Vizin Balázs
Közös felelősségünk egy jobb Magyarország
- mondja Hankiss Elemér

A héten indult új műsora az ATV-n Találjunk ki egy országot! címmel. Miért érzi úgy, hogy ki kellene találni Magyarországot?
- Alapvetően nem szeretem Magyarországot olyannak, amilyen. Szeretném szeretni, mert itt nőttem fel, és ennek az országnak köszönhetek sok mindent, de a jelenlegi állapotában nehéz szeretni. Nem szeretem azt, hogy igazságtalan, nem szeretem azt, ahogy tehetetlenkedik, nem tetszik, hogy nem találta ki, hogy milyen ország akar lenni a következő tíz-húsz évben, és azt se találta ki, hogy a világban milyen szerepet akar betölteni. Nem találta ki, hogy miként lehetne az emberek rosszkedvét jókedvre deríteni, igazából nem talált ki semmit. Ez ma egy rosszul működő ország. 1989 után szépen ívelt fölfelé a sorsa, majd 2002 táján kezdtünk egyre gyorsabban csúszni lefelé. A kelet-európai csapatban az elsők között voltunk, most az utolsók vagyunk.

Fotó: Somorjai L.

Hogyan lehet kitalálni egy országot?
- Elvileg mindenkinek dolgoznia kellene azon, hogy az ország kitalálódjék. Első lépésként mindenkinek ki kellene találnia önmagát. Ezzel kell kezdeni. Az állandó panaszkodás, zsörtölődés és reményvesztettség helyett - annak ellenére, hogy a körülmények nem nagyon kedvezőek - mindenkinek meg kellene találnia a saját lehetőségeit, és közben segítenie kellene a mellette lévőket, hogy azok is megtalálják a helyüket. De manapság nem nagyon törődünk egymással. „Kaparj, kurta” társadalommá züllöttünk.
A parlamentnek olyan törvényeket kellene hoznia, amelyek egy működő intézményrendszer alapjait biztosítják. A bíróságoknak ki kellene találniuk, hogyan lehetne a bíróság függetlenségét és megvesztegethetetlenségét biztosítani. Akik az oktatással foglalkoznak, ki kellene találniuk, hogyan kellene tanítani és nevelni a huszonegyedik században. Míg a múlt század elején Európa legműveltebb polgárai kerültek ki a magyar gimnáziumokból és egyetemekről, addig most csúszunk egyre lejjebb a nemzetközi mezőnyben. A polgármestereknek ki kellene találniuk, hogy a saját településük hogyan működhetne jobban. És sorolhatnám az élet minden területét. Mindenki felelős azért - persze messze legnagyobb mértékben a kormány és a politikai osztály -, hogy Magyarország jelenleg siralmasan rosszul működik.
Miért nem élik át a honpolgárok saját felelősségük súlyát?
- Jelentős történelmi okai vannak ennek. Ilyen például a jobbágy- és szolgasors, ami nagyon sokáig - törvényesen 1848-ig, a valóságban és igen széles körben 1945-ig - tartott nálunk. A földreformmal is az utolsók között voltunk Európában, majd az erőszakos szövetkezesítés folyamán hamarosan megint elvették a földet a gazdáktól, és bérmunkássá züllesztették őket. A második gazdaság kialakulása viszont - a maga torz formája ellenére is - nagyszerű iskolája volt az önálló, felelősségteljes polgári gondolkodás és magatartás kialakulásának.
A rossz történeti múlt ellenére is hamar ki lehetett volna törni a jobbágyi alázat és passzivitás, a szolgaság és szolgalelkűség világából, ha az elmúlt tizenöt évben a kormányok törődtek volna azzal, hogy fel tudjon nőni egy önálló, felelősségteljes polgárság. Az új politikai osztálynak azonban kisebb gondja is nagyobb volt ennél. Sőt, bizonyos fokig ellenérdekelt volt, és ma is az. Azt hitte (tévedett), hogy egy elbutított és passzív tömeget könnyebb kormányozni, mint felelősségteljes és öntudatos polgárokat. Hirdette ugyan a versenyt, de hogyan versenyezzen egy néhány hektáros gazda egy multinacionális élelmiszergyártó óriással? Kellenének olyan szövetkezetek, amelyek a kisbirtokosokat összefogják és versenyképessé teszik a világpiacon.
Óriási veszteség az is, hogy a rendszerváltás után nem próbáltuk átmenteni, versenyképessé tenni iparunk életképes elemeit - és bőven volt ilyen. A szlovéneknek sikerült. Mi meg hagytuk, hogy vigye-marja, aki akarja. Hatalmas vagyont tékozoltunk így el. De, hogy más területet is mondjak, a nyolcvanas években a televízióműsorok átlaga színvonalasabb volt a mostaniakénál. Több volt a tartalmas műsor: a színház, a zene, a gondolkodó program. Igaz, a hírműsorok pártirányítottak, cenzúrázottak és silányak voltak, de a hírműsorok többsége ma is botrányosan rossz.
Miben csalódott leginkább a rendszerváltás óta eltelt időszakban?
