A munkakeresés során a roma és a túlsúlyos személyek közel kétszer annyi
diszkriminációra utaló magatartáselemmel szembesültek, mint a nem kövér és nem
roma személyek - derült ki a Tárki most közzétett diszkrimináció tesztelése
során. A vizsgálat idején egy roma, egy kövér és egy kontrollszemély állított be
három nagy bevásárlóközpont 51 ruha- és sportboltjába, ahol eladót kerestek, s
ott munkára jelentkeztek.
Arra, hogy az üzletben dolgozó személy előre köszönjön, bemutatkozzon, és
kezet fogjon, illetve hogy ne mérje látványosan végig az üzletbe belépő
jelentkezőt, a kontrollszemélyeknek volt a legnagyobb esélye a roma, illetve a
túlsúlyos nőkhöz képest. A roma munkavállalóknak a munkaadók 8%-a, a
túlsúlyosoknak pedig a 10%-a mutatkozott be, míg a kontrollcsoport tagjainak
esetében 25% ez az arány, és ugyanez mondható el a kézfogásról is.