalékok felhasználási
lehetőségét.
Hegedűs Zsolt, az Antro Kht. ügyvezető igazgatója szerint sem hoz valóságos
áttörést a sűrített levegővel működő jármű. A Hetek kérdésére az igazgató
elmondta, a magyar mérnököket foglalkoztató cég is keresi az „igazit”. Mint
Hegedűs kifejtette, az alapoktól kezdve teljesen új rendszert építenek fel.
Kifejlesztették a Solo-Duo névre keresztelt autót, amely valóban minden ízében
különbözik a hagyományos járművektől. Hegedűs elmondása szerint nem acélt, hanem
karbon-kompozitot használnak az autó karosszériájához, amely szilárdságában,
merevségében sokkal jobb, de tömegét tekintve a tört része az acélnak. A
légellenállás csökkentése miatt áramvonalas külsőt alkalmaznak, illetve a
könnyebb szerkezet miatt vékonyabb gumikat építenek be. Mindezeknek köszönhetően
a 3 személyes autó 1,5, a 6 személyes pedig 2-2,5 litert fogyaszt majd 100
kilométeren. Hegedűs szerint igyekeznek kihasználni a Nap energiáját is, ezért
az autó tetejére napelemeket építenek be, így például a parkolás alatt
feltöltődnek az akkumulátorok, s ennek köszönhetően akár 30 kilométer
megtételére elegendő energiához jut.
Az autó hármas hibrid meghajtású lesz. Az elektromos meghajtás mellett, ha
gyorsabb sebességet akarunk elérni, a szerkezet automatikusan átvált az
alternatív motorra, amely „mindenevő”, tehát növényi olajjal vagy alkohollal, de
a hagyományos üzemanyagokkal, benzinnel is működik. Nevezhetjük „fitnessmobilnak”
is - mondta Hegedűs, hiszen minden utas előtt egy furcsa lábtartó lesz, amely
valójában taposópedál. Így autózás közben mozoghatunk is, hogy ezzel
ellensúlyozzuk a mozgásszegény életmódot. Világméretekben is egyedülállónak
számít a Solo-Duo az összeszerelhetőség miatt. Legószerűen két háromszemélyes
Solóból egy hatszemélyes Duót szerelhetünk össze, de pickup, illetve
kilencszemélyes mikrobusz is előállítható. Hegedűs Zsolt szerint jövő év elejére
megjelenik az első működő Solo, és a következő évtized elején elindulhat a
szériagyártás.