Lázár Vilmos: - Apánk műszaki
kereskedőnek tanult, a Keravillnál dolgozott, sokáig úgy is becézték, hogy Kera
Vili, mert ő is Vilmos volt, anyu meg az önkormányzat Sportosztályán dolgozott.
Apu a Keravill után textillel kezdett intenzívebben foglalkozni, először maszek
lett, aztán jött a saját cég, saját kft. Apánk kőbányai srác volt, a Liget
utcában laktak a sörgyár mellett, és mindennap a házuk előtt mentek el ezek a
söröslovak. Vágyakozva nézte őket. Később aztán felengedték a kocsira. Valószínű
ezt a nosztalgiáját akarta újraélni velünk, mikor - életünk legnagyobb
szerencséjére - vett nekünk egy pónilovat. Nem volt egy egyszerű jószág, Mukinak
hívták, és úgy odaverdesett minket a földhöz, ahogy kellett.
Fotók: Juhász Tamás
Rajta tanultatok lovagolni?
Lázár Zoltán: - Nem, Mukin csak
zötykölődtünk. Autodidakta módon tanultuk először a lovaglást is, valahogy már
benne volt a génjeinkben. Vili például egy boxer kutyával nőtt fel, úgy tanult
meg járni is, hogy belekapaszkodott, és ment mellette, a kutya meg boldogan
tűrte. Édesanyánk addig a pillanatig tiltakozott csak a család férfitagjainak
állatrajongása miatt, amíg nem látta, hogy ápoljuk és etetjük is őket. A nagy
változás lóügyben az volt, mikor 1978-ban vettünk egy tanyát Lajosmizse mellett,
a nyíri erdő legszebb részén, amit az évek során gyönyörűen felújítottunk, és
építettünk hozzá egy hatboxos istállót is. Ez szépen megtelt lovakkal. Én már
nyolc-tíz évesen felültem egyedül, és bementem az erdőbe lovagolni. Ezt ma már
nem engedném meg a fiamnak, mert abszolút veszélyes, de akkor tudatlanságunkból
kifolyólag egyikünk se érezte.
Vili: - A szerencse állandóan ott
forgolódott körülöttünk, legtöbbször el is tudtuk kapni, aztán élni is tudtunk
vele. 1978-ban a négyes fogathajtó világbajnokságot ott Kecskeméten rendezték,
és ennek a marathonhajtása abban a nyíri erdőben volt, ahol a tanyánk állt. A
fogathajtás akkor jött divatba a környéken mint hobbi, sport, szórakozás. Azok a
parasztok, akiknek több lova volt, plusz volt még egy rozoga fogata, elkezdtek
kettes fogatban versenyezni. Faluk, tanyák, városok közötti versenyek, mindez a
természetben, barátkozások, lovak, életünk legszebb tíz éve volt.
Mikor ment át ez a hobbi sportba, karrierbe, megélhetésbe?
- A papa gondolta tovább a dolgot. Ha mi esetleg versenyezni, sportolni
akarunk, nem jó ez a nagy távolság Pest és a tanyánk között. Eladtunk mindent,
és feljöttünk a lovainkkal együtt a XVII. kerületbe, ahol egyébként
megszülettünk és felnőttünk. A reptér mellett vásároltunk egy nagyobbacska
telket. Mikor a szüleink is érezték, hogy talán van valami tehetségünk is a
lovassporthoz, felvettek mellénk egy mesteredzőt, Gyuri bácsit - szegény már nem
él -, aki minden áldott nap kijött hozzánk a Villányi útról, és mindennap hosszú
órákon keresztül foglalkozott velünk. Edzett minket.
Fogathajtó edző volt?
Zoli: - Nem. Lovasedző. Díjlovas. Tudnod
kell, hogy mint ahogy az autóversenyzés alapja a gokart - és nem az, hogy
kétszázhússzal száguldasz egy jó kocsival -, a fogathajtás alapja a díjlovaglás,
vagyis az idomítás. Ha jól idomítasz, jól fogsz tudni versenyezni.
Az idomítás alatt a lóval való kapcsolat erősségét, mélységét értitek?
