A világ első és egyetlen fekete milliárdosa. Másfél milliárd dolláros
vagyonával messze lekörözi az összes nőt a szórakoztatóiparban, beleértve
színésznőket, popsztárokat vagy éppen szupermodelleket. Ráadásul befolyásában
felülmúl politikusokat és vallási vezetőket: Oprah Winfrey jelentősége egyes
vélemények szerint a pápáéhoz mérhető.
„Nem számít, hogy hívnak, az sem, hogy honnan jössz. A győzelem csakis rajtad
áll - mindig” - állítja Winfrey, és szavait látványosan igazolja saját élete.
Hányattatott sorsa ellenére - vagy csak azért is - jutott el a csúcsra. A
száztizenhét országban sugárzott Oprah Winfrey-Show hozta meg számára a
példátlan befolyást és ismertséget. A show 1986-ban kezdődött, egy év leforgása
alatt a legnézettebb műsor, az akkor harminckét éves nő pedig nyomban milliomos
lett. „A világ legbefolyásosabb asszonya” által ajánlott könyvek bestsellerek
lesznek; a filmek és színészek, akikről elismerőleg nyilatkozik,
„tisztességtelen előnyhöz” jutnak az Oscar-díjért folytatott küzdelemben.
Megengedheti magának, hogy show-műsorában akár Bush külpolitikáját is
megkérdőjelezze - Condoleezza Rice külügyminiszter mégis kitüntetésnek veszi,
hogy jó barátjának tudhatja a show-világ nagyasszonyát.
A médiasztár egyébként a napokban töltötte be ötvenharmadik életévét. Szüleinek
tinédzserszerelméből született, házasságon kívül. Iskoláskoráig hívő baptista
nagymamája nevelte nélkülözések közepette, lakásukban sem villany, sem víz nem
volt. A nagyi szárnyai alatt rövid pórázon volt tartva, nem lehetett a
házimunkát ellógni, sem illetlenül viselkedni. Ugyanakkor a kis Oprah már
háromévesen tudott olvasni, s templomukban a „Prédikátor” becenévvel illették,
mivel bármikor kész volt a Bibliából szavalni. Hatéves korától egy gettóban élt
anyjával, aki bejárónőként kereste kenyerüket.
A kislány nyomorát súlyosbította, hogy ez idő tájt többen molesztálták a
rokonság férfitagjai és az ismerősök közül is. Középiskolás éveit már apjánál
töltötte, aki bányászként, fodrászként, majd köztisztviselőként tevékenykedett.
Mr. Winfrey szigorú apa volt, aki következetes tanulásra sarkallta lányát.
Többek között hétről hétre egy-egy könyvet el kellett olvasnia, és kivonatokat
készítenie belőlük. Oprah az állami tanulmányi versenyeken aratott győzelmeit
követően egyetemi ösztöndíjat is nyert.
Winfrey céltudatosan készült a közszereplésre: Tenessee állam fekete
szépségkirálynője, rádiós műsorvezető, filmszerepek, majd televíziós szereplés
voltak esetében az amerikai álom főbb állomásai. Műsorában híres-neves emberek
magánéletét vagy névtelen magánemberek rendkívüli élethelyzeteit tárja fel
közvetlen, de rámenős stílusban. Oprah Winfrey olyan közéleti személyiség, aki
elég bátor önmagát adni. Miközben az interjúalanyokból képes kiszedni
legrejtettebb dolgaikat, a show háziasszonya maga is bensőséges vallomásokat
tesz. Együttérzően és mesterkéletlenül tud az elhangzottakra reagálni: van, hogy
együtt sír beszélgetőpartnerével, máskor ölelésre tárja karját az egyébként
vadidegen szereplő felé. Felismerte, hogy bár manapság az emberek bezárkóznak
otthon a tévéjükkel, valójában igazi, szívből szívbe menő párbeszédre vágynak.
Hosszú időn át úgy tűnt, hogy Winfrey sikerének titka az, hogy nincsenek titkai.
Hajmeresztő múltja nyitott könyv a nyilvánosság előtt, noha ismeretlen fejezetek
előbukkannak olykor. Tavaly egy családtag kiteregette, hogy a tizennégy éves (!)
Oprah szült egy babát, aki pár hetesen meghalt. Korábban számos bírálatot
kapott, amiért a toleranciára hivatkozva aránytalanul nagy teret biztosít
műsorában az „alternatív nemi viselkedésmódok” elfogadtatásának. Később derült
ki, hogy Oprah-nak volt egy homoszexuális féltestvére, aki AIDS-ben hunyt el.
Winfrey legfőbb küldetésének tartja, hogy lehetőséget adjon az esélyteleneknek
és a hátrányos helyzetűeknek. Pályázatok, ösztöndíjak, alapítványok sokasága
kötődik nevéhez, a gazdagok között is kitűnik jótékonyságával, évente több száz
millió dollárt oszt szét. „Igaz, rendkívül hálás vagyok azért, hogy jómódban
élhetek, de ez semmit nem változtatott azon, hogy ki vagyok. Továbbra is a
földön járok. Éppen csak jobb cipőkben.” Az emberbaráti érzéseket másokban is
fel akarja ébreszteni, az Oprah Angyalai Hálózat például azokat támogatja, akik
mások sorsának jobbításán fáradoznak. Nagylelkű munkaadóként tavaly a show
húszéves fennállásának örömére az egész stábot - ezerhatvanöt személyt (!) -
családostul Hawaiira vitte nyaralni, ezzel fejezve ki köszönetét kemény
munkájukért.
Oprah egyik műsora vendégeivel Fotók: AP
Winfrey nem ment férjhez, jóllehet a férfiak mindig is a gyengéi voltak. Az
ünnepelt híresség maga is beismerte, nemegyszer térden csúszva könyörgött
ügyeletes gavallérjainak, hogy ne hagyják el. Amikor hajdani drogügyei voltak
napirenden, bevallotta, hogy fiatalkorában emellett sok olyan dolgot tett még,
amit szégyell és bán, majd hozzátette: „Mindenesetre a drog semmi volt ahhoz a
függőséghez képest, ami egyik-másik férfihoz kötött.” Az érzelmi hullámvölgyek
aztán kényszeres evésbe is kergették: „Tökéletesen megfelelő módszer volt ez
arra, hogy kipárnázzam magam a világ összes elutasítása ellen.”
A magánélete körüli viharok idővel elcsitultak, idestova húsz éve él együtt
élettársával, aki támogatja karitatív akcióiban is. Gyerekeik nem lévén, az
otthon zsivajáért két spánielük a felelős.
Nemrégiben Dél-Afrikában alapított egy leányneveldét, ahol több száz - zömmel
árva - lány taníttatásáról és megélhetéséről gondoskodik, akiket személyesen
válogatott össze. Winfrey az év elején bejelentette: még három-négy évig
folytatja a show-t, azután visszavonul, és az intézménybe költözik, hogy népes
fogadott családjával élhessen közös fedél alatt. Feltehetően ezzel kívánja
beteljesíteni életfilozófiáját: „Mindenki magában hordoz egy álmot. Ha
ráhangolódunk a másik titkos vágyára, és segítjük megvalósításában, azáltal
leszünk jobb szülők, barátok, társak, emberek.”