Vasárnap óta új korszak kezdődött a magyar politikában, a két politikai
oldal között eddig is meglévő szakadék még tovább mélyült. Jelenleg nehéz
megítélni, hogyan tud az ország kikerülni a kialakult helyzetből. Az események
és a politikai reakciók inkább egy balkáni ország képét, mintsem egy EU-tag
belpolitikai viszályát mutatják. A konfliktus tétje nyilvánvalóan nem a
politikai válság vagy az, hogy ki kormányozzon, hanem az ország jövője.
Amennyiben a folyamatok eszkalálódnak, az ország évtizedeket veszíthet el.
A konfliktus közvetlen kiváltó oka a miniszterelnök májusi beszédének
nyilvánosságra kerülése volt. A szocialista frakció zárt ülésén elhangzott,
trágár kifejezésekkel tarkított beszédében Gyurcsány Ferenc elismerte, hogy az
előző ciklusban a kormány rossz politikát folytatott, aminek köszönhetően most
nehéz helyzetbe került az ország. A miniszterelnök - a képviselők felrázásának
szándékával - azt állította, hogy másfél éven keresztül hazudtak, hogy
eltitkolják a tényleges helyzetet, ezzel teremtve meg a lehetőséget a választás
megnyerésére és az új ciklusban a reformok végrehajtására.
A beszéd nyilvánosságra kerülésének körülményeire többféle magyarázat látott
napvilágot, de biztosat jelenleg még senki nem tud állítani. A miniszterelnök és
a szocialista politikusok reakciója a helyzetre ismét rávilágít arra, hogy nem
tudnak igazán elfogadható és érthető magyarázatot adni arra, hogy a választások
előtt miért nem beszéltek a tényleges gazdasági helyzetről. Azzal, hogy a
második Gyurcsány-kormányban a gazdasági kulcspozíciókat ugyanazok töltik be,
akik az elsőben, még élesebbé teszi a felelősség kérdését.
Nem segített az sem, hogy a miniszterelnök a beszéd teljes szövegének
nyilvánosságra kerülése után nem érezte fontosnak a bocsánatkérést sem a
stílusért, sem a tartalomért, ehelyett a „büszke vagyok, erős vagyok, örülök”
szavak jelentek meg közleményeiben. Ugyancsak kevéssé megnyugtató, hogy mind a
beszédből, mind a válságot követő kommunikációból egy magányos harcos képe
bontakozik ki, aki küzd az elképzelései megvalósításáért.
A reakció
A beszédet követően az ellenzék és az utcákon megjelent tüntetők a
miniszterelnök lemondását követelték. Hétfőn és kedden éjjel Budapesten
erőszakos cselekményekre is sor került, aminek eredményeként közel százötven
rendőr megsérült, és ma még felmérhetetlen kár keletkezett.
Az események azt a látszatot keltik, hogy egy hosszú idő óta felépített
forgatókönyv valósul meg. A forgatókönyv első része még 2002 előtt, az előző
választásokat megelőzően kezdődött, amikor az egyre szélsőségesebb
megnyilatkozásokkal a Fidesz támogatói közé gyűjtötte a korábbi kisgazda- és
MIÉP-szavazókat. Ez az idő volt, amikor a jobboldali támogatók nemzeti ünnepeken
vagy választási rendezvényeken kezdték hazaárulózni a baloldali politikusokat.
Az ország hangulatának hiszterizálása és a két politikai tábor közötti hidak
felégetése, vagy más szavakkal az ország kettészakítása ekkor kezdődött.
(Érdemes megjegyezni, hogy például Németországban a magyar pártok
testvérpártjai, a konzervatívok és a szociáldemokraták jelenleg együtt
kormányoznak. Ezt itthon elképzelni sem lehet.)
A 2002-es választások után a jobboldal valójában soha nem fogadta el a vereség
tényét: „a nemzet nem lehet ellenzékben” - hangzott a pártelnök állítása. Ebből
a mondatból az következett, hogy a jobboldal azonos a nemzettel, a baloldal
pedig kívül van a nemzeten, azaz nemzetietlen, márpedig a nemzet ellenségeivel
szemben bármit meg lehet tenni.
