Minden szülő számára komoly nehézséget jelent, hogy valami nyári munkát
találjon a gyermekének. Milyen értelmes tevékenységet lehet ajánlani egy
tizenhat éves kislánynak a nyári vakációban vagy akár az érettségi szünet napjai
alatt?
Fotó: Somorjai László
Leánygyermekem váratlan megoldást talált a saját problémájára. Fejest ugrott
a vérzivataros magyar történelembe, s elszegődött statisztának a Szabadság,
szerelem című film forgatására. Amikor ezeket a sorokat írom, éppen annak a
szovjet tanknak az oldalán áll, beloknizott hajjal, bokáig érő lódenkabátban,
amely 1956. október 25-én átállt, s a Kossuth téren viszonozta a környező
épületek tetejéről a tüntetőkre zúduló gépfegyvertüzet. Úgy érzem, hogy a
halottak között látom majd viszont: jelezték neki, hogy még egy napig igényt
tartanak rá: több ezer statiszta közül beválogatták egy száz fős elit csapat
tagjai közé.
Háromnapi forgatás óránként ötszáz forintért, étkezéssel. Reggeli: kakaós csiga
és tejeskávé vagy tepertős pogácsa teával. A filmre vett vérfürdő közben
ebédszünet, ötfajta étel között lehet választani, van vegetáriánus menü is.
Tizenhat éves lányom elégedett az Andy Vajna-féle produkció által nyújtott
ellátással, igaz, az utolsó morzsáig megeszi a számára csomagolt szendvicseket
is.
Egymásra kopírozódnak az emlékek: az ötvenedik évfordulóra készülő játékfilm
forgatása és az a hajdani, lázas 1956. október, melyet gyerekfejjel éltem át.
Ahogy akkor én, úgy most a lányom se érti pontosan, mi zajlott körülötte. Hogy
lett egyetlen nap alatt a dicsőséges forradalomból szabadságharc, amit egyesek
már első pillanattól kezdve gyalázatos ellenforradalomnak neveztek? Mit kerestek
az egész felfordulásban a szovjet tankok, melyek ráadásul mindkét oldalon részt
vettek a harcban? Kik lőttek a tüntetőkre, és milyen céllal?
Ezt kellene elmagyaráznom a lányomnak a tizenkét órás forgatás után. Kezdem
azzal, hogy a forradalmak soha nem voltak népünnepélyek, s mindkét oldalon
előfordultak olyan tettek, melyeket utóbb szégyelltek, s később senki nem akart
tudni róluk. 1848 augusztusában Lamberget megkéselték a hajóhídon, Tisza Istvánt
1918 októberének végén lelőtték, de 1956-ban azután tizenhárom nap alatt
folyamatosan keveredett a dicsőség és a borzalom, a Kossuth tér után jött a
Köztársaság tér, tudod, kislányom, akkor senki sem tudta, merre hány méter.
Látod, az apád első elemistaként - mert előbb kicsengettek a Nádor utcai
iskolában - magától elindult a tömeggel oda, ahol te most forgatsz, de a
nagyanyád a kezénél fogva megragadta, hazaparancsolta, és november végéig kis
sem engedte a lakásból, mondván, hogy az még nem neked való... hallod még, amiről
beszélek?
De az ember lánya ekkor már sem nem hall, se nem lát. Az egész napi forgatástól
elálmosodott, és aludni tér. Amúgy sem kíváncsi a magyarázataimra; bizonyára, ha
nem lenne holtfáradt, akkor sem hallgatna végig. A háromnapi statisztadíjnak
valószínűleg két nap alatt a nyakára hág augusztusban. Mit mondjak, megszolgálja
a felhőtlen kikapcsolódást.