Hetek X. évfolyam, 49. szám, 2006. december 07.

XVI. Benedek pápa törökországi látogatása során az AFP hírügynökség jelentése szerint „világbotránynak” nevezte a kereszténység ezeréves megosztottságát. Az egyházfő szavaiból úgy tűnik, mintha az egység helyreállításának elsősorban külső, a hitéleten kívül eső okai lennének. A történelem ezt a beállítást nem támasztja alá.

Róma és az ortodox egyházak között csaknem ezer éve fennáll az egyházszakadás, attól kezdődően, hogy 1054-ben a pápa kiközösítette a konstantinápolyi pátriárkát. Rómának a protestánsokkal való szakítása is közel ötszáz éve tart már. Ennek kezdőpontjaként 1521. tekinthető, amikor a pápa nagy átokkal, anathémával sújtotta a protestáns mozgalom vezetőjét, Luther Mártont. Az 1545-1563 között ülésező tridenti zsinat több mint 130 anathémát mondott ki a Rómától eltérő hitelveket és hitgyakorlatot követő - elsősorban protestáns - közösségek tagjaira, hogy ezzel kényszerítse ki visszatérésüket a római egyházba. A rekatolizáció erőszakos formája azonban nem tudta elérni a különböző keresztény irányzatok Róma alá rendelését. Napjainkban a protestánsok 540 millióra becsült közössége és a csaknem 300 milliósnak mondott ortodox egyház továbbra is független a római katolikus egyháztól.
Ezzel összefüggésben Róma a 20. század közepétől látványos egyházpolitikai irányváltást hajtott végre. Az 1962-65 között megtartott II. vatikáni zsinattól kezdődően hangsúlyozottan meghirdették a keresztény egyházak egységének, az ökumenének a célkitűzését. Az egységet azonban sajátos módon kívánják megteremteni. Egyrészt Róma hajlandó látványos gesztusok egész sorára. Így 1965-től a protestánsokat már nem bélyegzik eretnekeknek, és az ortodoxokat sem nevezik szakadároknak, hanem „különvált testvérek” megnevezéssel illetik őket. A pápák szájából több alkalommal hangzott el bocsánatkérés a protestánsok és ortodoxok ellen elkövetett bűnökért.
Ugyanakkor a katolikus egyház nem hajlandó megválni egyetlen olyan meghatározó tanításától sem, melyek a protestánsokkal és ortodoxokkal fennálló éles hitelvi és hitgyakorlatbeli ellentétek alapvető okai. Sőt, ezeket az alaptanításokat frissen kibocsátott dokumentumokban sorra megerősítik.
Jellemző példája ennek a Vatikán Hittani Kongregációja által 2000-ben kiadott Dominus Iesus nyilatkozat. Ez újólag rögzíti a katolikus egyháztannak a protestánsok és ortodoxok által évszázadok óta elutasított legfőbb tételeit. A nyilatkozat újrafogalmazza az egyedül üdvözítő katolikus egyház tanítását, és kimondja, hogy „Krisztusnak egyetlen Egyháza van, mely a Péter utóda és a vele közösségben lévő püspökök által kormányzott katolikus Egyház”. Az egyértelműség kedvéért még hozzáteszi, hogy a katolikus egyházon kívüli egyházi közösségek „nem egyházak a szó sajátos értelmében” (IV. fejezet 17. pont). Rögzíti a más felekezetek által sokszorosan cáfolt tanítást a pápa egyetemes egyházfőségéről, primátusáról is. Hangsúlyozza, hogy a primátust „Isten akarata szerint Róma püspöke objektíven birtokolja és gyakorolja az egész Egyház felett”. A protestánsok és ortodoxok egyaránt tagadják, hogy a pápák Péter utódai lennének.
Protestánsok és ortodoxok egyaránt elutasítják a pápai tévedhetetlenség tanítását, amely 1870-től kötelező érvényű tantétel, azaz dogma a katolikus egyházban. A tan ellenzői szerint e dogma nem rendelkezik bibliai alappal, az eddigi évszázadok történeti tényei pedig sokszorosan cáfolják érvényét.
Protestánsok és ortodoxok számára egyaránt elfogadhatatlan a katolikus mise is. Az egyik kifogás az egy szín alatti (bor nékül, csak ostyával történő) áldozással kapcsolatos, ami még a korai katolikus tanításokkal sem egyeztethető össze. Az 5. században két pápa is - I. Nagy Szent Leó, majd Gelasius pápa - egyaránt eretnekségnek minősítették az akkor felbukkanó egy szín alatti áldozás gyakorlatát.

