Lukács András, Párizs
A vérdíj visszajár
Nagy üzlet volt a deportálás a francia vasútnak
Bűnösnek találta a francia államot és a francia államvasutat egy toulouse-i bíróság a múlt héten a második világháborús deportálásokban betöltött szerepe miatt. A pert egy francia zöld EU-képviselő apja és nagybátyja indította még 2001-ben. Az ítélet meglepte a francia közvéleményt, amely úgy látja, az államvasútnak nem volt választási és ellenállási lehetősége. A per során azonban újra középpontba került az államvasutak csak nemrégiben feltárt gyászos múltja: a nyilvánosságra hozott iratokból például kiderült, hogy míg a deportáltakat marhavagonokban, embertelen körülmények között szállították, harmadosztályú személyvonati jegyárat számoltak fel értük.
A precedens értékű pert Georges és Guideon Lipietz - Alain Lipietz EU parlamenti zöld képviselő édesapja és nagybátyja - indították a francia állammal és a francia államvasúttal (SNCF) szemben, emberiség elleni bűncselekménnyel vádolva őket a deportálásokban való közreműködésük miatt. A két testvért egy szomszéd feljelentését követően fogta el a Gestapo 1944. május 8-án, ezt követően marhavagonon utaztak Drancyba, ahonnan a szövetségesek megérkezése után, 1944 augusztusában szabadultak. Bár a bíróság az emberiség elleni bűncselekmény vádját elutasította, több tekintetben helyt adott a vádnak. Elmarasztalta az SNCF-et amiatt, hogy marhavagonokban, étel-ital és minimális higiénia nélkül szállította a deportáltakat, miközben harmadosztályú jegyet számlázott ki. A társaság például 1944 augusztusában az első évharmad „szállításai” után az elmaradt 210385 frankot követelte az Haute-Garonne-i prefektúrától. A számlát végül az újonnan felállt de Gaulle-kormány fizette ki.
Az SNCF deportálások alatti gyászos szerepét majdnem ötven évig homály fedte, míg 1992-ben Kurt Werner Schaechter szülei deportálásának körülményeit vizsgálva jutott hozzá - illegális úton - az említett reklamáló levélhez és a kiállított számlához. Ezt követően döntött úgy az SNCF akkori elnöke, Jacques Fournier, hogy kutathatóvá teszik az SNCF archívumait a történészek számára. Ezután született meg Christian Bachelier könyve, „Az SNCF a német megszállás alatt, 1940-1944”, amelyben 1600 oldalon keresztül dolgozta fel a talált dokumentumokat. Bachelier megállapítása szerint „a zsidó deportáltakat szállító transzportok az SNCF tudtával és közreműködésével közlekedtek. A vagonokat francia vasutasok ellenőrizték, ugyanúgy, mint a határra induló szállítmányok menetrendjét. A személyzet francia volt egészen a határig. A számlát az SNCF az európai utazásokat intéző német utazási hivatalnak állította ki, amelyet vagy közvetlenül az államvédelmi rendőrség, vagy a megszálló német erők adminisztratív egységei rendeztek.”
A toulouse-i bíróság szerint az SNCF egyetlen olyan dokumentummal sem tudott szolgálni, amely a vádakat cáfolta volna, és első fokon 60 ezer euró kártérítés megfizetésére ítélte a francia államot és az SNCF-et. Az SNCF fellebbezett az ítélet ellen.
