Új BRFK-főnök
Bencze József országos rendőrfőkapitány (képünkön) Tóth Gábor dandártábornokot,
a budapesti rendőrfőkapitány eddigi bűnügyi helyettesét jelölte budapesti
rendőrfőkapitánynak, míg a Rendészeti Biztonsági Szolgálat élére pedig Papp
Károlyt, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság eddigi vezetőjét. Az országos
rendőrfőkapitány bejelentette: mindkét javaslatát elfogadta Takács Albert
igazságügyi és rendészeti miniszter.
Egy platformon TGM, Seszták és Kis János
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) kezdeményezésére több mint hetven
közéleti személyiség és aktivista nyilatkozatban ítéli el az E. Zsanett
„erkölcsi integritását kétségbe vonó megnyilvánulásokat”, és szolidaritását
fejezte ki az erőszakot szenvedett lánnyal. Az aláírók között szerepel Elek
István közíró, György Péter esztéta, Illés Zoltán környezetpolitikus, Kis János
filozófus, Pelle Andrea ügyvéd, Seszták Ágnes újságíró, Szalai Erzsébet
szociológus és Tamás Gáspár Miklós egyetemi oktató.
Nem lett Rapcsák Iskola
Nem akarja Rapcsák Andrásra változtatni az intézmény nevét a Kossuth Lajos és
a Gregus Máté szakközépiskola dolgozói Hódmezővásárhelyen. Az összevonás előtt
álló oktatási intézményekben azért kellett voksolni a néhai KDNP-s
polgármesterről, mert utódja, Lázár János (Fidesz) azt javasolta, nevezzék el
róla az egyesített iskolát.
Repültek az agysérültekkel
Fél napba telt, míg műtőt találtak két súlyos baleseti sérültnek. Többórás
várakozás után kerülhetett kedden egy autóbaleset után két agysérült férfi a
műtőbe. Salgótarjánba szállították őket, onnan Budapestre akarták küldeni a
betegeket, végül Miskolcra kerültek, ahol ellátták őket.
Gyűlöletbeszéd-törvény
A polgári törvénykönyv módosítását indítványozza az Országgyűlésnek a
Legfelsőbb Bíróság elnöke és a Mazsihisz. Lomnici Zoltán és Feldmájer Péter
közös sajtótájékoztatóján elhangzott: azt szeretnék, ha a gyűlöletbeszéddel
kapcsolatos polgári jogi szankciók szélesebbek lennének. Ha a kezdeményezésből
törvénymódosítás lesz, akkor gyűlöletbeszéd miatt polgári bírósághoz
fordulhatnának a megsértett közösségek tagjai és társadalmi, érdekképviseleti
szervezetei is.