Hetek X. évfolyam, 38. szám, 2006. szeptember 22.

Az al-Kaida halállistájára került XVI. Benedek pápa, miután egy múlt heti előadásában élesen szembeállította egymással a kereszténységet és az iszlámot. Bár a legvitatottabb mondatok idézetként hangzottak el a pápa szájából, és Benedek utóbb el is határolódott tőlük, a felháborodott muszlim világ által elvárt mea culpa - lapzártánkig - elmaradt. A teljes szöveg ismeretében egyértelmű, hogy nem elszólásról volt szó: előadásában a katolikus egyházfő részletesen elemezte az iszlámnak a józan észhez és a szabad vallásgyakorláshoz való viszonyát. A pápa szavai ellen számos országban tiltakoztak, és már erőszakos bosszúakciókra is sor került, többek között Szomáliában, ahol egy apácát gyilkoltak meg muzulmán fegyveresek. Nemcsak a pápa, hanem az egész Vatikán célponttá vált, miután egy iraki terrorszervezet bejelentette, hogy harcosai „elpusztítják a Róma szívében álló keresztet, és lesújtanak a Vatikánra”. XVI. Benedek a fenyegetések ellenére nem mondta le novemberre tervezett törökországi utazását.

„Nézd meg, mi újat hozott Mohamed a világra, és csak gonosz, embertelen dolgokat fogsz látni, egy olyan hitet, amelyet karddal terjesztenek követői.” A híradások a pápa beszédéből általában ezt az egyetlen - első hallásra valóban megdöbbentő - mondatot emelték ki, és a tiltakozások is ennek nyomán indultak el. XVI. Benedek a beszédében hangsúlyozta, hogy ez az „erőteljes” vélemény nem az övé, hanem a 14. században élt bizánci uralkodó, II. Mánuel Paleologosz egyik teológiai értekezéséből idézte. Benedek szeptember 17-én a Vatikánban elmondott Úr Angyala imádságban is kitért a vitatott mondatra: „Mélyen sajnálom azokat a reakciókat, amelyek néhány országban a regensburgi egyetemen elmondott előadásom néhány - a muzulmánok érzékenységét sértőnek tekintett - szakasza váltott ki. Ezek a mondatok valójában egy középkori szövegből származó idézetek, és semmilyen formában nem fejezik ki személyes gondolataimat.”
De akkor miről is beszélt Benedek pápa szeptember 12-én Regensburgban? Németországi látogatása során „Hit, értelem és univerzalitás” címmel tartott előadást hajdani egyetemén, amelynek bevezetőjében arról beszélt, hogy a bizánci uralkodó miként értelmezte egy perzsa muszlim tudóssal folytatott teológiai levelezésében az iszlám szent háború, a dzsihád fogalmát. „A császár nyilván ismerte a [Korán] 2,256-os szúráját, amely így szól: »Nincs kényszer a vallásban.« A szakemberek szerint ez a vers egyike a korai időkben keletkezett szúráknak, amikor Mohamed még hatalom nélkül és fenyegetett körülmények között élt. Az uralkodó azonban természetesen ismerte azokat a szúrákat is, amelyek a szent háborúval kapcsolatban később keletkeztek és kerültek rögzítésre a Koránban. Mánuel már az első mondataiban … megdöbbentő nyersen rátér értekezésének központi témájára, nevezetesen a vallásnak és az erőszaknak a viszonyára. Ezt mondja: »Nézd meg, mi újat hozott Mohamed a világra, és csak gonosz, embertelen dolgokat fogsz látni, egy olyan hitet, amelyet karddal terjesztenek követői.« Az uralkodó, miután ilyen erőteljes szavakkal fejezte ki magát, részletezi azokat az érveket, amelyek szerint a józan ésszel ellentétes a hit terjesztése erőszakos eszközökkel. Az erőszak nem egyeztethető össze Isten és az emberi lélek természetével. … Egy értelmes lélek meggyőzéséhez nincs szükség erős karra vagy bármilyen fegyverre, sem arra, hogy a másikat halállal fenyegessük meg…”
Úgy tűnik, a pápa - bár egy középkori érvelést idéz - maga is egyetért annak tartalmával, ha az érvelés stílusát túlzónak is véli. A reakciók egyöntetűen elítélték a pápa „középkori” beszédét, amely „félreérti” és „félremagyarázza” az iszlám valódi természetét. A pakisztáni külügyi szóvivő szerint „aki az iszlámot intoleráns vallásnak állítja be, az erőszak oldalára áll”, míg az iráni Vallási Nagytanács úgy vélte, hogy a „pápa az iszlám elleni sorozatos nyugati összeesküvéseknek a része”. Az Iszlám Konferencia Szervezete „Mohamed próféta elleni karaktergyilkossággal” és „mocskolódó kampánnyal” vádolta meg az egyházfőt, és felhívta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy ítélje el a pápa szavait. Ennél erőteljesebben fogalmazott Ahmad Hatami iráni ajatollah, aki felszólította XVI. Benedeket, hogy „essen térdre egy muzulmán ajatollah előtt, és könyörögjön azért, hogy megérthesse, mi is az iszlám”.

