Sikkasztás az ENSZ-ben
A Meteorológiai Világszervezet korábbi vezetői fölött gyülekeznek a felhők,
mivel állítólag több millió dollárral kenték meg a tagországok képviselőit, hogy
ezért cserében a szervezet tisztviselőinek útmutatásai szerint voksoljanak.
Iszlamizált Európa
„Az iszlám rövid időn belül Európa meghatározó erősségévé válhat, mert a
kontinens a politikai korrektség nevében lemondott kulturális és vallási
dominanciájáról” - nyilatkozta Bernard Lewis ismert Közel-Kelet- és
iszlámszakértő a Jerusalem Post izraeli napilapnak.
Kivégezték Oszama sógorát
Betörésnek álcázott hidegvérű kivégzés áldozata lett Oszama bin Laden egy újabb
rokona madagaszkári otthonában, jelentette be az al-Arabija televízió. A
drágakő-kereskedelemmel foglalkozó Jamal Khalifa, aki a terrorvezér lányát vette
el, a terrorizmus finanszírozásában vett részt.
Választott diktátor
Hugo Chávez, Venezuela nemrégen újraválasztott elnöke tizennyolc hónapra szóló
korlátlan felhatalmazást kap a parlamenttől, hogy a „totális forradalom” nevében
elnöki rendeletek útján saját belátása szerint döntsön például az ország nemrég
államosított olajvagyonáról.
Hu Afrikában
Hu Jianto kínai elnök egy éven belül másodszor látogat Afrikába, hogy tovább
erősítse kapcsolatait azzal a földrésszel, mely bőven rendelkezik kőolajjal, és
azokkal az egyéb nyers-anyagokkal, melyekre a gyorsan növekvő kínai gazdaságnak
nagy szüksége van.
7,6 milliárd Libanonnak
Franciaország vezetésével 7,6 milliárd dolláros támogatást szavaztak meg nyugati
országok Libanon gazdasági újjáépítésének támogatására. Az ado-mányoktól azt
remélik, hogy megerő-sítik pozíciójában Fuád Szinjóra kormányát a Hezbollah
gerjesztette zavargások közepette.
Merénylet Eilatban
Kilenc hónapos szünet után ismét öngyilkos merénylő robbantott Izraelben. A
Vörös-tenger parti Eilatban eddig nem történt bombatámadás. A palesztin
terrorista egy pékségben állt meg kávézni, mielőtt akciójára indult volna.
Amikor a rendőrök felfigyeltek rá, felrobbantotta a testén viselt bombát,
amellyel három embert ölt meg.