Aposztáziával és önfeladással vádolta meg a pápa az Európai Unió vezetőit,
miután az ötvenedik évfordulóra kiadott berlini nyilatkozatból kihagytak minden
vallási utalást. XVI. Benedek szerint „Európa eltűnhet a történelemből”, ha nem
változtat individualista magatartásán. A pápa nem véletlenül fogalmazott ilyen
élesen: három éven belül immár másodszor vallottak kudarcot azok a törekvések,
amelyek Európa alapértékei közé szerették volna felvenni a zsidó-keresztény
örökséget. 2004-ben az alkotmánytervezet szövegéből törölték a kereszténységre
való utalást, most pedig már a vallás szó is feketelistára került. A formálódó
új, szövetségi Európa - ma úgy tűnik - világi-ateista birodalom lesz, amely új
önazonossága érdekében kész akár múltját is átértékelni. Pedig az alapítók
többsége számára a kontinens zsidó-keresztény múltja megkérdőjelezhetetlen tény
volt.
Palota a római Capitolium dombon, ahol 2004-ben ratifikálták az
alkotmánytervezetet
„Az igazi választóvonal Európa és Ázsia között nem holmi hegylánc, nem holmi
természetes határ, hanem egy hit- és eszmerendszer, amit Nyugati Civilizációnak
nevezünk” - mondta az Egyesült Európáról elmondott híres beszédében Winston
Churchill (képünkön). Az 1947-ben a londoni Royal Albert Hallban elhangzott
üzenetében a volt brit miniszterelnök egy honfitársa, Gordon Sewell író szavait
idézve azt mondta Európa gyökereiről: „E kultúra gazdag szövetében sok szál van;
a héber istenhit; a részvét és a megváltás keresztény üzenete; a görögök
igazság-, szépség- és jóságszeretete; a rómaiak jogi lángelméje. Európa szellemi
fogalom. De ha az emberek nem tartják többé észben ezt a fogalmat, nem érzik
értékét a szívükben, akkor el fog halni.”
Churchill szenvedélyesen hitt Európa jövőjében, és a világháborús győzelem után,
amikor még a kontinens nagy része romokban hevert, egyik legfontosabb céljának
tekintette az európai nemzetek összefogását. 1946-ban, Zürichben így beszélt
erről: „ … ez a nemes kontinens, amely egészében véve a föld legszebb és
legműveltebb régióit foglalja magában, amely mérsékelt éghajlatot élvez,
otthonául szolgál a nyugati világ összes nagy szülőfajának. Ez a keresztény hit
és a keresztény erkölcs forrása. Innen ered a régi és a modern idők
kultúrájának, művészetének, filozófiájának és tudományának legnagyobb része. Ha
Európa egyszer egyesülne a közös örökség megosztásában, nem lenne határa a
boldogságnak, a virágzásnak és a dicsőségnek, amelyet három- vagy négyszázmillió
lakosa élvezhetne.”
A háború után az egységkeresés fő hajtóereje az újabb háború elkerülése volt.
A kontinensen a győztesek diktáltak, ám a szövetségesek közül az Egyesült
Államoknak és a Szovjetuniónak nem állt érdekében egy erős európai szövetség
támogatása, Nagy-Britannia pedig hagyományosan gyanakvó volt a csatorna másik
oldalán kötött paktumok iránt. Londonban nem sokan osztották Churchill
gondolatait a nyugati kultúrát a vasfüggöny túloldaláról fenyegető veszélyekről.
Az európai egység megalapozása így a franciákra maradt. Mivel Franciaország
régóta elkötelezett a laikus állam iránt, ezért a formálódó unió is szekuláris
eszmék mentén kezdett kialakulni.
Az Európai Unió „építészének” tekintett Jean Monnet soha nem töltött be vezető
állami tisztséget, nemzetközi bankárként szerzett kapcsolatrendszere révén
azonban bejáratos volt Washingtontól Shanghajig minden fontos politikushoz.
Egyik híres mondása szerint ha sikerül megvalósítani a közös pénzt Európában,
akkor „öt évbe se kerül majd a politikai egység megteremtése”. Monnet évekig élt
Kínában, és kitűnő viszonyt ápolt az ateista szovjet birodalom vezetőivel is.
