Hatvanöt éves korában elhunyt Illés Lajos, a legendás Illés együttes alapító
névadója. A billentyűs hangszereken játszó muzsikus 1957-ben alapította
testvérével, Illés Károly szaxofonossal és Zsiga István gitárossal az „ős-Illés”
együttest. A zenészekhez 1964-ben csatlakozott Bródy János, majd Szörényi
Levente és bátyja, Szörényi Szabolcs. Az Illés kezdett el először magyar nyelvű
beatszámokat írni, és a „magyar Beatles” egészen az 1973-as feloszlásáig számos
nagysikerű lemezt adott ki. A zenekar tagjai közül Pásztory Zoltán dobos 2005
májusában elhunyt. A legendás formáció 2005 nyarán két, visszavonhatatlan
búcsúnak számító koncertet is adott, az egyiket Csíkszeredán, a másikat a Sziget
Fesztivál nulladik napján.