Szilveszter éjszakáján kilenc helyen robbant bomba Bangkok belvárosában. Az
eredmény három halott és száz sebesült. Az egyik robbantás helyszínén egy
étteremben szilveszterezett négy MALÉV-alkalmazott is, a szabadságukat töltötték
Thaiföldön. Közülük az egyik stewardess, K. Mariann életveszélyesen megsérült.
Fotók: AP
Koloszár Péter repülőgép-kapitány: - Bangkok legelegánsabb helyétől oldalra
eső étteremben, a lagúnák mellett vacsoráztunk és köszöntöttük volna az újévet.
Két perccel éjfél előtt éppen felálltam, meg akartam nézni, felbontották-e már a
pezsgőt, és készültem egy kis köszöntőhöz - és egy lépésnyit arrébb léptem.
Ismerősökkel, ismerősként voltak az étteremben?
- Igen. Ez a hely egy szolid thai étterem volt közel a szállodánkhoz, és nem
a turistaparadicsom része. Még álltam, amikor egy óriási robbanás rázta meg a
helyiséget.
Felfogta azonnal, mi történt?
- Nem. Először egy iszonyú erős, eltévedt petárdára gondoltam. A következő
pillanatban a mellettem ülő kolléganőm, Mariann ráesett a lábamra, a feje ott is
maradt. Azt hittem először, hogy rémületében bújt az asztal fedezékébe. Azt
mondja: Peti, ne hagyj itt, ne hagyj itt! Mondom neki, hogy hagynálak itt,
nyugodj meg, semmi baj. De a lábam - mondja. Odanéztem. Tiszta vér volt mindene
és az alsó lábszárcsont merőlegesen meg volt törve, teljesen derékszögbe állt.
De már akkor minden és mindenki véres volt a környezetében. Többen is
megsérülhettek az étteremben, mert kiabálni kezdtek, hogy kifelé, kifelé és
mindenkit megpróbáltak kiterelni. Az első pillanatban mozdulni se mertem,
Mariann feje a lábamon, nem tudtam, hozzáérjek-e vagy mit csináljak?
A mentők mikor érkeztek?
- Egy percen belül ott voltak, és csak szuperlatívuszokban beszélhetek
róluk, de a kórházról és az orvosokról is. A mentőkkel szinte együtt érkeztek a
helyszínre a rendőrök is, és amit még most sem értek, hogy a fotósok és a
tévések szinte még a mentőknél is előbb jelentek meg. A mentősök pillanatok
alatt rögzítették a hordágyon Mariann fejét, lábát, mindenét, és mindezt olyan
hozzáértéssel és együttérzéssel tették, amilyet még sose láttam. Ahogy
megérkeztünk a Police General nevű ottani rendőrkórházba - mindez maximum 4-5
perc lehetett - és kiszálltunk a mentőből, már ott várt minket a BBC és a CNN,
és élőben közvetítettek. A sérülés diagnosztizálása után - egy elég nagy
repeszdarab élesen átvágta Mariann lábszárát - azt mondták az orvosok, hogy ez
túlmegy a kórház technikai felkészültségén, és egy másik kórházba röpítettek
minket, ahol már elő volt készítve a műtő. A megállapíthatatlan korú sebész
specialista a hatórás műtét kezdetén annyit mondott: ötven százalék, hogy a
lábat meg tudja menteni. A műtét végén már nyolcvan százalékos esélyről beszélt,
mert az ereket, inakat, a csontot elég pontosan tudták pótolni. Kilenc
gyermekünk van. Sokat vagyok úton, mindenfelé, a gyermekeimnek már teljesen
természetes, hogy néha napokra otthagyom őket. Most, utazás előtt a tízéves
kislányom - aki soha nem aggódott még értem - sírva kérte, ne utazzak el. Mondom
neki, kislányom, három nap múlva itthon vagyok, de nem akart elengedni, és
búcsúzóul és ajándékul kezembe nyomott egy rajzot, hogy gondoljak rá útközben.
A merénylők kilétét illetően mit lehet tudni, illetve milyen „variációk”
forognak közszájon?
