Életünk 13 százalékát betegen töltjük. Ráadásul mi magyarok átlagosan hat
évvel korábban halunk meg, mint Nyugat-Európában élő embertársaink, sőt a
környező országokhoz képest is rosszul állunk: négy évvel rövidebb ideig élünk,
mint a csehek, két évvel rövidebb ideig, mint a lengyelek, és Szlovákiában is
jobbak a statisztikák, mint nálunk. Eközben e négy ország közül a legtöbbet mi
költjük egészségügyre. Viszonylag sok pénz áramlik az ágazatba, ám ez sem az
életkilátásainkon, sem a szolgáltatás színvonalán nem érződik. Tömörebben
fogalmazva: a rendszer korszerűtlen, pazarló és igazságtalan. 1990 óta egyetlen
kormány sem mert hozzáfogni az egészségügy átalakításához. A 2.
Gyurcsány-kormány most belevágott, és a reakciókból utólag megérthető, miért
féltek a reformtól elődei: tiltakoznak a kórházak, tiltakoznak a gyógyszerészek,
tiltakozik az ellenzék: a Fidesz szerint az egészségügy nem üzlet, a
járulékokkal pedig már fizettünk az egészségügyért, ezért nem szabad újabb pénzt
kérni érte. A zajos viták közepette az sem mellékes: mi lesz a betegekkel,
milyen eredményekkel kecsegtet az egészségügy nagyműtétje, és vajon kinek
mennyire fog fájni?
Molnár Lajos egészségügyi miniszter kórházlátogatáson. Beteg az ágazat Fotó:
Somorjai László
A mai magyar egészségügyi rendszer életképtelen - állítják a témával
foglalkozó szakemberek. A feketegazdaság bölcsője, potyautazásra, korrupcióra
ösztönöz, miközben az állam tizenhat év alatt nem építette ki a névre szóló
számlavezetést s az elszámolást. Ma senki nem tudja megmondani, hogy van-e valós
befizetés a TAJ-kártyája mögött, 1,3 millió honfitársunkról nem tudja a hivatal,
benne van-e valamilyen jogcímen a rendszerben. Sem az OEP, sem az APEH nem tudja
megmondani, van-e befizetése ennek a csoportnak. Tizenhat év alatt egyszer sem
készült arról számítás, hogy egy életpálya alatt mennyi pénzt fizetünk be az
OEP-kasszába és mekkora értékű egészségügyi szolgáltatást veszünk igénybe.
Nem csoda ezek után, ha folyamatosan egyre nagyobb a lyuk az OEP kasszájában. A
magas tb-járulék fizetés elkerülése országos sporttevékenység lett. 1995-ben még
csak 6-7 százalék volt a pénztár hiánya, ám tavaly már a 30 százalékot is
el-érte: mintegy 500 milliárd forinttal kevesebbet fizetünk be a szükségesnél.
Ez több mint kétszer akkora tétel, mint amennyit a felsőoktatásra fordítunk
egész év során.
A közhiedelemmel ellentétben nem költünk keveset az egészségügyre: a GDP 8,3
százalékát, azaz minden száz forintból több mint nyolcat fordítunk erre a célra,
arányában hozzávetőlegesen annyit, mint az Egyesült Királyság, Dánia,
Olaszország vagy Japán. Nem az a gond tehát, hogy keveset, hanem inkább az, hogy
nem jól költünk az egészségügyre.
„A magyar egészségügyben egyszerre van jelen a hiány és a pazarlás, az
államszocializmus és a kapitalizmus” - foglalta össze a helyzetet a Hetek
kérdésére Skultéty László, a GKI-EKI Egészségügykutató Intézet Kft. ügyvezető
igazgatója. Bokros Lajos volt pénzügyminiszter egy minapi szakmai konferencián
hasonló véleményt fogalmazott meg: ebben, a szocializmusból örökölt rendszerben
kézzel fogható az esélyegyenlőtlenség, a betegek kiszolgáltatottak a
rendszernek, amit csak a hálapénz tud úgy-ahogy enyhíteni.
Molnár Lajos egészségügyi miniszter a reformról szóló Zöld Könyvben kifejti: a
cél, hogy „minél többen minél többet éljünk”. Molnár szerint szebbek lesznek a
kórházaink, emelkedhet az orvosok, nővérek fizetése, jobb lesz a szolgáltatás
színvonala, és kiegyenlítődnek a területi különbségek.
Molnár Lajos reformterveit azonban nem sokan támogatják. Legfőbb kritikusa, a
fideszes Mikola István, aki szerint Molnár „tébolyult rombolásával” káoszt
teremt az egészségügyben. De nemcsak a politikai ellenlábasok kritizálják a
reformer minisztert, hanem a koalíción belül is kap hideget-meleget. Horn Gyula
szerint például nem lenne szabad bevezetni a vizitdíjat, és alaposan meg kell
fontolni a több-biztosítós rendszert is.
