Miközben Magyarországon alig pár száz forint a folyószámla-vezetés havi
díja, Németországban a legtöbb bank 5-10 eurót - 1300-2500 forintot - is
felszámol ugyanezért. Ugyanakkor, míg Nyugat-Európában a fix díjas
számlakonstrukciók összehasonlítása az ügyfelek számára is egyszerű, a hazai
szolgáltatók ajánlatai között szándékosan lehetetlenség különbséget tenni.
Pénzügyikultúra-sorozatunk e heti részében a lakossági bankszámlavezetéssel
foglalkozunk.
Mielőtt mindenki szerencsésnek érezné magát azért, hogy itthon vezetheti
számláját, eláruljuk, hogy a fenti különbség oka a díjtételekben rejlik, és nem
a mi javunkra! Németországban ugyanis a havi számlavezetési díj mellett más
költséget nem számolnak fel. Ezzel szemben Magyarországon külön fizethetünk az
egyenlegünk lekérdezéséért, az egyszeri és állandó átutalásokért, a közüzemi
számlák kiegyenlítéséért, a készpénzfelvéte-lért és magáért a bankkártyáért is.
A cél ugyanaz: mind a német, mind a magyar bankok bevételt akarnak, mivel
azonban az átlag magyar ügyfél keveset „tranzaktál” (értsd: keveset mozgatja
számláján a pénzét), nem lenne „logikus” magas számlavezetési díjat fizettetni
velünk, sokkal inkább tranzakciónként vagy más, bújtatott módon kopasztanak
minket, mert ezt könnyebben lenyeljük. Átlagos számlaforgalom mellett tehát
legalább akkora költséggel számolhat egy hazai ügyfél, mint egy német - azzal a
különbséggel persze, hogy ugyanezért az összegért egy német családi számla
pénzforgalma a hazai többszöröse!
Visszasírhatjuk azokat az időket, amikor egy számlaválasztáskor néhány
költségtényezőt figyelembe véve elboldogulhattunk. Ma már bonyolult és összetett
költség- és termékstruktúrákba ütközünk. Kétségbe esni azonban nem kell. A
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete évek óta működtet a honlapján
termék-összehasonlító táblázatokat (www.pszaf.hu).
A hazai bankok hosszú évekig nem nyúltak a számlavezetés látványos
díjtételeihez, hanem inkább a kevésbé észrevehető költségeket emelték. Manapság
viszont a százalékban és fix összegben, sőt, olykor devizában meghatározott
díjtételek valóságos dzsungelt jelentenek az óvatlan szemlélő számára.
A bankok általában a folyószámlák vagy tágabb értelemben a náluk vezetett
bankszámlák számával határozzák meg a hozzájuk tartozó ügyfelek sokaságát.
Számlanyitáskor az összes hitelintézetnél automatikusan kapható bankkártya is.
Ez többnyire egy egyszerű (nem dombornyomásos), külföldön egyáltalán nem vagy
csak kevésbé elfogadott plasztikkártya. Gyakori promóció, hogy a kártyák éves
díját az első évben elengedik. Emellett egyre jobban szaporodnak a gyermekek
számára készült bankkártyák is. A bankok célja, hogy kultuszt teremtsenek, hogy
divat legyen „menő” bankkártyákat hordani és használni. A lényeg a piacszerzés,
és hogy észrevétlenül vezessék bele a fiatalokat az elektronikus pénz
használatába, a készpénz nélküli társadalom elfogadásába.
Pedig mi magyarok nemzetközi összehasonlításban - és a hitelintézetek legnagyobb
fájdalmára - nagyon ragaszkodunk a bankókhoz. Egy átlagos hazai számlatulajdonos
még mindig közelebb áll a „hónap elején egyszerre kiveszem a fizetésemet”
típushoz, mint a „mindenhol kártyával fizető, készpénzt nem tartó” válfajhoz.
Konzervatív bankhasználók vagyunk: szeretjük a casht, szeretjük a személyes
kiszolgálást, szívesen járunk a bankfiókokba, noha ez mind nekünk, mind a bank
számára a legköltségesebb módszer!
Egy tavalyi felmérés szerint az ügyfelek még mindig a bankválasztás három
legfontosabb szempontja közé sorolják a bankfiókok közelségét, valamint a
bankautomatákhoz (ATM-k) való hozzáférést. Nem csoda, ha a bankok (fiókjaik
mellett) sorra húzzák fel új, saját logós ATM-jeiket is. Pár hónappal ezelőtt az
OTP Bank 53 százalékra növelte részesedését ezen a piacon a Euronet automaták
felvásárlásával. Az OTP-ügyfelek örülhetnek, hogy megugrott a viszonylag olcsón
igénybe vehető saját pénzkiadók száma, ám erre az OTP is odahat, hiszen 500
forintos pénzfelvételi díjat számláz, ha OTP-s bankkártyával más ATM-hez nyúl a
kedves ügyfél.
Végül pedig, amikor kézhez vesszük havi számlakivonatunkat, ne csak egy
bosszantó „díjoszlopot” lássunk! A hazai bankok szinte mindent megadnának azért,
ha programozó matematikusaik olyan rendszert tudnának kreálni nekik, amellyel
kielemezhetnék ezeket a kivonatokat. Az ATM és POS (bolti kártyaleolvasó)
használatok alapján ugyanis fel tudnák térképezni az ügyfél egész életterét: hol
fordul meg havonta többször, hol eszik, hol szórakozik, hol vásárol. Ezen
információk birtokában pedig még „testre szabottabb” ajánlatokkal bombázhatnának
minket. Sajnos, ennek megvalósítása csak idő kérdése.
(Következő témánk: A hitelkártyák)