Mayer Aranka akkor vált országosan ismertté, amikor 2004-ben kirobbantotta a
Tokaj-ügyet. Szász Attila jogász feleségeként olyan információkkal rendelkezett,
melyek nyilvánosságra kerülése kínos magyarázkodásra kényszerítette Orbán Viktor
egykori miniszterelnököt is. Mayer Aranka azért fordult a nyilvánossághoz, mert
a jelentős állami támogatásban részesült Tokaj Kft.-ben közös tulajdonú
üzletrészükről a volt férj azt állította, hogy annak értéke nulla forint. Az öt
éve húzódó ügy egy másik „mellékterméke” volt a régóta körözés alatt álló Magyar
Ildikó elfogása is, akit közel 700 milliós áfacsalás miatt ítéltek el. Története
legalább olyan fordulatos, mint a Tokaj-ügy.
Fotó: Somorjai László
Öt éve folyamatosan pereskedés veszi körül. Hogy bírja?
- Egyetlen esélyem, hogy mielőbb döntsön a bíróság a vagyonmegosztási
perben, hogy megkaphassuk a minket megillető részt a közös vagyonból. A
gyermektartásdíjat ma is minden hónapban a végrehajtó hajtja be.
Nem sokkal karácsony előtt zárult legutóbbi pere, amelyben a bíróság első
fokon elmarasztalta önt és a férjét, mert színlelt szerződéssel „vásároltak meg”
egy lakást.
- A Magyar Ildikótól vásárolt Benkő-villa egyik lakása 1997-ben mindkettőnk
nevére került. Volt férjem polgári ügyeiben jogi képviselője volt Magyar
Ildikónak, tőle vettük az ingatlant.
A bíróság végül három és fél év pereskedés után színleltnek minősítette a
szerződést.
- Még nem láttam leírva az ítéletet. A bíróság a szóbeli ítélethirdetésen
elmondta, hogy Magyar Ildikót, a lányát és dr. Szász I. Attilát egyetemlegesen
kilencszázezer forint megfizetésére kötelezte, és megállapította, hogy a
színlelt szerződés megkötése a jó erkölcsbe ütközött. 1997-ben még maximálisan
megbíztam a férjemben, és meg sem fordult a fejemben, hogy ügyvédek és tanúk
közreműködésével egy színlelt szerződéshez adom a nevemet. 1997-ben a férjem
hazahozta a szerződést, elém tette, és én aláírtam. 2003 elején indult ez a per,
melynek utolsó évében hirtelen elkezdték „nem ellenezni a keresetet” az
alperesek.