Nyilatkozatháborúba keveredtek a múlt héten a spanyol katolikus püspökök a
helyi muszlim közösségek képviselőivel, miután az utóbbiak ambiciózus
szervezetei erőfeszítéseket tettek, hogy Córdoba városát - egykor Al-Andalúz
királyságának székhelyét - muszlim zarándokhellyé tegyék.
A főként arab országok által támogatott ibériai iszlamista megújulás kapcsán
Európa más országaiban is felélénkültek a kontinens muszlim közösségei körüli
viták. A londoni olimpiára készül el a kontinens legnagyobb, hetvenezer
férőhelyes megamecsetje, azonban a második és harmadik generációs muzulmánok
jelentős része a befogadó társadalomtól tudatosan elkülönülve, egy angol
politikus szavaival: „önkéntes apartheidben” él.
Muszlim utcai demonstráció Londonban
Fotó: Flickr
A Spanyolországi Iszlám Tanács (CIE) elnöke, Mansur Escudero magyarázatot
kért a Spanyol Püspöki Kar
jelenlegi elnökétől, a bilbaói Ricardo Blázquez püspöktől, hogy muszlimok miért
nem imádkozhatnak a córdobai katedrálisban, amely a város 1236-os keresztény
meghódítása előtt a Mezquita - a kalifátus nagymecsetje - volt. Escuderót
felbátorította, hogy a pápa közelmúltbeli törökországi útján az isztambuli Kék
Mecsetben imádkozott. Blázquez először azt felelte, hogy csak a csoportos
imádság tilos, s nem az egyéni imádkozás, ám miután erre Escudero felhívta a
muszlim hívőket, hogy látogassanak el „tiszteletteljes, privát és egyéni
imádságra” a székesegyházba, a püspök már visszakozott, mondván: „muszlimoknak
nem áll módjukban semmilyen formában a córdobai székesegyházban imádkozni”.
Püspöki vétó ide vagy oda, córdobai muszlim vezetők szerint minden készen áll az
egykori nagymecset másolatának megépítésére - hála a projekt bőkezű
támogatóinak, az Egyesült Arab Emirátus és Kuvait kormányának, valamint marokkói
és egyiptomi szervezeteknek. Córdoba mellett több spanyolországi nagyváros
püspöke is kifejezte a látványos ibériai muszlim előretörés - különösen a
gombamód szaporodó pompázatos mecsetek - fölötti aggodalmát. Az istentiszteleti
célokra alkalmazott több száz egyéb ingatlan mellett ugyanis jelenleg már
tucatnyi mecset működik Spanyolországban, Medina Azahara, Sevilla és Granada
városokban pedig nagymecsetek épülnek. A katolikus egyház így attól tart, hogy
már amúgy is halovány befolyása még tovább gyengülhet a dinamikusan terjeszkedő
és áttérőket is vonzó iszlám árnyékában.
Becslések szerint már csaknem 1 millió muszlim él Spanyolországban, és sokan
romantikus nosztalgiával - mint egyfajta elveszett paradicsomra - tekintenek az
Al-Andalúz Kalifátusra, amely több évszázadon át uralta az Ibériai-félsziget
nagy részét. A mór királyságból utolsóként, 1492-ben elfoglalt Granadában 2003
júliusában épült először új nagymecset. Ahogy ünnepélyes megnyitóján elhangzott,
a muszlimok ekkor „ősi hazájukba tértek vissza”.
A spanyolországi muszlimok sokáig tiszteletben tartották a polgári és egyházi
elöljárókat, de amióta a számarányuk növekedésnek indult, radikálisabb vezetőket
választottak maguknak. Maga a CIE, a legnagyobb spanyolországi muszlim szervezet
is korábban mérsékeltnek számított, sőt mindmáig az egyedüli nagyobb muszlim
szervezetként - 2005 márciusában, a madridi terrormerényletek évfordulóján -
fatvában ítélte el Oszama bin Ladent és a terrorizmust. Egy főként
szaúd-arábiai, kisebb részben marokkói kötődésű vezetőkből álló szövetség tavaly
vette át a szervezet vezetését. A jelenlegi vezetők többsége szaúdi pénzen
alapított mecsetek imámja.