A polgári demokráciákban a választási rivális legyőzendő ellenfél,
Magyarországon megsemmisítendő ellenség lett.
A polgárháborús hangulatot szították azok a nyilatkozatok, amelyek már a
választások előtt „puskaporos hangulatról” szóltak. Vagy a MIÉP elnökének az a
nyilatkozata, hogy a Fidesz- és a MIÉP-gyűlés résztvevői „katlanba szorítsák” a
választási gyűlést tartó szocialistákat.
A 2006-os választás utáni események csak felerősítették ezt a folyamatot. Az
ellenzék már hónapok óta „intézményes hazugságokról” beszél, és azt állítja,
hogy a kormány „illegitim”, vagyis törvénytelen, amiből az következik, hogy
minden megengedhető azoknak, akik el akarják mozdítani.
Ebbe a forgatókönyvbe illik az ellenzék vezérének szeptember 14-ei kijelentése,
miszerint „megindulunk a kormány ellen”, vagy a mérsékelt ellenzéki politikus
hírében álló volt külügyminiszter múlt heti nyilatkozata arról, hogy „a
radikalizmus ideje jöhet el”.
Ugyancsak beleillik a forgatókönyvbe az, hogy az ellenzék a véres események
ellenére sem mondta le a hétvégére tervezett gyűlését, amikor a szélsőjobb
pártjai is az utcán lesznek, és láthatóan a feszültség növelésén munkálkodnak.
A tüntetők
A helyzet miatti indulatos reakciók érthetőek. Valószínűleg szerencsésebb
lett volna a kormányfő részéről egy visszafogottabb és a helyzetet reálisabban
elemző megnyilatkozás. A nyilvánosságra került szöveg számos jogos kérdést vet
fel.
A szöveg és a reakciók sokakat mozgósítottak a kormányellenes tüntetésekre.
Budapesten és számos vidéki városban sokféle embert sikerült aktivizálnia a
jobboldalnak. Az eddigi információk szerint a megmozdulásokat a legnagyobb
ellenzéki párt elsősorban a háttérből támogatja, aktivistáik és szervezőik
háttérmunkája mellett meghagyva annak lehetőségét, hogy később elhatárolódjon az
eseményektől. Az előtérben a MIÉP, a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági
Mozgalom és más szélsőjobboldali csoportok állnak. Megjelentek a rendezvényeken
az elmúlt évtized zavaros hátterű politikai kalandorai. Az erőszakos események
középpontjában részint szélsőjobboldali radikálisok, részint futballhuligánok
állnak.
Ugyanakkor az események láthatóan nem csak ezeket a köröket mozgósították,
hiszen a hétfő esti erőszak ellenére kedden nagyon sok fiatal és konszolidált
középosztálybeli polgár megjelent a tüntetésen, és látható, hogy a Fidesz
vezetői az erőszakos események megtörténte és veszélye ellenére is számítanak
támogatóik szombati megjelenésére.
Jelenleg az látható, hogy ha mindkét fél ragaszkodik jelenlegi álláspontjához,
akkor a válság elmélyülésével lehet számolni.
Az álláspontok
A kormányfő azt állítja, hogy az általa javasolt reformoknak nincs
alternatívája. Elismeri, hogy hazudtak, de azt állítja, hogy mostantól az
őszinteség útjára lép, és következetesen végrehajtja reformját. A miniszterelnök
láthatóan arra számít, hogy a Gyurcsány-csomag képes lesz kezelni a gazdasági
válságot, a megszorításokkal egyidejűleg lehívhatók lesznek az EU-pénzek, és
ezek közös hatására a következő választásokon feledtetni tudják a választókkal a
mostani korszakot.
