Gyurcsánynak jelenleg nincs alternatívája - állítják pénzügyi szakértők.
A kiszivárgott miniszterelnöki beszéd hatására befektetői körökben nőtt az
ország iránti bizalom, a forint erősödni kezdett. Az utcai zavargások ugyanakkor
azonnal megtörték a lendületet. Az ellenzék által forszírozott cél, a
Gyurcsány-csomag visszavonatása beláthatatlan következményekhez vezetne -
mondták a Hetek által megkérdezett szakemberek.
Fotó: AP
A hét eleji történésekre is gyorsan és érzékenyen reagált a piac. A
nyilvánosságra hozott miniszterelnöki hangfelvétel hatására hétfőn reggel
jelentősen gyengült a forint, majd délutánra több hetes csúcsokat döntve
megerősödött. Ugyanez a folyamat, enyhébb erősödéssel, a keddi napon is
megismétlődött. Lapunk megkeresésére Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő
befektetési vezetője elmondta: a hét eleji események nyomán pénzügyi körökben az
a pletyka terjedt el, miszerint a miniszterelnök lemond. Ez pánikreakciót
váltott ki, ennek tudható be a hirtelen gyengülés. Amint hivatalosan cáfolták az
állítást, a koalíciós pártok pedig bizalmukról biztosították a kormányfőt, a
piac megnyugodott. Amennyiben a krízishelyzet nem húzódik el, a forint ilyen
mértékű ingadozása csupán átmenetinek tekinthető.
Arra a kérdésre, hogy külföldi befektetői körökben a hangfelvétel tartalma a
hazánk iránti bizalom erősödését vagy elvesztését okozta-e, a szakértő
egyértelműen az előbbi mellett érvelt: a külföldi elemzők többsége egyfajta
megtisztulásnak, a többéves rossz gyakorlattal való szakításnak tekinti
Gyurcsány májusi beszédét. Úgy értékelik, a kormány végre kimondja azt, amit
valóban tenni akar, és elkötelezte magát a reformok kivitelezése mellett. Bár a
befektetők rövid távon eredményorientált kényszerpályán vannak, mégis megnőtt a
hosszú távú invesztíciók iránti bizalom, jellemzően vételi hangulat van
kialakulóban.
Amennyiben teljesülne a Gyurcsány Ferenc lemondását követelők kívánsága, az
rövid és hosszú távon is súlyos következményekkel járna - állítja Duronelly. A
miniszterelnök lemondása és egy esetleges kormányválság hatására a piac
optimista jövőképe egy pillanat alatt szertefoszlana, ami „pozícióinak zárását”
eredményezné. Ennek hatására 1 euró ára rövid időn belül 300 forintra nőne, a
kamat kétszámjegyűvé válhatna: egy újonnan alakuló, a jelenlegi ellenzék vezette
kormánynak a mostaninál még súlyosabb helyzettel kellene szembenéznie. A fedezet
nélküli jóléti intézkedések visszaállítása, a Fidesz első számú célkitűzéseként
megfogalmazott reformleállítás végzetes helyzetbe sodorná az országot.
Duronelly Péter
A reformok egyik legfőbb tétje ugyanis az a hét év alatt közel
hétezermilliárd forint értékű uniós támogatás, ami komoly lendületet adhat a
magyar gazdaságnak. Ennek az összegnek a folyósítási feltétele egy érvényes
konvergenciaprogram megvalósítása. Nem az számít, ki hajtja végre, hanem az,
hogy az intézkedési csomagot végig kell vinni. A piac szerint ennek
letéteményese a jelenlegi miniszterelnök - mondta a befektetési vezető.
Barcza György, az ING Bank vezető elemzője szerint társadalmi szinten van
szükség egy szemléletváltásra. A mostani helyzet ahhoz hasonlítható, mint amikor
valaki eldönti, hogy lefogy, vagy leszokik egy káros szenvedélyéről. Kezdetben
sok lemondással és kevés örömmel tölti el az embert a meghozott döntés, az
eredmények, a kitartás pozitív hozadéka csak később jelentkezik. Egy másik
példával élve, ha két azonos keresettel rendelkező személy közül az első feléli
teljes keresetét, sőt hitellel fedezi magasabb kiadásait, gazdagabbnak tűnik
társánál, aki viszont rendszeresen tartalékot képez jövedelméből. A kezdeti
látszatelőny azonban egy idő után megfordul a takarékos személy javára. Hosszú
távon ugyanis a megtakarítással rendelkező személy számára tőkéje már hasznot is
termel. Magyarország letért erről a pozitív pályáról, és a kérdés az, hogy
hajlandóak vagyunk-e áldozatot hozni a saját és a következő generáció jövőjéért.
Folyamatos megtakarításokkal és magas beruházásokkal akár már 2009-ben
jövedelemnövekedéssel, jobban működő egészségüggyel és oktatással számolhatunk -
mondja a vezető elemző.