Az al-Kaida egy videoüzenetében egyenesen a pápa meggyilkolására szólított fel: „Legyőzünk téged és a Nyugatot… Allah adjon erőt, hogy legyen, aki elvágja a torkukat, pénzüket és utódaikat pedig a mudzsahedek [iszlám harcosok - a szerk.] zsákmányává teszi.” Az üzenetet a „Vatikán majmának” címezték. A Szent Harcosok Hadserege elnevezésű iraki szervezet a pápa mellett a Vatikánt is meg akarja büntetni. Azt ígérik: embereik „elpusztítják a Róma szívében álló keresztet, és lesújtanak a Vatikánra”. A Muzulmán Testvériség nevű egyiptomi terrorszervezet személyes bocsánatkérést követel „másfél milliárd ember megsértése miatt”.
Az arab média sem fukarkodik a jelzőkkel: a pápa szavai „verbális tömegpusztító fegyverek” - írta a londoni al-Sark al-Awsat, a szintén Londonban megjelenő al-Hajat szerint pedig a „gyűlöletkeltő” mondatok „háborúhoz vezethetnek”. A pápa elleni legbrutálisabb kirohanás szintén a brit fővárosban hangzott el, amikor egy szélsőséges muzulmán ügyvéd arra szólította fel az Olaszországban élő dzsihadistákat, hogy a Mohamed próféta megsértőire kirótt „halálos ítéletet” hajtsák végre, lehetőleg lefejezéssel. A 39 éves Anjem Choulary februárban tömegtüntetéseket szervezett a dán lapban megjelent karikatúrák készítőinek a kivégzését követelve. A Szentszék biztonsági szervei nagyon komolyan veszik a fenyegetéseket, hiszen George Bush és Tony Blair mellett a pápa ma a három legveszélyeztetettebb nemzetközi vezető egyike. Ezért többek között lezárták a Vatikán légterét is egy al-Kaida stílusú repülőgépes támadás elkerülésére.
Bár nem ilyen erős szavakkal, de más vallási vezetők is elítélték a pápát. Rowan Williams canterburyi érsek, az anglikán egyház vezetője szerint „a kereszténységben és a judaizmusban is megvannak azok az elemek, amelyekkel az erőszakot igazolni lehet”. Slomo Amar izraeli szefárd főrabbi pedig azt írta egy muszlim tudósnak küldött üzenetében: „A mi szokásunk az, hogy tiszteletben tartjuk minden vallás és minden nép maga választotta útját, amint meg van írva a próféták könyvében.” Igaz, más zsidó vezetők, például a Gus Ecion telepesmozgalom képviselője, Jiszrael Roszen rabbi üdvözölte a pápa szavait, és a radikális iszlám elleni szövetségre szólított fel. Az európai politikai vezetők közül Angela Merkel és Romano Prodi, valamint az Európai Bizottság védelmébe vette az egyházfőt, Jacques Chirac azonban bírálta a pápát, mivel - mint mondta - „minden veszélyes, ami feszültséget szíthat vallások és népek között”.

Sokan amiatt lepődtek meg, mert úgy vélik: a pápa eddigi nyilatkozatai és tevékenysége még elődjénél is megértőbb volt a musz-lim világ felé. Megválasztása után XVI. Benedek felszólította a keresztényeket, hogy „nyissák meg a szívüket és tárják ki karjaikat” a muzulmán bevándorlók felé, és kezdjenek velük „dialógust” vallási kérdésekről. A libanoni háború idején pedig több nyilatkozatot és gesztust is tett, amellyel elítélte az izraeli katonai akciót. A Catholic News Service (CNS) nevű hírügynökség azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt évtizedekben a vatikáni külpolitikát és a pápák külpolitikai megnyilatkozásait Angelo Sodano bíboros-államtitkár és helyettese, Giovanni Lajolo érsek irányította. Mivel idén nyáron Sodanót a pápa felmentette, Benedeknek több lehetősége nyílt arra, hogy saját nézeteit képviselhesse az iszlámmal kapcsolatban is. A CNS szerint a jövőben markánsabb vélemények várhatók nemzetközi ügyekben a pápától, amelyekkel a katolikus világban lehet, hogy nem mindenki tud majd azonosulni.