Vili: - Értem ez alatt azt a tudást,
tapasztalatot, tehetséget, ahogyan a lovat a befolyásod alá tudod vonni, ahogy
összejössz vele, ahogy egyszer csak egy hullámhosszon lesztek. Az idomítás annak
a művészete, ahogyan érezteted, elfogadtatod, majd végrehajtatod a lóval az
akaratodat. A fogathajtás a spanyol alapokon nyugvó klasszikus idomításon
alapul. Csak lovon ülve fogsz rájönni, mit és hogyan kell kérni a lovaktól
ahhoz, hogy a kocsiddal azt csinálják, amit te akarsz. Apunknak egy zseniális
meglátása volt, hogy nem fogathajtókkal taníttatott minket, hanem visszament az
alapokhoz, az idomításhoz.
Jól szituált, úri gyerekként nevelkedtetek?
- Éppen hogy nem. Lovászfiúkként. Ugyanakkor keltünk, ugyanúgy éltünk,
dolgoztunk, csutakoltunk, abrakoltunk, mint az alkalmazásunkban álló két lovász.
Most itt a lovasparkunkban is ugyanúgy megmutatom a lovásznak, mit hogy kell
megcsinálni, vagy hogy éppen mit csinált rosszul. Sokszor mondták ránk régebben,
hogy parasztgyerekek, de nem sértődtünk meg. Mikor azt mondták, lovász, az
kicsit bántott, de elviseltük. Mikor azt hallottuk, lószagú lovászgyerek, akkor
ütöttünk. És ha nyerítettek is egyet mellettünk, akkor meg csá’…
Mennyire veszélyes egy ló?
Zoli: - A statisztikák alapján a
lovassportot művelők százalékarányosan nagyobb balesetveszélynek vannak kitéve,
mint az autósok vagy mint aki repülőn utazik. Csak nem nagyon szeretik
kommunikálni a lovasok, nehogy a szülők a gyerekeket visszatartsák a sporttól.
De mitől ilyen veszélyes ez?
- Leginkább attól, hogy a ló egy nagyon félős növényevő állat, ráadásul
iszonyú hamar pánikba esik. És ilyenkor leginkább a lovas jár rosszul.
Szakértelemmel kicsire szűkíthető a balesetveszély, csak hát legtöbb esetben
pont a szakértelem hiányzik.
Vili: - Apu talán csak egy helyen rontott a
nevelésünkben, a sportpályafutásunk elején. Fiatal, tehetségesnek tűnő lovakat
vásárolt, fiatal, képzetlen lovasoktól.
És hol itt a baj?
- Ott, hogy mi még alkalmatlanok, tehetségtelenek voltunk ahhoz, hogy
kihozzuk a lóból mindazt a tehetséget, ami egyébként benne volt.
Lázár Zoltán és Vilmos
Mennyire intelligens egy ló?
- Nagyon speciális intelligenciája van. Legtöbben azt hiszik, hogy a ló is
hasonló lelkű állat, mint a kutya, és úgy gondolják, hogy ugyanolyan
gazdaszerető, hűséges, ugyanolyan barátként működik, és ugyanolyan szeretetre
éhes.
Ezek szerint nem ilyen?
- Nem. Nagyon bizalmatlan, nagyon félős, és nagyon lassan és nehezen
alakulnak ki azok a kapcsolatok, amelyek segítségével befolyásolni tudod. Egy
lóval csak úgy lehet előbbre jutni, ha közben ő nem veszi észre, hogy mindennap
kicsivel jobban az irányításod alatt áll. Ha túlforszírozod, megmakacsolja
magát, ellenszegül, és semmire sem lesz hajlandó. Ha viszont hosszú évek, netán
évtizedek munkájával a kapcsolatotok harmonikus lesz, értem ez alatt azt, hogy
már szinte összeolvadtok, akkor megmagyarázhatatlan dolgok történnek.
Például?
Zoli: - Mész vele, akár a hátán, akár
kocsival, és nem tudod, még mit csinálj, hogy a következő pillanatban azt tegye,
amit akarsz, csak elengeded magad, és gondolsz rá, és valahogy ez átmegy, mert
egyszer csak a ló megcsinálja azt, amire gondoltál. És ezután átengedi neked az
irányítást is. Szinte azt mondja: most megbízok benned - nagyon nehéz a bizalmát
elnyerni -, tessék, itt vagyok, csinálj velem, amit akarsz. Ha ezt meg tudod
tenni egy lóval, akkor van hatalom a kezedben.
Volt balesetetek?
Vili: - Nekem volt egy csúnya
csonttörésem. Tizennégy hétig gipszben volt a lábam, de Zoli csak a focitól
sérült meg.
Jól tudom, hogy a hajtás gazdagok sportja, akárcsak a vitorlázás?