1929-ben Párizsban megismerkedett egy alig három hónapja férjnél lévő olasz
festőnővel, Silvia Gianninival, és mivel Európában ekkor még nem engedélyezték a
válást, elhatározták, hogy Moszkvában házasodnak össze. Monnet kapcsolatai révén
szovjet állampolgárságot szerzett Silviának, aki 1934-ben Moszkvában elvált
férjétől és összeházasodott Monnet-val.
Monnet Robert Schuman francia külügyminiszterrel együtt dolgozta ki az Európai
Unió elődjének számító Szén- és Acélközösség alapító dokumentumát. Az 1950-ben
megjelent Schuman-deklaráció - jóllehet mind Monnet, mind Schuman gyakorló
katolikusnak vallották magukat - a szekuláris felfogást tükrözi: nem tartalmaz
semmilyen vallási utalást, és pragmatikus gazdasági szempontokkal indokolja az
összefogást. A nyilatkozat végső célként egy európai föderalista állam
megteremtését nevezi meg. Monnet és Schuman érdemeit 1985-ben Jacques Delors, az
Európai Bizottság akkori elnöke azzal ismerte el, hogy a Schuman-deklaráció
megjelenésének napját, május 9-ét Európa Napként ünneppé tette az unióban.
A Monnet és Schuman által képviselt szekuláris megközelítés maradt a későbbi
dokumentumokban az irányadó. A most 50. évfordulóját ünneplő uniót formálisan a
Római Szerződés hozta létre 1957-ben. Ebben a „vallás” szó egyetlen helyen, az
antidiszkriminációról rendelkező cikkelyben fordul elő, amely elutasítja „a
nemek, faj, etnikum, vallás vagy hit, fogyatékosság, kor vagy szexuális
orientáció” alapján történő megkülönböztetést. Ezt az emberi jogi megközelítést
(az egyénnek joga van a valláshoz, a hit tartalmáról és a közösségi
vallásgyakorlás formáiról azonban az unió hivatalosan nem vesz tudomást)
képviselték a későbbi uniós szerződések is.
A Római szerződés aláírása 1957-ben
Az Európai Unió közös értékeit felsoroló lista azonban nem tartalmazza a
vallás fogalmát. A nizzai szerződés 2000-ben az emberi méltóságot, a
szabadságot, a demokráciát, az egyenlőséget, a törvényességet, az emberi jogok
tiszteletét, a kisebbségi jogokat és a szabad piacot tekinti olyan közös
értékalapnak, amelyre az államok szövetsége épül.
Amikor az ezredforduló után elkezdődött a szövetségi alkotmány szövegének
kidolgozása, a vallási hivatkozás beépítéséről hosszas vita folyt. „Ez nem
akadémiai vita - ismerte el Johnathan Faull, az unió szóvivője -, mert tíz,
tizenöt vagy éppen száz év távlatában fontos következményei lehetnek annak,
hogyan döntünk a vallás kérdéséről.” Jogi szempontból az európai alkotmány - ha
egyszer megszületik - kötelező érvényű lesz az egyes államok számára például az
euthanázia, az abortusz vagy a klónozás szabályozásában. A tervezet végül
semmilyen említést nem tett a főszövegben Istenről, vallásról vagy
kereszténységről, dacára annak, hogy II. János Pál is végiglobbizta az európai
vezetőket, hogy világos utalás kerüljön Istenről és a keresztény hitről a
dokumentumba. Politikusok és vallási vezetők egyaránt bírálták a Franciaország,
Spanyolország és Hollandia által sikerrel képviselt szekuláris alkotmányt. „Az
Európai Uniót olyan közösségnek kell leírni, amely alapvető értékének vallja a
zsidó-keresztény örökséget” - mondta Gianfranco Fini olasz
miniszterelnök-helyettes. Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának
német elnöke szerint „Európa mint egész a keresztény örökségre épül”. A
tiltakozások nyomán kompromisszumként az alkotmánytervezet bevezetőjébe bekerült
egy félmondat Európa „kulturális, vallási és humanista” örökségéről. A
népszavazások során aztán kiderült, hogy a szekuláris alapelvekre épülő országok
szavazóinak ez is sok: Franciaország és Hollandia egyaránt elutasította az
alkotmánytervezetet.