Bár sokan várnak bocsánatkérést a pápától, érdemes feltenni a kérdést, hogy van-e reális alapja az egyházfő által idézett középkori iszlámellenes kritikának. Az iszlámmal kapcsolatban ma számos politikailag korrekt, ám a tényekkel nem harmonizálható mítosz terjedt el. II. Manuel bizánci császárnak azonban nem kellett figyelembe vennie ezeket, így szabadon leírhatta véleményét. A pápa talán tudatosan választotta idézeteinek forrásául annak a keresztény uralkodónak a drámai szavait, aki után néhány évvel oszmán uralom alá került a korai kereszténység egyik legerősebb bázisa, Kisázsia, és benne Konstantinápoly.
Az iszlám és a kereszténység konfliktusa 1400 éve tart. Miután Mohamednek sikerült a kezdeti nehézségek ellenére (ekkor születtek a Korán manapság sokat idézett, „szelíd, toleráns” szúrái, versei, amelyekre a pápa is utalt, és amelyeket a győzelmek után felváltottak, felülírtak a harcos szúrák) erőszakkal Arábia urává válni, kijelentette: Allah hívei nem élhetnek többé elnyomás alatt, harcolniuk kell mindenki ellen, aki nem fogadja el a muzulmánok istenét. „Öljétek meg őket, ahol csak rájuk leltek, és űzzétek ki őket onnan, ahonnan kiűznek benneteket. A megkísértés (fitna) rosszabb, mint az ölés.” (Korán 2,191, a magyar idézetek forrása a Helikon Kiadó 1987-es kiadása, fordító: Simon Róbert)
Mohamed a harc módját is pontosan meghatározta: „Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! Miután nagy rontást tettetek bennük, akkor szorosan kötözzétek meg őket; és utána vagy gyakoroljatok nagylelkűséget, vagy kérjetek értük váltságdíjat.” (47,4). A Koránon belül is kiemelt fontossága van a „Kard szúra”-ként emlegetett versnek, amely szintén a hitetlenek elleni fellépésről szól: „Ha tehát a szent hónapok letelnek, akkor öljétek meg a pogányokat, ahol csak fellelhetitek őket! Fogjátok el őket! Ostromoljátok meg őket! Állítsatok nekik csapdát az összes leshelyről! Ha azonban megbánással fordulnak Allahhoz, elvégzik az istentiszteletet, és zakatot (adót) adnak, akkor hagyjátok őket szabadon az ő útjukon.” (9,5)
Mohamed vallási kötelességgé tette a hitetlenek megfélemlítését is: „Készítsetek föl ellenük, ami fegyveres erőt és csatamént csak tudtok, hogy félelmet keltsetek általuk Allah és a ti ellenségeitekben és rajtuk kívül másokban, akiket ti nem ismertek, de Allah ismeri őket!” (8,60)
Ezek a Korán-szúrák ma az iszlám hódítás és terrorizmus alapvetései, ám nem Oszama bin Laden találta ki ezeket (ő csak előszeretettel idézi szónoklataiban), hanem Mohamed rögzítette őket az iszlám szent könyvében. Az iszlám alapítója jól ismerte a keresztény tanításokat, és azt is tudta, hogy Jézus az ellenségekkel szemben mit képviselt: „Szeressétek a ti ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket.” (Máté evangéliuma 5,44) „Aki kardot fog, kard által vész el.” (Máté 26,52)
Az iszlám vallásban ismeretlen az engesztelő (helyettesítő) áldozat, ezért Mohamed követői nem a bűnbocsánatba vetett hit által, hanem csak az előírt vallási cselekedetek, köztük a dzsihád parancsai által élhették át a megigazulás élményét. A Biblia ezzel szemben azt állítja a keresztény hit alapítójáról, Jézusról, hogy „Isten úgy szerette a világot, hogy az egyszülött fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök életet éljen”. (János evangéliuma 3,16)