Az ellenzék vezetője a kormányfő távozását, a reformcsomag visszavonását és
szakértői kormány felállítását javasolja. Arról nem lehet tudni, hogy ez a
kormány mit tenne vagy tehetne, illetve arról sem, hogy meddig maradna hatalmon.
A tüntetők ennél többet akarnak, az Országgyűlés feloszlatását és új
választásokat követelnek. Az Országgyűlés feloszlatásának alkotmányos
lehetőségei korlátozottak. Amennyiben az Országgyűlés döntene saját
feloszlatásáról, három hónapon belül lehetne új választást tartani, de a
választási eljárás hosszadalmassága (jelöltállítás, ajánlások gyűjtése stb.)
miatt valószínűleg ezt a három hónapot ki is kellene használni. Ez azt
jelentené, hogy a Gyurcsány-csomagra épülő konvergenciaprogram elbukna, a jövő
évi költségvetés csak szimbolikus aktus lenne, és az EU-pénzek lehívása
veszélybe kerülne. Az új költségvetés esetén pedig kérdéses lenne, hogy a
befektetőknek van-e további fél év bizalmuk a magyar gazdaság iránt, vagy a
fejleményeket látva kivonják a tőkét az országból.
Szerdai hír, hogy már a zavargások elhúzódása egy fontos amerikai hitelminősítő
aggodalmát váltotta ki, aminek következtében elkezdett romlani a forint; ha a
folyamat tovább tart, a gazdasági kilátások egyre rosszabbak lesznek.
Az ország
Itt jutunk a fő kérdéshez: mit bír el a magyar gazdaság, más szavakkal milyen
az ország mozgástere? A szakértői elemzésekből és a nemzetközi sajtóból is az
látható, hogy a piac, a gazdaság szereplői, a befektetők a kormány
helyzetértékelésével egyetértenek. A kormánypárti elfogultsággal biztosan nem
vádolható Magyar Nemzeti Bank is reálisnak tartja a helyzetértékelést. A
nyilatkozatokból úgy tűnik, hogy a gazdaság helyzetét az ellenzék sem ítéli meg
másként, mint a kormány. Az elemzők, bár sok részletben kritikusak a
reform-csomaggal szemben, mégis úgy ítélik meg, hogy az lehetőséget nyújt a
kilábalásra.
A jelenlegi ismeretek alapján úgy tűnik, hogy amennyiben az ellenzék
forgatókönyve valósul meg, a politikai válságot egy más típusú politikai válság
váltja fel, a befektetők bizalmától nagyon nagy mértékben függő gazdaság azonban
a mostaninál mélyebb válságba kerül. A jelenlegi körülmények között ugyanis
senki nem tudja, hogy mit tenne egy más kormány a válsággal, és lehet, hogy a
befektetők nem várnák meg, míg kiderül.
Nem teszi biztatóvá a kilátásokat Orbán Viktor Hír TV-nek adott szerdai
nyilatkozata, amelyben kijelentette: „a külföldi pénzpiaci elemzők értékelése
nem jelent számunkra semmit”.
Az eseményeket figyelve nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy az ellenzék
mindent egy lapra téve, akár a válság ellenőrizhetetlenné válása vagy
elmélyülése árán is fokozni akarja a konfliktust, mivel úgy ítélheti meg, hogy
ez az utolsó esélye annak, hogy a hatalmat megszerezze. Ha nem így lenne, az
ellenzék egyértelműen elítélné az erőszakot, a fosztogatást és a vandalizmust.
Ha nem így lenne, arról beszélne, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetet ők hogyan
oldanák meg. Ha nem így lenne, egyértelmű határvonalat húzna a jobboldal maga és
a szélsőjobb közé, a határvonal húzása helyett az eddig meglévő határok
lebontása, a szélsőjobb integrálása folyik.
A jelenlegi helyzetben a kérdés nem az, hogy helyes volt-e, amit a baloldal vagy
a jobboldal tett, vagy tesz, a kérdés az, hogy a megoldás kiviszi-e az országot
a gazdasági válságból, vagy még mélyebbre taszítja.