A londoni megamecset látványterve
A fundamentalista iszlám Európában
A feltűnő építkezések másutt is az európai iszlámra irányították a figyelmet:
Olaszországban vizsgálat indul annak kiderítésére, honnan érkeznek pénzek az
ottani mecsetek építésére. Giuliano Amato belügyminiszter annak is utána kíván
nézetni, kik tanítanak az olaszországi iszlám iskolákban. A tervezett
intézkedéseket azzal indokolta, hogy nem szűnt meg Olaszország terror általi
fenyegetettsége - a miniszter tehát kimondatlanul is az iszlám radikalizmus
lehetséges fészkeinek tekinti a mecseteket. Amato emellett nemrégiben
nyilatkozatot szerkesztett, amelyet alá akar íratni az olaszországi muzulmán
közösségek vezetőivel.
A „charta” szövege szerint az aláírók elítélik a terrorizmust és a háborút,
síkra szállnak a kisebbségek védelméért és Európa vallási sokszínűségéért,
elismerik az olasz családjog alapelveit, köztük a házastársak jogegyenlőségét és
a születő utódok jogát a szabad vallásválasztáshoz.
Az olasz kezdeményezés egybeesik más kormányok arra irányuló erőfeszítéseivel,
hogy a bevándorlók alkalmazkodjanak az őket befogadó országok értékeihez. Tony
Blair kormánya például ma már megköveteli, hogy a leendő állampolgárok tegyék
magukévá a „britség” ismérveit. Hasonló módon Hága is megköveteli a „holland
értékek” elsajátítását, és ez a szemlélet terjedőben van Berlinben, Brüsszelben
és Koppenhágában is.
Az iszlám radikalizmus a közismerten toleráns Nagy-Britanniában is felütötte a
fejét. Míg az ország közel negyven éven át a multikulturalizmus jegyében
ünnepelte az etnikai diverzitást és annak szimbólumait, a londoni merényletek rá
kellett, hogy döbbentsék a briteket: a nyitottságnak ára van.
Amint az egyik konzervatív ellenzéki politikus, David Davis is a közelmúltban
megjegyezte: némely brit muzulmán „önkéntes apartheidpolitikát” folytat, vagyis
önként választja a társadalom magjától való elkülönülést. A szeparálódás egyik
jelének látják sokan a nikab nevű női fátyol viselését is, ami a közelmúltban
heves vitákat váltott ki a brit közéletben. A polémia több politikust is
állásfoglalásra kényszerített, és magát a muszlim közösséget is megosztotta. Míg
a radikális muzulmán közösségek felháborodtak az eseményeken, a mérsékeltek is
szabadon hangot adtak véleményüknek.
A yorkshire-i muzulmán munkáspárti képviselő, Shahid Malik szerint az egyéneknek
jogukban áll azt viselni, amit jónak látnak, azonban bizonyos munkahelyeken az
alkalmazottaknak tiszteletben kell tartaniuk az előírt öltözködési szabályokat.
Szerinte teljesen józan elvárás, ha egy tanártól azt kérik: ne fátyollal a szája
előtt magyarázzon. A kasmíri bevándorlók gyermekeként brit földön született
Shaira Khan pedig a The Times hasábjain fejezte ki abbéli megdöbbenését, hogy
egyre több muszlim lány veszi fel a fátylat, holott szüleik még örültek, hogy
Angliába érve megszabadulhattak ettől a tradíciótól. Khan szerint ez a fiatalok
radikalizálódásának a jele. Arra biztatja muzulmán nőtársait, hogy éljenek a
brit szabadság nyújtotta lehetőségekkel, és ne engedjék, hogy a radikális
muzulmán férfiak rájuk kényszerítsék a fátylat. Publicisztikájában nem kis
bátorságot tanúsítva vonja le a konklúziót: „Kérdésem azon muzulmánok felé, akik
csak egy »talibanizált« társadalomban éreznék jól magukat, és akik elutasítják
az integrációt, a következő: »Ha nem szerettek itt élni és nem akartok
integrálódni, akkor mi a fenét csináltok itt? Miért nem mentek inkább egy iszlám
országba?«”
Khan nézeteit minden kétséget kizáróan Tony Blair is osztja. A miniszterelnök
ugyanis december elején valóságos ultimátumot adott a radikális muszlimoknak,
mondván: kötelességük integrálódni a brit társadalomba, tiszteletben kell
tartaniuk a demokrácia alapértékeit, és tőlük is elvárják a toleranciát és a
törvények tiszteletét. „Toleranciánk része annak, amitől Nagy-Britannia
Nagy-Britannia lett. Vagy alkalmazkodnak ehhez, vagy ne jöjjenek ide. Nem
kellenek a gyűlöletkeltők, akármi is a származásuk vagy a vallásuk.”
