„A Templom-hegy a kezünkre került! Ismétlem: a Templom-hegy a kezünkben
van!” - negyven évvel ezelőtt, 1967. június 7-én hangzott el a történelem egyik
leghíresebb élő háborús közvetítésében az izraeli Mordehaj Gur tábornok híres
bejelentése a jeruzsálemi Óváros elfoglalásáról. Izrael fennhatósága alá vonta
az egész várost, a Siratófal feletti hegyen álló mecsetek felügyeletét azonban
Mose Dajan tábornok tíz nappal később visszaadta a muszlim hatóság vezetőjének.
Az évforduló kapcsán Izraelben több ultraortodox vallásos szervezet úgy látja,
hogy a Templom-hegy feladása hiba volt, amellyel Izrael a Jeruzsálem iránti
muszlim igényeket erősítette meg. A Hetek ennek a vitatott nézetnek a két ismert
képviselőjét, Gerson Salomont, a Templom-hegy Hívei Mozgalom vezetőjét, és Haim
Richman rabbit, a jeruzsálemi Templom Intézet igazgatóját kérdezte arról, hogyan
látják ma az 1967-es eseményeket.
A Templom-hegy híveit világszerte az egyik legradikálisabb vallásos zsidó
szervezetként ismerik. Honlapjukon legfontosabb céljuknak nevezik a jeruzsálemi
Templom felépítését a muzulmán mecsetek helyén, amelyeket szerintük Mekkába
kellene szállítani. Az iszlám világban még a felvetést is hadüzenetnek tekintik,
és az izraeli kormány szintén tart attól, hogy a szélsőséges szervezet
demonstrációi egy újabb intifáda vagy akár háború kirobbantásához szolgálhatnak
ürügyként. A legtöbb rabbi szerint a zsidók számára nemhogy imádkozni, de még
belépni sem szabad a Templom-hegyre. Miért ragaszkodnak mégis ahhoz, hogy zsidó
szentély álljon a mecsetek helyén? - kérdeztük Gerson Salomont.
- 1967-ben Izrael példátlan lehetőséghez jutott, amikor a hatnapos háborúban
sikerült visszafoglalni a bibliai örökségünkhöz tartozó földeket, Jeruzsálemet,
Júdeát és Szamariát, a Golán-fennsíkot, Gázát és a Sínai-félszigetet. Ez az
esemény történelmünk legfontosabb fordulópontja volt. A nemzeti helyreállítás a
visszatéréssel és az ősi földön megszületett modern állammal kezdődött.
Meggyőződésem, Isten kezdte el újra felépíteni Izraelt, hogy ezzel jelt adjon a
zsidóságnak és az emberiségnek is arról, hogy közel van a megváltás ideje. A
Szentírás szerint Izrael „szent nép”, amelynek fényforrásul kell szolgálnia a
nemzetek számára, hogy a létezésével az embereket az Örökkévaló Istenre és az
Őtőle kapott erkölcsi törvényekre emlékeztesse. Nem véletlen, hogy közel kétezer
évvel Jeruzsálem pusztulása után a világ négy tájára szóródott zsidóság
visszatérhetett. Ez a Történelem Urának a természetfeletti beavatkozása volt, a
végső idők kezdetének a jele, amelyből felismerhettük, hogy a zsidóság számára
ma is érvényes az a szövetség, amely őseink földjéhez köt bennünket. 1948
[Izrael megalapítása] és 1967 [Jeruzsálem elfoglalása] ennek bizonyítéka volt.
Isten visszaadta a várost, amely Izrael örök fővárosa, és amelynek a szíve a
Szentély hegye.