Ultramodern keresztény megagyülekezetek és
mecsetekké alakított templomok: a 21. század elejére a világvallások globálissá
váltak, és befolyásuk drámai mértékben megnőtt. Miért keresik újra az emberek a
szellemi igazságokat? Hogyan rendezheti át a világot a hit hatalma?
Az első kaliforniai megagyülekezet, a Kristálykatedrális
Nemrég még úgy véltük, hogy a fejlett világ és a vallás viszonya - Nyugaton és
Keleten egyaránt - hamarosan olyanná válik, mint a hűvösen intellektuális
Svédországban, ahol a mondás szerint a lakosság mínusz két százaléka hisz
Istenben. Persze, vannak a világban olyan helyek, mint India, ahol viszont úgy
tartják, hogy ha négy lépést tesz az ember, hat istennel is találkozik, de a
várakozások szerint a modern világban ezeknek a babonás rezervátumoknak a
kiterjedése egyre inkább csökkenni fog. Igaz, a tudósításokban időnként látni
lehetett százezres-milliós tömegeket gigantikus szabadtéri pápai miséken, a
látóhatárig hömpölygő, megváltást kereső sokaságot neoprotestáns prédikátorok
istentiszteletein, a hírtelevíziók jóvoltából élőben is figyelhettük a fehér
lepelbe burkolózott muzulmán zarándokseregek útját Mekkától Medináig, vagy
megtisztulásért a szent folyó habjaiba merülő hindu hívők rohamát. Ezek az
embertársaink azonban a föld kevésbé szerencsés régióiban születtek - érveltek a
szakemberek -, akik ha elérik a modern társadalmak életszínvonalát, hasonlóan
kezdenek majd viselkedni és gondolkodni, mint felvilágosult kortársaik.
A jelenlegi legnagyobb csarnok a Houston melletti Lakewoodban
Mit látunk azonban? „A történelem legdrámaibb vallási robbanásának vagyunk a
szemtanúi” - állítja Peter Berger világhírű vallásszociológus (kis képünkön),
aki szerint a 21. század első évtizedének egyik nagy, megrázó felismerése, hogy
összeomlott a hit szerepének hanyatlását váró szekularizációs elmélet.
Nem a vallás, hanem a szekularizáció hívei szorultak rezervátumba: Nyugat- és
Közép-Európa kivételével a világ lakosságának túlnyomó része gondolkodás nélkül
vallásosnak vallja magát. Az emberek nem kíváncsiak arra, hogy az akadémiai
értelmiség milyen megvetéssel elemzi az idealista emberek fejlődéstől elmaradt
tudatát, hanem válaszokat akarnak az élet nagy kérdéseire. Nem érdekli őket a
tudós, aki az anyag evolúciójának látja őket, de meghallgatják azt, aki a
szellemet is meglátja bennük. Az eredmény: a modernizáció világmintájaként
tekintett Egyesült Államokban a legszkeptikusabb egyetemi fellegvárak is sorra
irányt váltanak. Egyszer csak trendi témának számít a korábban lenézett vallás,
sorra a magazinok címlapjára kerülnek a legbefolyásosabb prédikátorok,
tízmilliószámra fogynak a spirituális tanácsokat osztó vagy apokaliptikus
drámákat felvázoló könyvek. Az elnökjelöltségre pályázó politikusok - nemcsak
republikánusok, hanem demokraták is - igyekeznek legalább egy fotó erejéig
odakerülni valamelyik hipermodern megagyülekezet pulpitusára. Karizma,
újjászületés, kisugárzás, hit, szellem, értékek - a stratégák ezeket a
tulajdonságokat keresik a jelöltekben.
Szintén új jelenség, hogy a nagy világvallások globalizálódnak: megszokott
látvánnyá váltak a hindu misszionáriusok a nyugati nagyvárosokban, a zsidó
haszid hittérítők az ázsiai repülőtereken, több fekete bőrű anglikán hívő él ma
Afrikában, mint Angliában, és a rotterdami elemi iskolás diákok többsége
2006-ban muszlim vallású volt. A vallási pluralizmus azzal jár, hogy alig van
már olyan ember a világon - pedig akár harminc éve is ők voltak túlnyomó
többségben -, aki élete során csak egyetlen vallást ismer meg. Az emberek a
hitbe ma már nem beleszületnek, hanem választanak a különböző formák között. Az
államegyházak helyett önkéntes szövetségen alapuló új felekezetek jönnek létre.
Az őshonos vallás képviselőinek meg kell barátkozniuk a versenyhelyzettel - bár
a pluralizmus elfogadása nem mindenütt megy könnyen.
A totalitárius államokban a tiltás a 20. század nagy részében eredményes volt,
de ma már Kínában és Oroszországban sem tud hatékonyan működni az ideológiai
gondolatrendőrség. Persze, amikor a tiltás brutális fizikai kényszerrel párosul,
mint az iszlám államok többségében, az emberek befogják a szájukat, de még itt
sem tudni, hogy nem támad-e a jövőben egy muzulmán Luther, aki a mecsetek
ajtajára szegezi radikális téziseit.
A sokszínű vallási reneszánszban is egyedülálló jelenségnek tartja Peter Berger
az általa „népszerű protestantizmusnak” nevezett irányzatot. A pünkösdi
mozgalomtól a karizmatikus kereszténységen át a neoevangéliumi megafelekezetekig
húzódó megújulás „a történelemben valaha is leggyorsabban növekvő vallási
mozgalom. Egyszerűen hihetetlen jelenség” - állítja Berger a száz éve a nulláról
indult, ma pedig a Pew Forum - összeállításunkban részletesen ismertetett -
felmérése szerint 450 millió követőt számláló, szellemközpontú kereszténységről.
Más hangsúlyokkal, mint a tengerentúlon, de szintén a hit növekvő hatalmának
szentelte 2006. decemberi különszámát a német Der Spiegel. A magazin
bevezetőjében úgy véli, hogy „a kontroll alól egyre őrültebb ütemben kiszakadó
bolygónkon mind több és több ember gondolkodik el az élet értelmén - még az
Óvilágban is”. A lap előrejelzése szerint mindegyik világvallás növelni fogja
befolyását és híveinek számát, köztük is legnagyobb mértékben a kereszténység és
az iszlám. Az eredmény: 2050-ben hétmilliárd hívővel szemben alig néhány száz
millió agnosztikus ember marad a Földön. Hogy ettől bolygónk jövője jobb irányba
fordul-e, vagy csak a ránk leselkedő veszélyek szaporodnak, még nem dőlt el.