Az iszlám történelmét Mohamed után is ezek az alapelvek vezérelték. A hódítás parancsának engedelmeskedve támadtak meg újabb és újabb területeket, népeket. A meghódítottaknak két választási lehetőségük volt: feladják hitüket, Allah követőivé válnak, és adót fizetnek az iszlám hódítóknak, vagy megölik őket. Időnként ugyan megelégedtek az adófizetéssel, ám ez csak átmeneti helyzet lehetett, mivel a békés egymás mellett élés elvét az iszlám nem ismeri, csak az alárendeltek és behódoltak felé. A béke ideje, mint vallják, csak akkor jön el, ha a vallás (minden ember vallása) „megtisztul”, vagyis létrejön az egész világra kiterjedő iszlám vallási uralom, a kalifátus.
Mivel a kereszténység elterjedése (amely nem kard által történt) történelmileg megelőzte az iszlám megszületését, a muszlim hódítás keresztény népek és városok ellen indult meg. Mohamed halála után alig három évvel, 635-ben elfoglalták Pál apostol megtérésének városát, Damaszkuszt, 638-ban a szíriai Antiokhiát (ahol a keresztények először a nevüket kapták), majd 638-ban az akkor keresztény vallású Jeruzsálemet is. Amikor Omár kalifa fellovagolt a Templom-hegyre, Szophorniusz jeruzsálemi püspök egy bibliai próféciát idézett fel: „Íme a pusztító utálatosság, amiről Dániel próféta szólott.” A keresztes uralom évtizedeit leszámítva ezek a városok (Jeruzsálemben a Templom-hegy) azóta is iszlám uralom alatt állnak.

A közel-keleti szomszédok után a szintén keresztény észak-afrikai városok következtek, Alexandriával az élen. Ezt követte az erős keresztény közösségekkel rendelkező Kis-Ázsia, keletre pedig Örményország. Ezután az iszlám hódítás célpontja Európa lett. Az Ibér-félszigeten keresztül nem sikerült betörniük, mert Martell Károly frank király útjukat állta. 846-ban Rómát is elérték, ám Itáliában soha nem tudott meggyökerezni az iszlám uralom.
A keresztes hadjáratok a nevükhöz kötődő számos atrocitás ellenére nem gyarmatosító, hanem megelőző háborúk voltak: sikerrel védelmezték meg háromszáz éven keresztül az európai keresztényeket a behódolás ellen. Amikor az európai uralkodók felhagytak a keresztes háborúkkal, az iszlám hódítók ismét megindultak Európa felé, ezúttal a Balkánon keresztül. Amikor 1453-ban elfoglalták Konstantinápolyt, az ottomán seregek körülvették a keresztény világ legnagyobb templomát. A Hagia Sophiában rekedt idős keresztényeket, nőket és gyermekeket lemészárolták, a férfiakat rabként elhurcolták, a templomot pedig mecsetté nyilvánították. A történelmi példákat hosszan lehetne folytatni - nem utolsósorban a magyar történelemből. Az iszlám uralom alá került térségeken a keresztények nem építhettek templomokat, nem olvashattak fel hangosan a Bibliából, nem tisztelhették közösen Istent.
Az iszlám hódítás eszméjét a 20. században nagy kihívás érte Izrael létrejöttével. Ez azonban a kezdeti frusztráltság és a katonai vereségek ellenére új lendületet adott a hódítás régi parancsának. 2001. szeptember 11-e óta sok millió ember hiszi újra az iszlám világban, hogy a kereszténységgel azonosított Nyugat legyőzhető. A gyilkosság, megfélemlítés (terror) mohamedi eszméjét megvalósítva az ultramodern technika és az olajvagyon segítségével fanatizált öngyilkos terroristák minden eddiginél nagyobb pusztítást és fenyegetést okoztak a nyugati társadalmaknak. Ebbe illeszkednek a londonihoz és madridihoz hasonló terrortámadások, a megfélemlítő tömegtüntetések, zászló-, bábu-égetések és fenyegető nyilatkozatok.
Most úgy tűnik, Róma az új célpont. Sok szakértő szerint a kereszténység fővárosának tekintett város ellen évek óta készítenek elő egy pusztító támadást. A Szentírást jól ismerő katolikusok - kétségkívül Benedek pápa is ezek közé tartozik - számára ma fenyegető realitás János apostol látomása Róma pusztulásáról. Ezekhez az apokaliptikus félelmekhez társulnak a katolikus egyházban széles körben elfogadott fatimai látomások és a középkorban élt írországi püspök, Szent Malakiás jövendölése a pápaság megszűnéséről.
A Rómát és a pápát ért fenyegetések nem azt jelentik, hogy az iszlám számára csak a katolikus egyház lenne a legyőzendő ellenfél. Az evangéliumi kereszténység az Izraelnek nyújtott támogatás miatt legalább ilyen gyűlölt a modern kori hódítók szemében. Európa 1400 éven keresztül megállt az iszlámmal szemben, de Szaladdin és Szulejmán utódai nem adták fel terveiket. Joseph Ratzinger mondatai erre is figyelmeztettek.