Horthy utcákat és utakat, valamint Horthy-emlékműveket szeretne látni az
országban a Horthy Miklós Társaság, amely Mádl Dalma asszony által is támogatott
konferenciát rendezett a Magyar Kultúra Alapítvány székházában. Nyilatkozataik
szerint a rendezvény célja csupán az, hogy hiteles tájékoztatást nyújtsanak a
Horthy-kor történelmi eseményeiről, és az előadások anyagából készült kiadványt
eljuttassák a magyar iskoláknak, egyetemeknek. A „hiteles” tájékoztatás elve
azonban igencsak megkérdőjelezhetőnek bizonyult. Az ott elhangzottak, valamint a
konferenciát záró Horthy-emléktábla-avatás végül arról győzhették meg a
látogatót, hogy jóval többről van itt szó, mint csupán a történelemkönyvekből
hiányzó fejezetek pótlásáról.
Fotók: Somorjai L.
Sok-sok szép történet és kellemes anekdota hangzott el Horthy Miklósról az
egész napos előadás-sorozatban. A résztvevők hallhattak arról, hogy
gazdaságpolitikája révén a kormányzó hogyan hozta ki az országot az első
világháború utáni válságból, és miként emelte fel azt egy „európai szintű
állammá”. Hallhattak a Dunai Flottilla és a nemzeti hadsereg megszervezéséről,
valamint a kor alkotmányozásáról és jogrendszeréről. A mondandók sora még arra
is kiterjedt, hogy miként virágoztatta fel szülőfaluját, Kenderest, ahol a
mezőgazdaság kiemelt támogatása mellett arra is volt gondja, hogy a misére járó
lányok imakönyvébe egy-egy bankót csúsztasson bele a kenderesi templomban. Annál
kevesebb szó esett azonban Horthy kormányzóvá választásának módjáról - melyben
kiemelt szerepet töltöttek be a hírhedt Horthy-különítmények tagjai -, a
fehérterrorról és az olyan „kínos” ügyekről, mint például a Horthy tudtával
zajló mészárlások kérdése vagy a kormányzó második világháborús szerepe és a
zsidótörvények abszurditása.
A hallgatóság azonban ennél kisebb fajsúlyú kérdésekre is élesen reagált. Heves
reakciókat váltott ki például Miklósi Péter történész előadása, amely Horthy és
a katolikus egyház kapcsolatáról szólt. Miklósi szerint a református kormányzó
sokat tett a katolikus érdekekért, s egy „dogmatikai csellel” még a szegedi dóm
felszentelésén is részt vett. Jó kapcsolatot alakított ki továbbá a később XII.
Pius néven pápává választott Eugenio Pacellivel. Az előadó konklúziója a
következőképp hangzott: „Kijelenthetjük, hogy a katolikus egyház elfogadta azt a
támogatást, ami elfogadható (megjegyzés a sorok közül: »kellett a zsozsó«),
hivatalosan azonban soha nem legitimálta az ő hatalmát.” Ekkor szakadt el a
hallgatóság soraiban a cérna: egy idősebb férfi kirohant a teremből, egy később
előadóként is szereplő idős hölgy - dr. Szálka Irma - pedig így adott hangot
felháborodásának: „Horthy az eucharisztikus kongresszuson teljes állami
méltóságával, katonai tiszteletadással fogadta a pápa legátusát. Minden Szent
Jobb-körmeneten, amely sokkalta fényesebb és nagyobb szabású volt fenn a várban,
mint amit ma tartanak, teljes rendőrségi, katonai díszszázad és testőrség
kísérte a kormányzót teljes államfői díszében és ez a magatartás mindenütt
megnyilvánult” - védte a hölgy Horthy katolikus érdemeit.
Kenderes polgármesterének a Horthy család idillikus hétköznapjait bemutató
előadása után emelkedett szólásra a társaság budapesti elnöke, és szemrehányást
tett amiatt, hogy Kenderesen miért nincs még „Horthy kormányzó útja”. Ezt a
hiányt gyorsan pótolni fogják - hangzott el az ígéret -, sőt, a további
útelnevezések mellett Szekszárdon, Debrecenben, Keszthelyen azon is dolgoznak,
hogy Horthynak minél előbb szobrot állítsanak.
Szálka Irma előadása a Horthy-éra oktatáspolitikájáról szólt. Az oktatásügy,
mint az ország kiemelkedésének legfőbb lehetősége, Klebensberg Kunó kiváló
vezénylete mellett került végrehajtásra - hangzott el. Az antiszemita
kultúrpolitikus hosszas méltatása - valamint a mai iskolák és a koedukáció
kárhoztatása - a hallgató számára csakis a magyar oktatásügy kritikájaként volt
értelmezhető. A Klebensberg-féle iskolarendszer, a Bécsben, Berlinben, Rómában
megalapított és a keresztény kurzus szolgálatába állított Collegium Hungaricumok
a mainál magasabb rendű eszmeiséget képviseltek az előadó látásmódja szerint.
„Horthy katonaemberként tudta, hogy kiváló politikusokkal kell magát
körülvennie. Így emelte föl Telekit és Bárdossyt” - fejelte meg mondandóját.
A késő délutánt egy újabb esemény zárta: korhű dalok elhangzása után - a „Te
vagy Horthy Miklós, magyarok vezére” - Horthy-emléktábla leleplezésére került
sor a Hadtörténeti Múzeumban a kormányzó halálának 50., az általa győzelemre
vitt otrantói csatának pedig a 90. évfordulója alkalmából. A hangulati elemekben
bővelkedő esemény hatásosan idézett vissza egy már letűntnek hitt korszakot. Az
eseményen megjelentek a Magyar Honvéd Vadász Hagyományőrző és Sportegyesület
„katonái” is, akik azonosulásuk jeleként a tengerészima elhangzásakor
letérdeltek a kövezeten.