„Őt sem a külsejéért szerződtették“ - röppent nevetve az idétlen kommentátori
poén, s valóban, egy meglehetősen szabálytalan arcú, furcsa frizurájú embert
mutatott a kamera. A francia Frank Riberyt, a focivébé egyik felfedezettjét.
Már akkor nagyon szorgosnak tűnt valahol a középpályán. Jóval idősebbnek nézett
ki a maga 23 événél, s csak később derült ki, épphogy bekerült a válogatottba.
Teltek-múltak a meccsek, láttunk dacos angolt cipőjét lerúgni,
perlekedő-színészkedő portugált, mutogatva hadakozó olaszt, feltoluló érzelmeket
és egészen durva rugdosásokat. Riberyt ez az egész láthatóan nem sodorta el.
Tette a dolgát, pontos labdákat küldött előre, sok támadást szépen megakasztott,
bokát-térdszalagot nem zúzott.
Neki itt valami dolga van - úgy tűnt akkor, s egy mecscsel később összeállni
látszott a kép. Üresjárati sztoriként elhangzott, hogy Ribery rendhagyó
arcberendezése szülei gondatlanságának köszönhető: nem kötötték be kétévesen az
autóban, és balesetet szenvedett.
Megrendítő volt ezt hallani. Egyrészt gyanítható a fiú pályáját bizonyára máig
kísérő lelkifurdalásos szülői féltés. Másrészt az arctól fel a homlokig húzódó
forradásnak roppant lehet a terhe. Mindig sóhajtva átélni ugyanazt: amit a
látvány az első pillanatban a másik emberben kivált. Nem beszélve a biztosra
vehető kiskamaszkori gúnynevekről, mutogatásokról.
Akárhogy is, Ribery jelentős hátránnyal indult. Neki nem lehettek sztárallűrjei
és nagyképű mániái nyiladozó tehetsége felfutásakor. Neki csak a tudás maradt,
mint a nagybetűs lehetőség, hogy a dolgot, amihez ért, az életművét, benne a
labdarúgás nevű játékkal minél pontosabbra csiszolja.
Elmúlt a vb, vége a cirkusznak, ám hetek múltán egyes játékosok forgalmi értéke
a tornán látottak alapján változni kezdett. Némelyeké radikálisan. Köztük is
Ribery ára növekedett a legjobban; 3 millióról 22 millióra. Euróban. Ekkora
növekedés még soha - sehol - senkinek nem sikerült.
Drukkolunk, Ribery, csak el ne szállj...