Hét rakétát, köztük egy hosszú hatótávolságú Taepodong típusút lőtt ki
Észak-Korea az Egyesült Államok Függetlenségének Napján, szinte egy időben a
Discovery űrrepülőgép fellövésével. A nemzetközi közösség élesen elítélte a
rakétakísérletet, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig lapzártánkkor rendkívüli
ülést hívott össze a helyzet megvitatására.
Fotók: AP
A rakétakilövésekre helyi idő szerint szerda hajnalban került sor, majdnem
egy időben a Discovery űrrepülőgép fellövésével a floridai Cape Canaveralról.
Két amerikai külügyminisztériumi tisztviselő elmondta, hogy a nagy hatótávolságú
rakéta a Taepodong-2 volt, Észak-Korea legfejlettebb rakétája, amely tizenötezer
kilométeres távolságra is el tud érni - szakértők szerint közvetlenül az
Egyesült Államokat is veszélyeztetheti. A rakéta azonban a kilövés után 35
másodperccel csődöt mondott. A többi rakéta Scud típusú rövid hatótávolságú
volt, amelyek Japántól több száz kilométerre csapódtak be a tengerbe. Az eddigi
jelentések alapján nem keletkezett kár japán területeken.
Szakértők szerint az időzítés nem volt véletlen. A Szöul központú Sejong Intézet
egyik munkatársa szerint Észak-Korea Amerikát a kétoldalú tárgyalásokra akarja
rávenni, és a július negyedikén történt rakétakilövésekkel maximális nyomást
próbált helyezni az amerikai kormányra.
Észak-Korea külügyminisztériuma elismerte a rakétateszteket japán újságírók
előtt, ugyanakkor kijelentette, hogy az ilyen kísérletek a nemzeti szuverenitás
hatáskörébe tartoznak.
A vakmerő katonai gyakorlat azonnali elítélést és tiltakozást váltott ki a
nemzetközi közösségben. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdára rendkívüli ülést
hívott össze. Tokió kilátásba helyezte gazdasági szankciók életbe léptetését az
elszegényedett kommunista országgal szemben. Japán külügyminisztere, Taro Aso
arra is figyelmeztetett, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy az ENSZ is
gazdasági szankciókat hoz Észak-Koreával szemben. Japán a kínai fővároson
keresztül is tiltakozott a rakétakilövések ellen, és hat hónapra kitiltott egy
észak-koreai kompot a japán kikötőkből.
A világ legjobban felfegyverzett határával rendelkező Dél-Korea szerint
Észak-Korea lépése provokáció volt, mely véleményük szerint tovább fogja növelni
a szomszédos állam nemzetközi elszigeteltségét.
A Fehér Ház szintén provokációnak nevezte a kísérleteket, azt azonban
kijelentette, hogy a nemzeti biztonságra nézve nem tekinti fenyegetésnek, ezért
az amerikai kormány a katonai helyett a diplomáciai válaszra tett ígéretet.
Észak-Korea 1999 óta szüneteltette a hosszú hatótávolságú rakéták kilövését. Ezt
megelőzően 1998-ban egy Taepodong rakéta tesztelése okozott nem kis riadalmat a
térségben, melyet Japán fölött lőttek ki, és a Csendes-óceánba csapódott be.
Az Egyesült Államok és a térségben található szövetségesei, Dél-Korea és Japán
gyors lépéseket tettek védelmi rendszerük megerősítésére az elmúlt hetekben.
Washington és Tokió közös rakétavédelmi pajzson dolgozik, Dél-Korea pedig
amerikai SM-2 védelmi rakéták vásárlását tervezi.