A kudarc felerősítette az ellentábor hangját. Az Európai Humanista Szövetség
szerint káros a szellemi és erkölcsi örökségre hivatkozni Európában, mivel az
több millió más meggyőződésű ember érzékenységét sérti meg. Egyik európai
parlamenti képviselőjük, az ír Proinsias De Rossa szerint egyenesen végzetes
hiba volna említést tenni Istenről, mivel az megosztást hozhat az emberek közé.
Egy brit humanista melegjogi szervezet pedig úgy véli, hogy az erkölcs és a
közélet egyre növekvő szekularizációja és a vallás európai méretű haldoklása
miatt értelmetlen lenne Istenről említést tenni a szövegben: „Támogatjuk a
szabad vallásgyakorlást, de nem akarjuk azt látni, hogy a vallás kilép a
magánszférából, és társadalmi tényezővé válik. Ez ötszáz éves visszalépést
jelentene a felvilágosodással elkezdett úton.”
A Berlini Nyilatkozat megszövegezésekor újra felmerült a vallás kérdése. Ezúttal
olyan befolyásos támogatók sorakoztak fel a keresztény örökség említését akarók
táborában, mint Angela Merkel német kancellár (maga is egy evangélikus lelkész
lánya), Romano Prodi olasz miniszterelnök, Lech Kaczynski lengyel elnök és XVI.
Benedek pápa. Merkel felhívta a figyelmet arra, hogy Európa „több, mint a
tejgazdaságokról vagy az élelmiszeradalékokról szóló direktívák”. A német
kancellár végül kudarcot vallott: a berlini évfordulós nyilatkozatba egy szó sem
került be vallásról, kereszténységről, Istenről, de még értékekről sincs szó a
deklarációban. Ehelyett az aláírók, akik közül többen - mint arra Václav Klaus
cseh elnök felhívta a figyelmet - alig huszonnégy órával korábban látták először
a szöveget, anélkül, hogy bármibe is beleszólhattak volna, így nyilatkoztak a
dokumentumban: „Európa évszázadokon keresztül egy eszmét, a béke és megértés
reményét testesítette meg. Ez a remény beteljesült. Európa egyesülése békét és
jólétet hozott számunkra.”
Angela Merkel csendes beletörődéssel kommentálta a kudarcot, amely előrevetíti,
hogy az elbukott alkotmány helyére szánt államszerződés sem fog említést tenni a
vallásról: „Realista vagyok, ami azt jelenti, hogy nem vagyok optimista” -
mondta a német kancellár.
Sokkal élesebben fogalmazott XVI. Benedek pápa, aki Európa bukását is
elképzelhetőnek tartja, ha kontinens vezetői és lakói nem változtatnak
„veszélyes individualizmusukon”: „Az olyan társadalom, amelyből kivész a
keresztény lelkiismeret, elveszti az irányt, nem tudja többé, hová megy, míg
végül kiüresedik és elbukik. Sajnos úgy tűnik, hogy Európa olyan lefelé vezető
úton indult el, amelynek a végén eltűnhet a történelemből” - mondta a pápa.
Vallási szempontból az egyházfő még súlyosabbnak látja a helyzetet. „Európa a
hittől való teljes elszakadás felé halad - véli Benedek. - Vajon nem maga az
aposztázia az Isten előtt, amikor Európa saját identitását kérdőjelezi meg?”
Nem ez az első drámai bejelentése az utóbbi időben a pápának: március elején
Giacomo Biffi bolognai kardinálist kérte fel, hogy tolmácsolja a nagyböjti
üzenetét. Biffi arra figyelmeztette a katolikus egyház vezetőit, hogy
készüljenek fel „az Antikrisztus megjelenésére”, aki a Vatikáni Rádióban idézett
beszámoló szerint egy „pacifista, környezetvédő és ökumenizmust hirdető”
politikus képében jelenik meg.