Az összeférhetetlenségi szabályok drasztikus szigorításával kizárólagos
főállássá tenné a parlamenti képviselőséget Gusztos Péter (kis képünkön). A
rendszerváltás óta valamennyi képviselő „cinkosságával” zajló fizetésnövelő
trükköknek talán most vége szakadhat.
Többen irodának használják az üléstermet Fotó: Somorjai László
Komoly közfelháborodást váltott ki a parlamenti képviselők nemrég napvilágot
látott költségtérítéseinek összegzése. Az összeállítás szerint a legtöbb
költségtérítést Lázár János hódmezővásárhelyi Fideszes honatya tehette zsebre az
elmúlt ciklusban. A polgármesterként is tevékenykedő képviselő 2005-ben több
mint négymillió forintot vett fel utazásaira és további 1,2 milliót fővárosi
lakásbérletére. A havi 734 ezer forintos országgyűlési és 495 ezer forintos
polgármesteri javadalmazása mellé további 75 ezer forintot kapott a Gorzsai
Mezőgazdasági Rt.-ben betöltött igazgatósági tagságért.
Gusztos Péter
Az Országgyűlés honlapján elérhető összesítésben pontosan szerepel, hogy a
honatyák a rendszerváltás óta közel ötmilliárd forintot költöttek szállásra és
utazásra. A legtöbbet az a képviselő keresheti ezzel, aki elég messze lakik a
fővárostól, és nincs budapesti ingatlan a nevén. Bár az se jár rosszul, aki a
fővárosban lakik: benzinpénzből 2002 és 2005 között 13 millió forint könnyedén
összejöhetett. Példának okáért Kapolyi László szocialista képviselő is felvette
ezt a nagyságrendű összeget, noha ma bevallottan ő a leggazdagabb országgyűlési
képviselő: az energiaágazatban lévő érdekeltségei milliárdossá teszik. Igaz, ő
is csak azt tette, amit a képviselői nagyátlag, hiszen mindannyian éltek a
költségtérítés valamely lehetőségével. A honatyák több mint fele e címen
tízmillió forintnál is többet vett fel az elmúlt ciklusban.
A képviselői javadalmazáson belül a képviselői alapdíj a mindenkori
köztisztviselői illetményalap hatszorosa. Így - az eredeti szándék szerint - a
képviselői fizetések csak úgy növekedhettek volna, ha egyúttal a köztisztviselői
fizetések is emelkednek. Azzal a megoldással, hogy a képviselők nem a
tiszteletdíjukat, hanem a költség-átalányukat növelik, úgy tudják jövedelmüket
lényegesen gyarapítani, hogy közben a köztisztviselői fizetések nem változnak.
Aggályokat vet fel az is, hogy miközben a képviselők által elfogadott
jogszabályok az élet minden területén szigorú elszámolási és nyilvántartási
kötelezettségeket vezetnek be, a képviselőknek járó költségtérítések esetén
semmiféle számlával vagy elismervénnyel nem kell bizonyítani azt, hogy a költség
felmerült. A költségtérítés ügyét színesíti továbbá, hogy a törvényhozás
folyamatosan próbálja bezárni az adó- és járulékelkerülés kiskapuit, míg a
képviselőknek járó juttatások adó- és járulékmentesek.
Érdemes megjegyezni, hogy a rendszerváltás óta talán ez az egyetlen olyan
területe a politikának, amelyben mindig is konszenzus volt a parlamenti erők
között. Gusztos javaslata szerint a parlamenti képviselők más kereső
foglalkozást nem folytathatnának, díjazást kizárólag tudományos, oktatói,
művészeti munkáért fogadhatnának el. Jelenleg ez vonatkozik az Országgyűlés
elnökére és alelnökeire. „Ez a javaslat, elfogadása esetén vissza tudná állítani
a képviselői munka tisztességét, az abba vetett bizalmat. Szerintem nem volna
botrány a költségtérítés körül, ha a magyar közvélemény úgy ítélné meg, hogy az
országgyűlési képviselők kellő alázattal, lelkiismeretesen, tisztességgel látják
el a munkájukat” - mondta lapunknak a politikus.
A törvény módosításához kétharmados többség szükséges, ám közel hetven
polgármesterként vagy megyei elnökként is regnáló honatya látszik
ellenérdekeltnek. Érdekes módon éppen az SZDSZ javaslatára módosította 1994-ben
az Országgyűlés a polgármesterek és más helyi politikusokról szóló
összeférhetetlenségi törvényt.
A parlamenti frakciók hangyabolyként bolydultak fel a mélyen „pénztárcába nyúló”
hír hallatán. Halász Zsuzsa a KDNP frakcióvezető-helyettese szerint a téma nem
véletlenül került ilyen hirtelen napirendre. Valakik így akarják „végleg
lejáratni a parlamenti képviselőket”, hiszen az eddig megjelent cikkekben sok
csúsztatás és félinformáció látott napvilágot.
A képviselői szállásköltségek térítési jogosultságának és elszámolásának
megváltoztatására az MSZP-frakció a házbizottság összehívását kezdeményezi -
közölte lapunkkal Göndör István frakcióvezető-helyettes. Az MSZP azt képviselné,
hogy ne legyen szállásköltség-térítésre jogosult az a képviselő, akit Budapesten
egyéniben vagy listán, és Budapesttől 50 kilométeren belüli választóközpontban
vagy listán választottak meg. A többiek szerződés vagy számla bemutatása
ellenében lennének jogosultak szállásdíj-térítésre maximum 110400 forint
összeghatárig.
Hock Zoltán, az MDF képviselője szerint a törvény már régen módosításra szorult
volna. A párt választási programjában szerepelt az összeférhetetlenségi törvény
visszaállítása, mondván: teljes értékű munkát egy politikus csak úgy végezhet,
ha kizárólag vagy a választókörzetével vagy a polgármesterség ügyes-bajos
dolgaival foglalkozik - fogalmazott a képviselő.
A Fidesz véleményére is kíváncsi volt lapunk, a párt részéről azonban senki nem
kívánta kommentálni a képviselői költségtérítés körül kialakult vitát.
Hock Zoltán