Nemcsak az egészségügy finanszírozása kapcsán kényszerítette
tárgyalóasztalhoz az MSZP vezérkarát az SZDSZ, hanem olyan - az átlagpolgárok
által ismeretlen - ügyeket is elővettek, mint az energiapiac liberalizációja
vagy az egyházfinanszírozás kérdése. A szocialisták szerint egyértelmű, hogy a
liberálisok erőteljes „arculatépítésbe” kezdtek, de aggódnak, hogy erre rámegy a
koalíció. MSZP-s körökben máris nosztalgia támadt a „békecsináló” Kuncze Gábor
után.
Fotó: Vörös Szilárd
Borúsabb hangulatú baloldaliak már a mohácsi vész előtti helyzethez kezdik
hasonlítani a koalíció belső állapotát, mikor is a törökkel szembeni (értsd
Fidesz) összefogás helyett a magyar hadak (MSZP és az SZDSZ) nem segítették
egymást, és a széthúzásnak drámai következménye lett. „Amióta a Fidesz
visszavett a radikális kormánybuktatási akcióiból, a koalícióban egyre több a
belső konfliktus. Ha így megy tovább, akkor Orbán Viktor páholyból nézheti
végig, ahogy a kormánypártiak lekaszabolják egymást” - fogalmazott egy
szocialista háttérember.
Még le sem csillapodtak a kedélyek Molnár Lajos lemondása, a rendészeti vezetők
bukása és az őszödi beszéd körüli szocialista csatározások (Őszödi vesszőfutás.
Hetek, 2007. június 1-7.) körül, az SZDSZ újabb pakkot tett az asztalra. A
liberálisok hétvégi, egri tanácskozásukon frontálisan nekitámadtak a kormánynak,
mondván, aggasztó a reformok lassulása. Ráadásul a sajtóban először az jelent
meg, hogy az SZDSZ egy hónapos ultimátumot adott a nagyobbik kormánypártnak -
igaz, később az esetleges kilépési szándékot és a megfogalmazott feltételeket
nem, csak az ultimátum tényét cáfolták. A kétszólamú kommunikáció mindenesetre
arra jó volt, hogy az MSZP-ben mindenki megértette, hogy „vészhelyzet” van.
Ráadásul az egészségügy mellett (amely a legneuralgikusabb pontja a két párt
együttműködésének) további reformlépések (például az ingatlanadó bevezetése vagy
az energiapiaci liberalizáció) folytatását is feltételként határozták meg a
liberálisok.