Állítólag ötezer levelet küldött ki roma önkormányzati képviselőknek
Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetője, amelyben a
Jobbik Magyarországért Mozgalom elleni védekezésre buzdít. A romáknak van miért
aggódniuk: „Magyarország egyes - romák által sűrűbben lakott - régióiban mára
kezelhetetlenné vált az etnikai jellegű bűnözés, az alulképzett vagy semminemű
szakképesítéssel nem rendelkező, írni-olvasni sem tudó etnomassza potenciális
veszélyforrás egy fejlődni, épülni akaró társadalomra” - állítja a Jobbik
„cigánybűnözéssel” foglalkozó honlapja.
Bíber József
A szélsőségesen jobboldali párt az olaszliszkai lincselést követően - mint
ismert, Szögi Lajos tanárt a feldühödött cigányok agyonverték, miután úgy tűnt,
hogy autójával elsodort egy roma kislányt - igyekszik minél szélesebb
nyilvánosság előtt hirdetni: Magyarország legsúlyosabb problémája az úgynevezett
cigánybűnözés. Külön honlapot szenteltek a témának, amelyen a romák által
elkövetett bűncselekmények hírei mellett többek között arról is tájékozódhatunk,
hogy a cigányok milyen fegyvereket használnak előszeretettel. „A kés
elengedhetetlen társa, hű pajtása a bűnöző romának, a kilós aranynyaklánc és a
szotyolászacskó mellett személyi vagyontárgy. Ragaszkodik hozzá. Olyannyira,
hogy áldozatából rendre kihúzza” - írják. A téma ilyen jellegű megközelítése nem
tudni, mennyit használ a két fél közötti kapcsolatnak, mindenesetre Bíber
József, a Jobbik alelnöke hangsúlyozza: ők a párbeszéd hívei. Mint a Heteknek
kifejtette, több kutatásból is kiderül, hogy a büntetés-végrehajtási
intézetekben a romák „felülreprezentáltak”, és szerinte egyértelmű, hogy vannak
olyan bűncselekménytípusok, amelyek a cigánysághoz köthetők, mint például a
lincselés, zsebtolvajlás vagy a színesfémlopás. „Ki kell mondani, hogy létezik
cigánybűnözés, hiszen a diagnózis felállítása nélkül nem lehet kezelni a
betegséget” - válaszolta az alelnök arra a kérdésre, hogy miért foglalkoznak
ennyit éppen a romákkal. Hozzátette: miután a probléma a médiában a szőnyeg alá
van söpörve, az a veszély fenyeget, hogy a családját, vagyonát féltő
törvénytisztelő többség „alulról jövő kezdeményezéssel” fogja megvédeni magát.
Márpedig - így Bíber - ezt a Jobbik szeretné elkerülni.
Az alelnök úgy látja, hogy a szociális juttatások, vagy az úgynevezett integrált
oktatás (ahol a gyengébb képességű tanulók egy csoportban vannak tehetségesebb
társaikkal) - amelyek egyébként, tegyük hozzá, nem faji alapon működnek -
felesleges erőlködés a cigányság felemelésére. Szerinte például közmunkához
kellene kötni a cigányok szociális segélyhez jutását. „Több száz évük volt a
beilleszkedésre. Hogy ez nem sikerült, az nem a mi hibánk” - fogalmazott a
Jobbik alelnöke.
Farkas Flórián
Nem biztos, hogy a „cigánykérdés” Magyarország legjelentősebb problémája,
azonban a téma megér egy vitát. Ehhez képest a cigányságon belül nincs tolongás
a saját etnikumát megvédő „apostol” szerepéért. Az ATV Civil a pályán című
műsorában nemrégiben szintén terítékre került a téma, ám sem Kolompár Orbán
OCÖ-elnök, sem Horváth Aladár polgárjogi aktivista, sem Farkas Flórián, a Fidesz
roma képviselője, a Lungo Drom elnöke nem vállalta a megmérettetést. A fideszes
honatya megkeresésünkre elmondta, hogy nem tulajdonít az ügynek különösebb
jelentőséget. Szerinte Kolompár Orbán gerjeszti a feszültséget, hogy az országos
cigány önkormányzati választásokra készülve egységbe tömörítse táborát. „Ezzel
árt viszont legtöbbet a cigányságnak és a politikai békének” - fogalmazott. Arra
a felvetésünkre, hogy a „cigánykérdést” nem Kolompár, hanem a Jobbik vetette
fel, a képviselő nem reagált, csupán azt kérte, hogy előző mondata szó szerint
szerepeljen az újságban. A Farkas és Kolompár közötti feszültség egyébiránt
érthető, hiszen a március 4-ére kitűzött roma önkormányzati választás során a
Lungo Drom elnöke szeretné „elfoglalni” az OCÖ-t riválisától. Kolompár állítólag
ötezer levelet küldött ki roma önkormányzati képviselőknek, amelyben a Jobbik
elleni védekezésre buzdít.
A Jobbik szerint ezzel polgárháború szélére sodorja az országot, és nem
mellesleg saját rendőrségi ügyeiről akarja elterelni a figyelmet. A levél
tartalmáról azonban nem tudtunk információt szerezni, mert az általunk
megkérdezett vidéki szervezetek egyike sem kapott a levélből. Kolompár Orbán
többszöri megkeresésünkre sem kívánta kifejteni álláspontját.
Legutóbb táncra perdültek az elnökválasztás szünetében Fotó: Somorjai L.
„A »cigánybűnözés« kifejezést a rendőrségnél a hetvenes évektől a
rendszerváltásig használták. A romák által elkövetett bűncselekmények külön
kezelésének volt ugyan némi gyakorlati haszna, ám összességében olyannyira
megbélyegző volt, hogy az akkori rendőrfőkapitány ’90 környékén ünnepélyes
keretek között kért bocsánatot a cigányságtól emiatt. Azóta nincs külön
nyilvántartás a romák által elkövetett bűncselekményekről, mint ahogy például a
rendőrök által elkövetett bűncselekményekről sincs” - mondja Német Zsolt, a
Rendőrtiszti Főiskola adjunktusa. Szerinte a büntetés-végrehajtási intézetekben
a cigányok azért vannak túlreprezentálva, mert egyrészt nincs akkora
érdekérvényesítő képességük - gyakran még a pénzbüntetést sem tudják kifizetni,
nemhogy saját ügyvédet fogadjanak -, másrészt pedig közöttük arányosan több a
szerencsétlen sorsú, létminimum alatt élő személy. A hátrányos
szociológiai-gazdasági háttérrel rendelkezők közül pedig - etnikumtól
függetlenül - több a bűnelkövető. „Ha vannak is tipikusan romákhoz köthető
elkövetési módok, arról már kevesebben beszélnek, hogy ők szinte soha nem
követnek el olyan kegyetlen vagy éppen konspirált bűncselekményeket, mint
mondjuk a Prikkel házaspár meggyilkolása, vagy például - gyakran kilátástalan
helyzetük ellenére - ők nem randalíroznak Budapest utcáin” - tette hozzá a
főiskolai tanár.