Pajor István
Szögre akasztotta a cipőt
Beszélgetés Illés Bélával

Az elmúlt két évtized magyar labdarúgásának kimagasló egyénisége, Illés Béla befejezte az élvonalban eltöltött húszéves pályafutását. Béla egymagában képes volt arra, amire gyakran egy csapat sem: közönséget vonzani. Sokan csak miatta vásárolták meg a belépőjegyet a bajnoki mérkőzésre, ő volt, aki ebben a végtelen szürkeségben - amit hivatalosan magyar labdarúgásnak neveznek - képes volt fényt kibocsátani, és sokszor csillogni is.

Miből táplálkozott, minek köszönhetik a szurkolók mindazt, amit kaptak tőled?
- Egész kis koromtól a labda okozta a legtöbb örömöt, mondhatom, azzal nőttem fel, mindig a közelemben volt. Fontosnak tartom a sportág iránti alázatot, az edzésmunkát, a céltudatosságot, és esetenként a lemondás képességét. A strand, a játék, a barátok helyett az edzést választani nem könnyű.
Kikerülhetetlen kérdés, hogy a válogatottban miért nem sikerült olyan teljesítményt nyújtanod, amit az érted szorítók elvártak?
- Soha nem tartoztam a hangos játékosok közé, nem én vittem a prímet, egyrészt ezért nem lehettem ilyen szempontból vezéregyéniség. Másrészt úgy a Honvéd, mint az MTK támadó szellemű felfogásban játszott - ezekbe a csapatokba sikerült jól beilleszkednem. A válogatottnál azonban az én időmben a védekezésen volt a fő hangsúly. Ez nekem nem kedvezett, és ez a tényező is közrejátszott abban, hogy idő előtt lemondtam a válogatottságról.
Légióskodás, játék külföldi csapatokban?
- E tekintetben maradt bennem hiányérzet. Az MTK mindig hosszú távú szerződést kötött velem, másrészt kis csapathoz nem szerettem volna elszerződni, nagy csapattól viszont nem kaptam ajánlatot. Pedig nagyképűség nélkül állíthatom, hogy ebben a mai gyors, rövidpasszos játékban lett volna lehetőségem. Döntő szempontnak azonban azt tartom, hogy nem volt olyan menedzserem, aki jól tudott volna képviselni.
Hogyan viselted a népszerűséget?
- Úgy vélem, amíg nem terhes, jó érzés az elismerést fogadni. De azt gondolom, az a népszerűség, amit Beckhamnek kell feldolgoznia, számomra súlyos terhet jelentene.
Milyen volt a két utolsó szezon számodra?
- Tökéletesen sikerült, kitűnő átmenetnek bizonyult az aktív versenysport és a leállás között. Nagyszerű volt a sok tehetséges fiatallal együtt játszani, segíteni a beilleszkedésükben, egyben levezetni az elmúlt húsz évet.
Sikerült azt a pályát befutnod, amit elképzeltél magadnak?
- Végtelenül elégedett vagyok mindazzal, amit a sportágtól kaptam. A kezdetekkor nem gondoltam, hogy ilyen eredményeket érhetek majd el.
Mire vagy a legbüszkébb?
- Gyakran fordulok meg Sárváron, ahonnan elindultam. Büszke vagyok rá, hogy a régi barátaim számára is sikerült olyannak maradnom, mint mikor megismertek. n