Balogh András, bangkoki magyar nagykövet: - Máris több vélemény van
forgalomban arról, ki követhette el a robbantásokat. Ezek a vélemények azonban
nem valódi információkból és valódi ismeretekből táplálkoznak, hanem pontosan
arról szólnak, hogy az információhiány időszakában különböző szervezetek,
csoportok e hiányt meglovagolva a saját teóriájuknak és nézeteiknek akarnak
publicitást adni. Ebből következően a korrektség azt követeli, hogy őszintén
bevalljuk, nem tudjuk, ki követte el. Olyan társadalmi és politikai feszültség
légkörében - nemrég puccs, katonai hatalomátvétel történt - amiben ma Thaiföld
él, számtalan csoport, párt, kormány és félőrült magánember gyanúsítható a
merényletekkel. A déli tartományokban évtizedek óta polgárháború zajlik. De ezek
a zavargások az elmúlt évtizedekben soha nem törtek ki a déli tartományokból,
nem mentek más területekre, nem támadtak turistacélpontokat, és főleg nem jöttek
be a fővárosba. A kormányhoz közelálló sajtó azt a véleményét hangoztatja, hogy
a megdöntött előző kormányhoz közelállók az elkövetők. A rendőrség meg azt
mondja, hogy a turisták és a vendégek minden nyomot eltakarítottak, ezért nem
találnak semmit. Majd’ elfelejtem, most ugye szerda dél van, öt perccel ezelőtt
újabb robbantás történt a belvárosban, ezt még a magyar külügyminiszter sem
tudja.
Mit ajánl az utazni készülőknek?
- Mindezek ellenére nem csatlakoznék a pánikkeltőkhöz. Sőt, azokhoz a
követségekhez sem, akik eltiltják az országtól a polgáraikat. Akik itt élnek
Thaiföldön, beleértve a külföldieket, turistákat, üzletembereket, nyugodtak,
semmi roham a repülőterek ellen, senki nem akar elutazni, és ide is annyian
utaznak, amennyien pár héttel ezelőtt. Nincs pánik. A magyarok ebben különösen
érintve vannak, mivel négy honfitársunk sebesült, az egyik stewardess, Mariann
súlyosan. Ezzel együtt nem látom bizonyítva azt, hogy a külföldiek célponttá
váltak volna. Ilyenkor félő az, hogy az egyébként meglévő elégedetlenségbe
bekapcsolódhatnak olyanok, akik egyébként vallási alapú terrorizmus talaján
állnak.
Kimutatható, érezhető ilyen szándék a robbantások mögött?
- Nem. Egyelőre semmiféle kapcsolatot sem az al-Kaidával, sem semmilyen
nemzetközi terrorszervezettel nem lehet kimutatni. Amerika és az EU el szeretné
kerülni, hogy ez a térség is valamiféle fundamentalista csoportosulás harci
terepe legyen. Van egy másik problémaforrás: a világ leggyorsabban fejlődő
térsége Kelet-Ázsia. Létrejött egy fantasztikus infrastruktúra, felhőkarcolókkal
teli nagyvárosok: Japánt vagy az Egyesült Államokat idéző látványt nyújt
Bangkok. Ráadásul pénzügyi egyensúly is van a növekedés mellett. Ugyanakkor
ezzel az első világgal együtt él egy harmadik világ is, ami a feneketlen
nyomorral, a nincstelenséggel, embertelenül alacsony bérekkel jellemezhető.
Ennek ellenére nagyon kicsi az európaiak e térséggel kapcsolatos informáltsága,
ugyanúgy élnek a maguk önelégültségében, mint tizenöt évvel ezelőtt, pedig a
világgazdaság fő áramlata már nem Európában van, hanem Kelet-Ázsiában.
Nagykövet úr! Akkor most menjünk vagy maradjunk? Féljünk vagy ne féljünk
Thaiföldön?
- Nem kell odamenni, ahol túl sok ember van, nem kell politikai
nagygyűlésekre járni. Így sok mindentől megkíméli magát az ember. Sokkal
súlyosabb merényletek voltak Londonban, New Yorkban, Párizsban, és senkinek nem
jut eszébe, hogy ezekbe a városokba ne utazzanak. Ezek nem kellemes részei a mai
életnek, sőt nagyon sajnálatos dolgok, de ezzel együtt kell élnünk. Azt hiszem,
ha nem így tennénk, ha bezárkóznánk, nem mennénk ki a lakásunkból se biztonsági
okokra hivatkozva, az behódolás lenne, főhajtás a merénylők előtt.
Hogy van a súlyosan sérült stewardess, Mariann?
- Legutóbb ma reggel látogattam, a turisztikai miniszterrel és a parlament
egyik bizottságának elnökével. Kitűnő egyéniségű hölgy, végig mosolygott.
Hozzáteszem, a thai hatóságok is remekül viselkednek. Többek között
felajánlották, hogy vállalják a gyógyítás minden költségét. Abban reménykedem,
hogy története happy enddel fog végződni.