- Főként az zavar, hogy politikusaink nem azzal foglalkoznak, amivel kellene. Az erejük hetven-nyolcvan százalékát egymás ütlegelésével töltik, ahelyett hogy próbálnák megoldani az ország problémáit. Nem tudjuk például azt, hogy a pénzünkkel mit csinálnak, mire költik, jól vagy rosszul költik-e el. Nem tudjuk, hogy a döntések hol, hogyan, milyen meggondolások alapján születnek; nem tudjuk, mi az ország külpolitikája, stratégiája; nem tudjuk, merre halad az ország. Kamarillapolitika folyik, bár lehet, hogy a kamarillában szorongók se nagyon tudnának válaszolni ezekre a kérdésekre.
Mit gondol a mostani politikai válságról? Jó időre hátraveti az országot, vagy segíthet abban, hogy jobban ki legyen találva Magyarország?
- A válság önmagában nem baj. A válság hasznos lehet, mert felhívja a figyelmet arra, hogy valami nem működik, és arra kényszeríti az országot, hogy változtasson az eddigi politikán. Valamit másképp és jobban csináljon.
Nálunk most száz sebből vérzik, számtalan ponton rosszul működik az ország. Nagyon is itt volt az ideje, hogy felébredjünk. Minél hamarabb indul el egy nyílt, tisztességes, tartalmas dialógusra épülő politizálás, annál jobbak az esélyeink a kilábalásra. Csak a politikai felelőtlenség, valamint önös érdek tarthatja vissza a pártokat és a különböző társadalmi csoportokat, hogy mielőbb leüljenek egymással tárgyalni a megoldandó kérdésekről. Ha ez elmarad, akkor elhúzódik a válság, és egy elhúzódó válság már csak pusztít és rombol.
Mi lehet az oka annak, hogy kisebb-nagyobb szünetek után újból és újból etnikai feszültségek robbannak ki a környező országok és Magyarország között? Erre mit lehetne kitalálni?
- Részben történelemi okai vannak, részben pedig az országok belpolitikájából fakad. Szlovákiában például jól lehet szerepelni egy választáson, ha az ember a magyarokat szidja. Ez sokkal egyszerűbb, mint jó gazdasági programmal előállni. Az viszont történelmi tény, hogy annak idején a magyarok sem bántak jól a szlovákokkal. A szlovákok joggal lázadtak a magyar uralom ellen a múltban, mert sokat kellett szenvedniük miattunk. A magyarosítás kampánya legalább olyan erős volt, mint később a szlovákosítás vagy románosítás. A lelkiismeretünk nekünk sem tiszta, akkor sem, ha ezt nehéz bevallani. A legtöbb ember emlékében a Nagy-Magyarország úgy él, mintha többségében magyarok lakták volna, bár azért voltak itt románok is, tótok is, bosnyákok is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a trianoni határokat nem kellett volna igazságosabban megvonni, illetve már jóval korábban nem kellett volna egy, a különböző népcsoportoknak teljes körű autonómiát biztosító, föderális rendszerű ország irányába elmozdulni.
Lát olyan kezdeményezéseket, melyek jó példát mutathatnak Magyarország kitalálásában?
- Nagyon sok ilyet látok, csak nem lehet hallani róluk eleget, mert a médiumokat alig-alig érdekli az ilyesmi. Ott van például Demján Sándor, az egyik leggazdagabb magyar ember, aki nyolcmilliárd forintot ajánlott fel arra, hogy szegény tehetséges diákok eljuthassanak az elemitől az egyetemig. Ez óriási jelentőségű kezdeményezés, mert ma egy szegény gyereknek, mondjuk, egy nyírségi faluból bejutni egy színvonalas egyetemre szinte lehetetlen. De látok olyan embereket is, például falusi tanítókat, tanárokat, akik a semmiből próbálnak meg csinálni valamit. Színjátszó kört szerveznek, zenekart alapítanak, saját idejüket, pénzüket, életüket áldozzák azért, hogy valami elkezdődjön azon a bizonyos magyar ugaron. Sokan vannak ilyenek, de még többen lennének, hogyha ezekbe a híres vagy hírhedt kormányprogramokba és fejlesztési tervekbe az emberi-közösségi élet kibontakozásának programjai is bekerülnének.
Milyen Magyarország szerepel álmaiban?
- Szorgalmas, céltudatos, civilizált, törvénytisztelő polgárok társadalmának kibontakozását látnám szívesen. Egy olyan társadalomét, mint amilyen például a finn társadalom. Pedig ők is mélyről, nagy szegénységből indultak, és mára a világ egyik leggazdagabb, emberi magatartásban, szorgalomban, tisztességben példamutató társadalmává váltak. Sok mindenen múlt ez. De nem utolsósorban azon, hogy náluk megvolt az a bizonyos „ész, erő és szent akarat”. Nálunk pedig mintha hiányzott volna ez az elmúlt másfél évtizedben.