Sebestyén István
Fekete lyuk Afrika szívében

Történelmi jelentőségű eseményre került sor az elmúlt hétvégén Afrika legnagyobb országában. Kongóban 46 év után először tartottak szabad választásokat. Az eseményt komolyabb zavargások nélkül sikerült lebonyolítani, ennek ellenére kétséges, hogy sikeres lesz-e a vérzivataros évtizedeket maga mögött tudó ország demokratikus átállása. A választásokat az Európai Unió is felügyelte, a kiküldött bizottságnak tagja volt Olajos Péter, az Európai Parlament MDF-es képviselője. Vele beszélgettünk tapasztalatairól.

Választási bizottság vizsgálja a szavazólapokat
Fotó: O. P.

„Fekete lyuk Afrika szívében” - egy diplomata így jellemezte Kongót. Önnek mik a tapasztalatai?
- Egy olasz képviselőtársam már több mint húsz afrikai országban járt az elmúlt tizenöt évben. Szerinte Kongó a legszörnyűbb az összes közül. Ez a kontinensnyi, hazánknál huszonötször nagyobb ország a belga gyarmatosítók 1960-as kivonulása óta folyamatosan halad a leépülés útján. A Mobutu-diktatúra több mint harminc évig tartott, de az utóbbi tíz év is meglehetősen zűrös volt: kiskirályok és hadurak rémuralma nyomta rá a bélyegét erre az időszakra. Kongóban jelenleg szinte nincs közszolgáltatás, tulajdonképpen anarchikus állapotok vannak.
Ez azt jelenti, hogy nincs egészségügyi ellátás, oktatás vagy rendvédelem?
- Pontosan. Vannak iskolák, de a tanárok nem kapnak fizetést, így vagy tanítanak, vagy nem, a gyerekek pedig általában dolgoznak, vagy próbálnak valahogy megélni, tehát iskolába nem sokan járnak. Ennek megfelelően az írástudatlanság egyre emelkedik - sokan a szavazás során sem tudták leírni a nevüket, ehelyett az ujjukkal pecsételték le a szavazólapot. A katonaság és a rendőrség is anarchikusan működik: fegyveres erőknek csak azért nevezhetők, mert vannak fegyvereik, de ha nem kapnak fizetést vagy éheznek, akkor egész egyszerűen a lakosságot kezdik fosztogatni. Katasztrofális az egészségügyi ellátás is, aki komolyabban megbetegszik, az sajnos meg is hal. A háborúk és az AIDS miatt a negyven év feletti kort nagyon kevesen élik meg, idősebb embereket alig látni. A belga infrastruktúra még nyomokban megtalálható ugyan, de az intézményrendszer romokban hever, a közigazgatásnak csak a morzsái maradtak meg. A választás kapcsán került sor hosszú idő óta először népszámlálásra. Amikor a belgák kimentek, tizenöt millió lakosa volt Kongónak, ma hatvanmillió.
A hatvanmillió lakosból azonban csak huszonöt millióan szavazhattak. Ez azt jelenti, hogy a lakosság többi része fiatalkorú?
- Így van. Rettentő fiatal a társadalom, rengeteg a gyerek, akik közül sokan árvák. A kongóiak túlnyomó többsége számunkra elképzelhetetlen nyomorban él, egy nyírségi cigány putri nekik már luxusnak számítana. Van ugyanakkor egy nagyon vékony rétege a társadalomnak, pár ezer fő, amely iszonyú gazdag. Ez az ország ugyanis bővölködik nyersanyagforrásokban. Itt található az egyik legnagyobb gyémántlelőhely a világon, de bányásznak aranyat, rezet és olajat is. A kitermelést azonban nem az állam, hanem különböző fegyveres csoportok felügyelik, a befolyó összeg pedig a hadurak magánvagyonát gyarapítja.
Lehet-e kiút mindebből? Mi adhat reménységet az ott élőknek vagy akár a külső szemlélőnek?
- A legfontosabb, hogy a demokratikus rendszer kiépüljön Kongóban, hiszen a Világbank, az Európai Unió vagy az ENSZ addig nem ad további komoly pénzügyi segítséget az országnak, amíg fennáll a veszélye, hogy a Mobutuhoz hasonló diktátor veszi át a hatalmat. A helyi politikai elit hozzáállása azonban sok esetben még mindig az, hogy „adjátok ide a pénzt, mi majd tudjuk, hogy mit csináljunk vele”. A nemzetközi szervezetek természetesen erre nem hajlandóak. A nagy kérdés tehát az, hogy sikerül-e a demokratikus átállás. Reméljük, hogy igen, de nagyon elgondolkodtató, hogy nincs egyetlen afrikai ország sem, ahol ez sikeresen lezajlott volna.