Az ortodoxok és protestánsok határozottan elutasítják a mise másik központi tanítását, az átlényegülés tanát is. A latinul transzszubsztanciációnak nevezett tanítás szerint - amely csak a 9. században jelent meg a katolikus egyházban - az ostyát a pap átváltoztatja Jézus Krisztus valóságos testévé, s ezt az ostyát katolikus előírás szerint imádó hódolatban kell részesíteni. Protestáns és ortodox felfogás szerint egyetlen ember sem képes arra, hogy egy élettelen ostyát vagy kenyeret Jézus Krisztussá változtasson. Protestáns vélemény szerint, aki ilyennel próbálkozik, az a varázslás irányába tesz lépéseket, és aki az ilyen ostyát imádó hódolatban részesíti, az a bálványimádás veszélyének teszi ki magát.
A református egyház érvényben lévő hitvallási irata, a Heidelbergi Káté a miséről összefoglalóan a következőket rögzíti: „a mise nem más, mint megtagadása Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének, és kárhozatos bálványimádás” (XXX. fejezet 80.).
Ortodoxok és protestánsok egyaránt elutasítják a szobrok használatát a katolikus hitgyakorlatban. Az Ószövetség és Újszövetség egybehangzó tiltása alapján a szobrok előtti térdhajtást, leborulást egyértelműen bálványimádásnak tekintik.
Az ortodox ikontisztelet vonatkozásában ugyanakkor legalább ilyen kibékíthetetlen nézetkülönbség áll fenn a protestánsok és ortodoxok között is, mivel a protestánsok bibliai alapon mindenféle képmás vallásos tiszteletét elfogadhatatlannak tartják.
Protestánsok és ortodoxok egybehangzóan elutasítják a római katolicizmus által hirdetett tisztítótűz létezését. Arra hivatkoznak, hogy ez a katolikus tanítás sem rendelkezik bibliai alappal.
Különösen éles, kölcsönös szembenállás forrása a protestánsok, katolikusok és ortodoxok között a Mária-kultusz kérdése. A protestánsok legfőképpen azt bírálják a két másik felekezet ez irányú vallási gyakorlatában, hogy az nem is a bibliai Máriának a fokozott tisztelete, hanem a valódi Máriától teljesen idegen, pogány istennők tulajdonságaival felruházott Madonna kultusza, s így egyszerre bálványimádás és idegen istenek imádása is.
A protestánsok tagadják Mária istenanyaságának dogmáját a Zsidókhoz írt levélre hivatkozva (Zsid 1:5), melyből egyértelmű, hogy Jézusnak az isteni természete az Atyától született és nem Máriától.
Mária örök szüzességének dogmáját sem tartják elfogadhatónak, hiszen a Máté és Márk evangélium név szerint is felsorolja Jézus négy fiútestvérét, megemlítve, hogy még leánytestvérei is voltak, tehát bizonyos, hogy Jézus születése után Mária nem maradt szűz a Józseffel való házasságában.
A protestánsok Jézus egyedülálló szerepét súlyosan sértő tanításnak tekintik Mária szeplőtelen fogantatását, azaz eredendő bűn nélküli megfoganását az ő anyjának a méhében. A Szentírás állítása szerint ugyanis egyedül Jézus fogant eredendő bűn nélkül, és éppen emiatt csak ő volt alkalmas a megváltás elvégzésére. Megjegyzendő, hogy Mária szeplőtlen fogantatásának 1854-ben kimondott dogmáját az ortodoxok is határozottan elutasítják.
Szintén Jézus egyedülálló szerepét tagadja - a protestánsok szemében - a Mária romolhatatlan testben történt feltámadását és mennybemenetelét hirdető katolikus dogma. A Biblia ugyanis ezeket a természetfölötti eseményeket csak és kizárólag Jézussal kapcsolatban említi.

Hasonlóképpen a Mária királyságáról, országáról, a Regnum Marianumról szóló katolikus tanítást is Krisztust sértőnek, azaz antikrisztusi jellegűnek tekintik a protestánsok, hiszen a Szentírás csak egyetlen örökkévaló, természetfölötti országot, királyságot ismer, Jézusnak, illetve az Atyának az országát, amelynek eljöveteléért a Miatyánkban is imádkoznak a keresztények.
A vázlatos felsorolás is egyértelműen jelzi, hogy milyen nagy szakadékok választják el egymástól a protestáns, katolikus és ortodox alaptanításokat. E szakadékok áthidalására a protestánsok és - számos kérdésben - az ortodoxok részéről is felajánlott közös bibliai alapot katolikus oldalról többnyire a Szenthagyomány fontosságára hivatkozva utasítják el.
Róma részéről az ökumené erőteljes hangoztatása közepette a kompromisszumok helyett a harcos katolikus tradíció megerősítése folyik. Ezt jelzi, hogy néhány évvel ezelőtt, 1999 októberében sor került a tridenti átkok nyilvános megújítására is. Figyelemre méltó, hogy az átkok érvényességét megerősítő dokumentumot katolikus részről Edward Cassidi bíboros, a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács elnöke bocsátotta ki. Mindez arra utal, hogy jelenleg keresztény egységre csak protestáns és ortodox önfeladás árán lenne lehetőség. (a szerző történész)