Franciaországban az iszlám ma már a protestantizmust (1 millió fő) is megelőzve
a második legnagyobb vallássá nőtte ki magát a katolicizmus után. A több mint
5 millió főt számláló muzulmán közösség mintegy 70 százaléka vallja magát
gyakorló muzulmánnak. Ugyanakkor mindössze ezerötszáz helyszín - a párizsi
nagymecsettől kezdve a legegyszerűbb imateremig - áll a muzulmánok
rendelkezésére vallásuk gyakorlására. Ez a szám arányait tekintve négyszer
kevesebb, mint amennyivel például a katolikus egyház rendelkezik. Igaz, az
iszlám vallás csak a múlt század második felében jelent meg Franciaországban,
szemben a katolikus egyházzal, amelynek legtöbb vallási helyszíne még az állam
és az egyház szétválasztásáról szóló 1905-ös törvény megszületése előtt épült.
Ez a helyzet viszont komoly finanszírozási gondokat vet fel. A törvények
értelmében Franciaországban az állam nem finanszírozza az egyházat, viszont az
egyházi létesítmények 1905-ös államosítását követően gondoskodnia kell azok
állagának megőrzéséről. A muzulmán vallási létesítmények így nagyrészt nem
állami finanszírozással, hanem magán - illetve külföldi, elsősorban
szaúd-arábiai - pénzekből épülnek. Emellett a Franciaországban működő imámok
nagy részét is muzulmán országokban képzik, így alig beszélik a francia nyelvet.
Mivel azonban ennek eredményeképpen nagyon erős a szélsőséges iszlám befolyása a
francia muzulmán lakosságra, a kormány azon gondolkodik, hogy az 1905-ös törvény
figyelmen kívül hagyásával felvállalja a mecsetek építési és az imámok képzési
költségeit, ezzel is biztosítva a közvetlenebb felügyeletet a muzulmán vallási
tevékenység gyakorlása felett. A mecsetépítéssel szemben ugyanakkor nagyon erős
a francia lakosság körében az ellenérzés, míg a muzulmán lakosság szerint pedig
pont ez biztosítaná hosszú távú beilleszkedésüket a francia társadalomba, mivel
így megszűnne az iszlám „földalatti” jellege.
A német lakosság körében a legújabb tanulmányok szerint egyre több az előítélet
a muszlimokkal szemben. A Német viszonyok 2006-ban című tanulmány, amelyet
Wilhelm Heitmeyer bielefeldi szociológus készített, a képzett rétegeken belül is
„növekvő iszlamofóbiát” állapított meg. A megkérdezett németek jó egynegyede
gondolja úgy, hogy nem lenne jó, ha még több muszlim bevándorló érkezne az
országba. Az iszlám elutasítása a tanulmány szerint minden néprétegben jellemző.
Sok muszlim számára egyre fontosabbá válik a vallás, mivel ez az utolsó horgony
az identitásukhoz: a munkaerőpiacról gyakran kizárják őket, és legtöbbször
politikai hangjuk sincs - állapítja meg Heitmeyer tanulmánya.
Alig jelent meg a Német viszonyok 2006-ban, amikor az Európai Unió egyik
ügynöksége, a Rasszizmus és Idegenellenesség Felügyelet (EUMC) is kibocsátott
egy jelentést, amely alátámasztja a tanulmány eredményeit. Az európai muszlimok
nem jutnak jól fizetett munkához - ha egyáltalán kapnak munkát -, szegényes és
elmaradott körülmények között élnek, és nincs lehetőségük a jó képzésre sem.
Mindennap diszkriminációval találják szembe magukat - függetlenül származásuktól
vagy a valláshoz való viszonyuktól. Az Eurobarométer azon kérdésére, hogy a
bevándorlók az ország számára nagy gazdasági előnyt jelentenek-e, a megkérdezett
németek alig 30 százaléka válaszolt igennel. Ez az európai átlaghoz képest
alacsony arány.
Theo van Gogh
A vallási tolerancia és a szólásszabadság elvére épülő holland társadalom
természetes nyitottsággal fogadta a huszadik század második felében egyre
nagyobb számban érkező bevándorlókat, azonban Theo van Gogh filmrendező 2004.
novemberi meggyilkolása óta egyértelmű, hogy a tolerancia nem kölcsönös. A
legnagyobb holland városok, Rotterdam, Hága lakosságának mára mintegy felét
bevándorlók alkotják, akiknek nagy része nemcsak írni és olvasni nem tud, de még
csak nem is beszéli, de legjobb esetben is csak töri a holland nyelvet.
