Négy és fél év a szerb sofőrnek
Négy és fél év szabadságvesztésre ítélték első fokon azt a ferihegyi
buszsofőrt, aki februárban nekiütközött egy magasságtartó oszlopnak. A szerb
sofőr járművét valósággal „leborotválta” a gyorsforgalmi úton található
szerkezet. A turistabuszon utazó 44 utas közül hárman haltak bele sérüléseikbe.
Bábu vagy...
A KFT együttes „Bábu vagy” dalszövegét használták fel törvénytelenül
Esztergomban a választási kampányban. A szórólapon a bábu szerepében Horányi
László, míg az őt mozgatók szerepében az MSZP helyi vezetői és a Civil
Összefogás Esztergomért tagjai láthatók. Az együttes feljelentést tett
ismeretlen tettesek ellen.
Lopják a kábelt
Kábellopás miatt késnek a vonatok több budapesti járat vonalán - jelentette
be a MÁV szóvivője. Kavalecz Imre elmondta: a kábellopások száma szeptember
végéig a tavalyinak 3-4-szeresére emelkedett: 2005-ben kilenc hónap alatt 142
ilyen eset volt, idén csaknem 500.
Illegális kultúra
Várhatóan a közterület-tulajdonos fővárosi önkormányzat engedélye nélkül
zajlik majd a választási kampánycsend idején a Kossuth téri tüntetők „kulturális
rendezvénye”, mivel a testület cikluszáró üléséig nem kérelmezték a
hozzájárulást. Takács András főszervező állítja: legális keretek között
folytatódik a demonstráció.
Kriminális lista
Mégis indítja a Fidesz Bagó Zoltánt (fent), aki a tavaszi országgyűlési
választáson egy MDF-es politikus megfenyegetése miatt volt kénytelen
visszalépni. A Bács-Kiskun megyei választási listán induló jelölt mellett
szerepel Zuschlag János (MSZP) is, akit a Terror Háza előtt tett kijelentéseiről
ismerhetünk.
Méregdrága zavargások
Eddig 639 millió forintjába kerültek a rendőrségnek a tüntetések - tudatta az
ORFK szóvivője. Garamvölgyi László tájékoztatása szerint ebből az összegből 529
millió forintot a rendőrök túlórája, 100 milliót a keletkezett károk enyhítése,
10 milliót pedig a vidéki rendőrök fővárosi ellátása tett ki.
Deszkás bűnmegelőzés
A csellengő fiatalok bűnmegelőzési programjának keretében
extrémsport-központot építettek Pécsett. A mintegy ötmillió forintos beruházás a
kerékpárosok, gördeszkások és görkorcsolyások akrobatikus mutatványaihoz kínál
gyakorlási lehetőséget. A program célja a 16-25 év közötti korosztály
megszólítása.
Dohány dohányt terem
Magyarországon a cigaretta kiskereskedelmi árának 10 százalékos növelése 4
százalékkal csökkenti a keresletet. Míg a magyar dohányosok 2004-ben 148
milliárd forintot költöttek dohánytermék vásárlására, addig a társadalom 350
milliárd forintot veszített a dohányzás hatásai miatt.
Nyugdíjemelés
Novembertől 1,2 százalékkal növekednek a nyugdíjak, amit visszamenőleg tíz
hónapra kapnak meg az érintettek. Ezenfelül a 13. havi nyugdíj második
részletével, és a 13. havi nyugdíj első, márciusban kifizetett részletének
korrekciós különbözetével 106 ezer forint fölé emelkedik az átlagos nyugdíj.
Törvénysértő a Hír TV?
Hét megvizsgált médium közül egyedül a Hír TV adásai vetik fel a
törvénysértés valószínűségét az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT)
közleménye alapján. A testület a hét műsorszolgáltató múlt hét hétfő este tíz
óra és a műsorzárás között folytatott programszerkesztési gyakorlatát vizsgálta.
Chilivel a randalírozók ellen
A hétvégén megérkezett a Nyugat- Európában már jól bevált speciális
könnygázszállítmány. A paprikakivonatot tartalmazó új könnygáz kivétel nélkül
bárkit „levesz a lábáról”. Sajtóinformációk szerint az új könnygázt a hétvégén
osztották ki a rendőröknek, minden autóba legalább egy palack került.