Idén márciusban ünnepli az Európai Unió a Római Szerződés aláírásának
ötvenedik évfordulóját. Az alapítók nem biztos, hogy elégedettek lennének a
közösség jelenlegi állapotával: a legújabb bővüléssel Dublintól Athénig ugyan
már területileg is egybefüggő az unió, azonban az uniós polgárok kétharmada egy
felmérés szerint nem hiszi, hogy Európában jó irányba mennek a dolgok. Míg az
emberek szkeptikusak, a politikusok annál ambíciózusabb terveket fogalmaznak
meg: 2009-re, a következő európai választás időpontjára - az eddigi
népszavazások kudarca ellenére - el akarják fogadtatni az uniós alkotmányt. A
490 milliós Európai Unió önálló nagyhatalommá válna, nemzetek feletti,
közvetlenül választott elnökkel, önálló külpolitikával és ütőképes haderővel. A
nagy célok között szerepel a kontinens függetlenné tétele a keleti
energiaimporttól is, ami a januári immár rendszeres olaj- és földgázválságok
fényében érthető törekvés.
Angela Merkel német kancellár, aki most Európát is képviseli Fotók: AP
Az Európai Unió soros elnöki tisztét átvevő Angela Merkel talán már tavasszal
új szövetségesre tehet szert, amennyiben Franciaországban a szocialisták női
államfőjelöltje, Ségolčne Royal győz az elnökválasztáson. Ők ketten az
egységesítés, vagy ahogy emlegetni szokták, a meghatározó világpolitikai
szerepre vágyó „europizmus” feltétlen hívei. Ennek nem mindenki örül Európában:
Václav Klaus cseh államfő a minap megfogalmazta, hogy az európai egység hívei
igen sikeresen adják el magukat az emberi fejlődés egyedüli letéteményeseiként,
míg másokra könnyedén ráragasztják a maradiság címkéjét. Pedig a főként a
francia-német-tengely által energizált egységesítő törekvések biztosan nem
jelentik az egyedüli alternatívát Európa jövője számára.
Az európai modell, a „szociális piacgazdaság” nemcsak hogy nem elég hatékony, de
leleplezi, hogy hívei sokkal inkább bíznak egy központi hatalomban, mint az
egyének szabadságában. A brit euroszkeptikusok szerint egyre inkább az az EU
lényege, hogy a polgároknak annyi joguk van, amennyit a rendszer megenged, ami a
francia államfelfogást tükrözi. Erre utal az is, hogy az új alkotmányban
Brüsszel elsőbbséget követel magának a különböző tagállamokkal szemben.
A francia és a holland népszavazások kudarca miatti másfél éves szünet után most
került ismét napirendre az EU új alapokmánya, amelyet az egykori francia elnök
Giscard d’Estaing neve fémjelez. Angela Merkel kancellár a német elnökség
programjának főbb pontjait beharangozó beszédében „történelmi hibának” nevezte,
ha még a következő, 2009-es európai parlamenti választások előtt nem sikerül
megegyezni a tavaly Franciaországban és Hollandiában is népszavazáson elvérzett
alkotmányról. Merkel kifejtette, hogy a dokumentumot a német elnökség
feléleszti, illetve ismét a figyelem középpontjába helyezi. José Manuel Barroso
(kis képünkön), az Európai Bizottság elnöke azonnal támogatásáról biztosította
az alkotmány felélesztésére tett kísérleteket. Barroso azt várja, hogy a német
elnökség alatt „valódi előrelépést” sikerül elérni ezen a területen.
Alberto Navarro spanyol és Nicolas Schmidt luxemburgi külügyminiszter két
konferenciát is szerveznének a következő év elején. Az egyiket azok számára,
akik már ratifikálták az új alkotmányt, ez január végéig 18 tagállamot jelent.
Februárban pedig azok ülnének össze, akik eddig még nem írták alá az új
alkotmányt, köztük Franciaország és Hollandia, ahol leszavazták a dokumentumot.
A szervezők egyértelművé tették, hogy az alapszerződés szövegének lényege
mindenképp megmaradna.
A német kancellár az EU „izmosítását” ígéri a világpolitika színpadán. Merkel
szerint az uniónak egységesen és „erős hangon” kell megszólalnia a nemzetközi
krízisek kérdésében, elsősorban az iráni atomválsággal és a közel-keleti
helyzettel kapcsolatban.
Az Európai Bizottság továbbra is igyekszik felgyorsítani az unió igazságügyi
reformját. Decemberben újabb megbeszélések folytak arról, hogy eltörölnék a
tagországok vétójogát. Lengyelország, Nagy-Britannia, Írország és Németország
azonban egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy a jogi döntések alapvetően a
tagországok szintjén szülessenek, és ne uniós szinten.
Továbbra is függőben lévő kérdés az EU további bővítése. Főként Belgium,
Hollandia és Luxemburg képviseli azt a nézetet, hogy alapvető intézményi
reformokra van szükség, mielőtt a nyugat-balkáni államoknak komolyan felajánlják
a belépést.
Változásokat sürget az unió legakutabb gondja, a burjánzó korrupció is. Ahogy
azt az Európai Bizottság volt főkönyvelője, Marta Andreasen kifejtette, az EU
évi 120 milliárd eurós költségvetése „gyenge könyvelői felügyeletnek” van
alávetve, ezért „ki van téve a tévedés és csalás veszélyének”. A kritikái miatt
állásából eltávolított Andreasen szerint 2004-ben 20 milliárd euró sorsa veszett
homályba. Az egykori főkönyvelő azt mondja, hogy ilyen súlyos hibák miatt a
magánszektorban általában vezetői fejek hullanak a porba. Brüsszelben viszont
éppen azt távolították el, aki hangot adott aggodalmainak…
Sokat emlegetett téma az unió demokráciadeficitje. Amint arról az egyik európai
parlamenti képviselő beszámolt, előfordul, hogy nyolcvan perc leforgása alatt
több száz témában kell szavazniuk az EP-ben. Ez azt jelenti, hogy a senki által
nem választott és nem elszámoltatható köztisztviselők diktálják, hogy hogyan
voksoljanak a képviselők, mivel képtelenség követni az eseményeket.
Egyelőre kérdés, hogy ezekkel a gondokkal mennyire akar foglalkozni Berlin. Az
azonban a határozott német terveknek mindenképpen kedvez, hogy jövőre várhatóan
valóságos német tengely alakul ki az unió vezetésében. Az elnökség mellett
ugyanis valószínűleg német lesz az Európai Parlament elnöke, és az egyik
legnagyobb frakció, az Európai Néppárt vezetője is. Ráadásul Franciaország
elnököt választ májusban. A német pártok már intenzíven tárgyalnak mindkét
esélyessel: Ségolčne Royal szocialista, illetve Nicolas Sarkozy konzervatív
politikussal. Sarkozy olyan európai alapszerződést akar, amely véget vetne az EU
rotáló elnökségének, EU-külügyminiszteri posztot hozna létre, és választott
elnököt képzel el az Európai Tanács élére. Pedig a nagy központosítás ellen
szól, hogy a legújabb felmérések szerint az uniós polgárok 64 százaléka úgy
tartja, hogy „a gazdasági prosperitás legjobb garanciája a szabad verseny”.
(Az oldalt összeállította Eperjesi Ildikó és Rimaszombati Andrea)