A bevándorló muzulmán lakosság jelentős részének egyre súlyosabb beilleszkedési
gondjai tehát mind komolyabb kérdéseket vetnek fel a holland társadalomban.
Olyannyira, hogy mára az értelmiségi elit számos tagja úgy véli: éppen a
multikulturális társadalomra jellemző tolerancia jelenti az iszlám radikalizmus
számára a fő táptalajt, és síkra száll amellett, hogy egyre szigorúbb
szabályokkal korlátozzák a bevándorlást és a családegyesítést, és tegyék
kötelezővé a holland nyelv elsajátítását minden menedékjogot kapó számára. Az
európai jogrendszer azonban kevés mozgásteret biztosít azoknak az alapvető
szabadságjogoknak a megnyirbálására, amelyek éppen ennek a jogrendszernek az
alapját képezik.
A beilleszkedés azonban nem csak ott okoz gondot, ahol jelentős a bevándorlók
száma. Még Dániában is, ahol pedig a lakosságnak alig 3 százalékát teszik ki a
bevándorlók, komoly problémát jelent a muzulmán vallásúak beilleszkedése. A dán
szociális modell szinte automatikusan kirekeszti a szakképzettség nélküli
munkavállalókat, márpedig a bevándorlók nagy része nem rendelkezik semmilyen
képesítéssel. Így nem csoda, hogy a bevándorlók mintegy fele munkanélküli. A
másik legfőbb gondot itt is a nők helyzete jelenti.
A muzulmán nők nagy százaléka egyáltalán nem kíván dolgozni, hanem
háztartásbeliként - és így valamennyi szociális juttatást kihasználva - inkább
otthon marad a gyermekeivel. A bevándorlók gyermekei így nem járnak bölcsődébe,
óvodába, ennek eredményeképpen viszont a skandináv nyelvek közül legnehezebbnek
tekintett dán nyelvet sem tanulják meg igazán iskolakezdésre, ami csak tovább
növeli hátrányukat a dán gyerekekkel szemben, és tovább rontja esélyeiket, hogy
valaha is a dán társadalom teljes jogú tagjaivá váljanak. De megnehezíti
beilleszkedésüket az is, hogy Dániában nagyon erős a szélsőjobb. A konzervatív
kormány csak a szélsőjobb támogatásával tud kormányozni, ami viszont nem teremt
kedvező klímát a bevándorlók beilleszkedéséhez. Olyannyira, hogy számos, nem
muzulmán vallású bevándorló is az ország elhagyását tervezi. Céljuk Svédország,
egy másik skandináv ország, ahol a szélsőjobb erőtlen, annak ellenére, hogy
arányait tekintve háromszor annyi külföldi él ott, mint Dániában.
Németországi muzulmánok tüntetnek egy Mozart-opera bemutatása ellen
Fotó: AP
Mivel a második világháború utáni európai gazdasági csoda fenntartására
toborzott vendégmunkások leszármazottai között a radikális iszlám nézetek egyre
jobban terjednek, a dzsihádista hálózatok egész Európát átfogják (lásd keretes
írásunkat). Társadalmi bázisuk pedig olyan méretű, amilyennel a korábbi európai
marxista vagy szeparatista terrorszervezetek sohasem büszkélkedhettek. Mivel a
nyugati népszámlálások ritkán kérdeznek rá a vallásra, pontos számadatokkal
nehéz szolgálni, a becslések azonban az európai muszlimok számát jelenleg 15 és
20 millió közzé teszik, ez pedig a lakosságnak mintegy 5 százaléka. A lakosság
arányában a legtöbb muszlim Franciaországban él (az összlakosság 7-10
százaléka), azután Hollandia, Németország, Dánia, Svédország, az Egyesült
Királyság és Olaszország következik. A folytatódó bevándorlás és a muszlimok
közötti magas születési arány miatt az Egyesült Államok Nemzeti Hírszerzési
Tanácsának (NIC) becslése szerint az európai muszlim lakosság 2025-re
megduplázódik.
Egyre égetőbb a kérdés: hogyan lehet megbirkózni az öregedő lakosság miatt
keletkező problémákkal; hogyan lehet fenntartani a társadalmi kohéziót, miközben
a kereszténység visszaszorulóban van, a szekularizmus és az iszlám pedig
előretör; vajon az EU képes-e ellenőrizni a határait és az állampolgárait, és mi
történik, ha a 70 milliós muszlim Törökország is csatlakozik hozzá?
(Az oldal összállításában közreműködött: Széchey Noémi és Busa Viola)