- Sportsikereinkhez az is kellett, hogy sikeres vállalkozók is legyünk, mert
valóban nem olcsó sport. 1993-ban világbajnokság volt Amerikában. Akkor még csak
egy nemzetközi szintű fogatunk volt, én voltam a versenyző és Zoli a
segédhajtóm. Egy előprivatizációs pályázattal megpályáztunk ketten egy
élelmiszerboltot Kőbányán, és pont Amerikában ért a hír minket, hogy elnyertük.
Osztottunk, szoroztunk, és rájöttünk, hogy fillérre ki vagyunk centizve, így
kénytelenek voltunk eladni a lipicai lovainkat egy árverésen, amely lovakkal
egyébként ezüstérmesek lettünk azon a világbajnokságon. Az egész család kint
volt velünk, mindenki zokogott, mikor elvitték a lovakat. Viszont itthon ebből a
pénzből el tudtuk kezdeni a vállalkozásunkat, bekerültünk a CBA-ba, ahol
megtanultuk ezt a szakmát. Együtt meneteltünk a CBA-val ezerrel, nyitottuk a
következő üzletet, aztán a következőt, és vásároltuk a nagyszerű lovakat.
Zoli: - Jött az 1999-es kecskeméti
világbajnokság, ahol én mint egyéni címvédő indultam. A verseny három napja
alatt több mint százezer ember látogatott ki a versenyre. Iszonyú lelki nyomás
alatt voltunk, de addig-addig, amíg versenyszámról versenyszámra egészen fel nem
jöttünk. Az utolsó napon úgy álltunk, hogy Vili volt az első, én a második,
csapatban meg magasan vezettünk, ami egyedülálló volt a sportág történetében,
hisz’ két testvér egymás mögött, és ha úgy nézzük egymás ellen az első és
második hely-ért. A sajtó úgy is aposztrofálta ezt a világbajnokságot, hogy a
Lázár testvérek háziversenye.
Együtt vagytok társak a sportban, az üzletben. Féltékenység, rivalizálás van
köztetek?
- Szinte csak a rivalizálás ellenkezőjét ismerjük. Több világbajnokságon,
mikor szinte fej fej mellett haladtunk a kocsijainkkal, mind a ketten azon
voltunk, hogy veszítsünk egy pontszámot, hogy a másik legyen az első. Ez azért
nehéz, mert ha elvéted, és túlveszíted magad, nem második leszel, hanem
harmadik, negyedik, ötödik vagy nyolcadik, és a közönség hülyének néz.
Van különbség a hajtási stílusotokban?
Vili: - Zoli szinte transzban hajtja
végig a lovakat az akadályokon, nem egy elveszettnek tűnt versenyt hozott már
vissza ezzel a stílussal. Én nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban hajtok, nekem
ez jön be inkább.
Ezt a fenségesen szép tájat hogy fedeztétek fel? Hogy találtátok ki ezt a
tanyát, ezt a parkot?
- Már régóta gondolkoztunk azon, hogy amit a sportban idáig elértünk, és a
természet- és állatszeretetünket, az üzleti kapcsolatainkat hogy tudnánk
kamatoztatni. Olyan vállalkozásba akartunk fogni, ami minket is és másokat is
gyönyörködtet, és mellette eltartja a hobbijainkat is. Hónapokig mentünk
mindenfele, millió helyet megnéztünk, de egyik sem fogott meg. Mikor
iderobogtunk, és a Domonyvölgy szélén kiszálltunk a kocsiból, azt mondtuk
egymásnak, ez az, jó helyen vagyunk, és megalkottuk a lovasparkot úgy, ahogy az
az álmainkban élt. Nézz szét, létrehoztunk valamit, ami működik. Ott a dombon
legelnek a lipicaiak, azok csak később mennek be az istállóba. Ott jobbra a
szürke marhák táboroznak, azoknak meg az a másik épület az istállójuk. Följebb
locsolják a pályát a holnapi ugratáshoz. Azok, akik most szálltak ki a
parkolóban a kocsijukból, idejönnek a csárdába vacsorázni. Nézzetek csak hátra!
Most megy le a nap.
Az idén lesz a huszonkettedik versenyévadotok. Visszavonuláson nem
gondolkodol?
- Lehet, hogy ezt kellene tennem, de egyszerűen nem tudok leszállni a
bakról. Annyira szeretem a hajtást, a versenyek hangulatát, a lovakat, hogy
mindez az életem részévé vált. Úgyhogy „gyi lovam, gyi Betyár”.