Mi erre a magyarázat?
- Ezek az országok a gyarmatosítás idején gyakorlatilag kőkorszaki vagy törzsi szinten működtek. A hódítók hozták a saját közigazgatásukat, fejlesztették az infrastruktúrát, de a helyieket nem vonták be ebbe a munkába. Így mikor az országok visszanyerték függetlenségüket, egyúttal visszazuhantak, ha nem is a kőkorszakba, de a korai középkorba. Nekik több száz éves lemaradást kellene egyetlen ugrással behozniuk, hogy a mai modern demokratikus viszonyokat meghonosítsák. Ráadásul a világnak ez a része annyira elmaradott, hogy nem tud beilleszkedni a globalizált környezetbe. A világ egyik felén az internet a mindennapi életünk része, a másik felében az emberek naponta egyszer esznek - ha jut nekik.
Az elvi okokon túl miért olyan fontos a helyzet rendezése az EU-nak, amely csak a választásokra 400 millió eurót költött - többek között a magyar adófizetők pénzéből?
- Az előbb említett különbségek már eddig is tömegeket késztettek arra, hogy lakóhelyüket elhagyva a fejlett országok felé vegyék az irányt. Az európai vezetés úgy érzi, hogy ha ott helyben nem oldja meg a problémát, akkor rohamosan nőni fog a migráció. A magyarok számára a helyzet nehezen értelmezhető, hiszen mi nem érezzük ennek a súlyát úgy, mint például a franciák, a spanyolok vagy az olaszok, ahol naponta csónakszámra szedik ki a vízből azokat a reménytelen embereket, akik elindultak a Földközi-tengeren keresztül, hogy eljussanak az „ígéret földjére”. Sajnos úgy tűnik, a magyarok mintha a szemüket is becsuknák, mondván, amit nem látunk, az nincs is. Márpedig előbb-utóbb mi is szembesülni fogunk hasonló jelenségekkel. Ezért hasznos lenne, ha nem csak a határainkig gondolkodnánk. Ha megismerjük ezeknek az országoknak a problémáit, és igyekszünk megoldást találni azokra, akkor talán könynyebben felkészülhetünk a migráció kezelésére. Jellemző módon, amíg a többi képviselőtársam állandóan nyilatkozott, volt akivel külön tévéstáb jött, a magyar sajtót egyáltalán nem izgatta a téma.
Úgy tűnik, a politikusi állás Kongóban is népszerű: harminchárom elnökjelölt mellett kilencezer képviselőjelölt indult...
- Ez nemcsak a szűkös megélhetési lehetőségek miatt van így, hanem a törzsi hagyományok miatt is. Megalakultak ugyan a pártok, de itt ennek sok jelentősége nincs, ugyanis mindenki egyénileg indul. Ha valaki népszerű a falujában vagy a környéken, esetleg ő a helyi vezető, akkor jelölteti magát, függetlenül attól, hogy tíz utcával arrébb azt sem tudják róla, hogy kicsoda. Ennek az az eredménye, hogy például Kinshasában volt olyan választókörzet, ahol nyolcszáz aspiránst regisztráltak. A szavazólap hat darab B3-as méretű papírból állt, olyan volt, mint egy telefonkönyv, nevekkel és a jelöltek arcképével. Az írástudatlanok miatt a tévében olyan hirdetések voltak, hogy szavazzon erre és erre a jelöltre, aki az 5. oldalon a 458-as számmal van jelölve.
A választások különösebb zavargások nélkül lezajlottak, de mi lesz akkor, ha nem a jelenlegi kormányfő lesz a befutó?
- Most az elnök személyéről és az ötszáz fős nemzetgyűlés tagjairól szavaztak a kongóiak. Ha valamelyik elnökjelölt ötven százaléknál több szavazatot kapott, akkor győztest hirdetnek, ellenkező esetben a két legtöbb voksot begyűjtő jelölt október végén, a helyhatósági választásokkal párhuzamosan újra megmérkőzik. Ha a jelenlegi elnök -, az egyik fő esélyesnek számító Kabila - veszítene, az komoly feszültséget váltana ki. Az elnöknek ugyanis több mint négyszázezer katonája van, az egyik legjelentősebb ellenzéki vezetőnek, Bembának valamivel kevesebb. Ez tehát egy puskaporos hordó, sok múlik azon, hogy mennyire belátóak a felek, és mennyire elszántak a helyzet rendezését illetően. Ha azt mondják, hogy minden maradjon a régiben, mert köszönik szépen, ők eddig is jól éltek, akkor nem tudunk mit tenni.