Az egészségügyi reformelképzelésekben a szakma sem áll Molnár mellé. A Magyar
Orvosi Kamara ellenzi, valamennyi Regionális Egészségügyi Tanács (RET) pedig
visszautasította Molnár ágyszám-csökkentésre vonatkozó javaslatait. A kormány
álláspontja szerint túlságosan is kórházközpontú nemzet vagyunk, szeretünk
műteni. Európai összehasonlításban lényegesebben több időt töltünk a „kés
alatt”: amíg 1000 gyógyászati napra Portugáliában 60, Hollandiában 73, addig
Magyarországon 220 sebészeti műszak jut. Eközben a technológiai adottságok
jócskán elmaradnak az európai átlaghoz képest. Computertomográfból (CT)
ötödannyi van, mint az EU-ban, MRI-készülék (mágneses rezonancia vizsgálat)
Ausztriában ötször-hatszor annyi van, mint nálunk.
Hazánkban mintegy hatvanezer kórházi ágy áll rendelkezésre - ez 50
százalékkal több, mint az uniós átlag -, ám ezek 20-25 százaléka üresen áll, a
használatban levők 25-30 százalékán pedig nem egészségügyi, hanem szociális
ellátás zajlik - miközben egy darab kórházi ágy fenntartása milliókba kerül
évente. Mindemellett a kórházak területi eloszlása rendkívül egyenlőtlen és
igazságtalan. A kormány az ágyszámcsökkentéssel ezeket a problémákat kívánja
orvosolni. A területi egyenlőtlenségeket az 50 kilométeres elérési lehetőséggel
enyhítené, a „felesleges” ágyszámot leépítené, miközben egy részét
átcsoportosítaná a rehabilitációhoz.
Skultéty László szerint indokolt az aktívágyszám-csökkentés és a -növelés a
krónikus ellátásban, ám ennek ütemezése és végrehajtása sok hibával terhelt.
Ezért az ügyvezető szerint borítékolható volt, hogy a regionális tanácsok nem
fogadják el a miniszter javaslatát az ágyszámleépítéssel kapcsolatban.
Borsos József, a Nyugat-Dunántúli Egészségügyi Tanács elnöke kérdésünkre azt
mondta: elfogadhatatlan és szakmailag nem megalapozott a kormány javaslata, nem
is nevezhető reformnak. - „Gyávaságnak tartjuk azt a magatartást - tette hozzá
-, hogy kényszerhelyzetbe hozták a régiókat, hogy ők döntsenek az
ágyszámleépítésről, hogy ők vállalják a felelősséget a miniszter elképzeléseiért
és a következményeiért.”
Ahhoz ugyanis, hogy eldöntsük, melyik kórházban mennyi ágyat szüntetünk meg,
tudnunk kellene, melyik településen milyen mértékben fejlesztik a háziorvosi,
illetve járóbeteg-ellátást, valamint javítják-e a mentősök munkakörülményeit. A
fekvőbeteg-ellátás ugyanis az egészségügyi szolgáltatások tetejét jelenti, ezt
akarja most átszabni a kormányzat, de nem beszél arról, mit kezdenek az alatta
levő szintekkel - fejtette ki Borsos József.
Hasonló okból utasították el a Dél-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács
tagjai is a kormány elképzeléseit. Mint Gelencsér Attila elnök a Heteknek
elmondta: 90 százalékos szavazattal dőlt el a kérdés, mivel a tanács tárgyalásra
alkalmatlannak minősítette az elképzelést. „Nem megalapozott a Molnár Lajos
nevével fémjelzett úgynevezett reform, hiányoznak a szakmai alapok” - fejtette
ki Gelencsér. „Átszabnák a kórházi ágyszámot, miközben nem rendelkeznek a
járóbeteg-ellátásról és a háziorvosi szolgálat fejlesztéséről. Ez olyan - tette
hozzá -, mintha a kéményt építenénk először, és utána következnének csak az
épület alsóbb részei.”
Borsos József szerint nem korrekt a minisztérium akkor, amikor azt várja el a
tanácsoktól, hogy január végén felelősségteljesen döntsenek az
ágyszámcsökkentésről vagy adott esetben egyes kórházak bezárásáról, miközben az
önkormányzatok költségvetéséről csak tavasszal születik döntés. „Hogyan
dönthetnének felelősen, amikor több intézményük sorsa a levegőben lóg?” - tette
fel a kérdést Borsos.
Skultéty László szerint az intézkedések sorrendjének felállításában inkább a
költségvetés helyzete, egyfajta kényszerhelyzet volt a fő szempont. Az aktív
betegellátás csökkentésével ugyanis jelentős összeg takarítható meg. Egy kórházi
ágy évente 5,5 millió forintba kerül, így 19 ezer leépítésével akár 95 milliárd
forint is megspórolható. Ehhez hozzáadhatjuk még a vizitdíjat, amelyből éves
szinten 20-30 milliárdos bevételre számít a kormány. Ennyivel már „beljebb van”
a költségvetés.
Skultéty László
Skultéty szerint mindez valószínűleg komoly feszültségeket okoz majd az
ellátásban, hiszen egy jelentősen visszafejlesztett aktív kórházi
fekvőhelyállomány miatt minden bizonnyal lesznek ellátatlanul maradó betegek,
ami - ha a szakmai sorrendet betartották volna - egy jól felépített
járóbeteg-ellátás keretien belül elkerülhető lett volna. A lényegesen szűkösebb
kórházi kapacitás miatt pedig - tette hozzá - várhatóan megjelenik, illetve
hosszabb lesz a várólista.