Nem kis ellentmondás mutatkozik az újraválasztás előtt álló miniszterelnök
személyes teljesítménye és a gazdaság bizonyos szegmenseinek állapota között.
Talán a baloldal legelfogultabb hívei sem vitatják, hogy Gyurcsány Ferencnek és
kormányának az államháztartás és a költségvetés konszolidálásában mutatott
teljesítménye - enyhén szólva is - vitatható. A nagy kérdés, hogy a személyes
sikerből mit tud kamatoztatni országos szinten, azaz a baloldal konszolidálásán
túlmenően képes lesz-e konszolidálni az állami gazdálkodás kátyúba csúszott
szekerét?
Gyurcsány Ferencet az ellenzék szinte végig azért kritizálta, mert szerintük
a miniszterelnök PR-kormányzást folytatott, azaz voltaképpen nem is kormányzott.
Az olvasók bizonyára ismerik azt a közismert mondást, amely valahogy úgy szól,
hogy az "ideológiamentesség vagy ideológiaellenesség is ideológia". Ugye
ismerős? Ezt a szlogent szeretném alkalmazni az elmúlt másfél év értékelésében,
amikor azt mondom: a kormányzásnélküliség vagy PR-kormányzás is kormányzás.
Természetesen kormányozni sokféleképpen lehet. Ideális esetben a kormányfőnek
"csak" az a dolga, hogy szakpolitikai tervek megvalósítását védnökölje, azaz
egyszerűen szólva: tegye a dolgát, s ezáltal menjenek jól a dolgok. Ám az
ideális esetek nagyon ritkák. 2004 nyara például semmiképpen sem volt ideálisnak
tekinthető. Gyurcsány menet közben vette át a karmesteri pálcát, sokak véleménye
szerint puccsal, ellenlábasainak egy része szerint nem is legitim módon. Az MSZP
ebben az időszakban ezer sebből vérzett, választások nyerésére alkalmatlan
pártnak tűnt. Gyurcsány egy olyan helyzetben került a kormányfői székbe, amikor
sem a vezető kormánypárt nem volt jó állapotban, sem a kormányzásnak nem volt
világos iránya.
Az újdonsült miniszterelnök egyszerre kellett hogy szembenézzen mindkét
problémával, de mégis inkább a megroppant kormánypárt szanálására helyezte a
hangsúlyt. Ha jobban belegondolunk, nem is logikátlanul. Hiszen kormányozni
szilárd pártháttér nélkül nagyon bizonytalanul lehet. Medgyessy Péter éppen abba
bukott bele, hogy már a kezdet kezdetén sem volt biztos pártháttere (lévén nem
volt tagja az MSZP-nek), s kormányzásának időszakában még ez a törékeny háttér
is tovább töredezett. Gyurcsánynak tanulnia kellett elődjének példájából, és
ahhoz, hogy érdemi kormányzati teljesítményre legyen képes, először ezt a
hátteret kellett felépítenie.
A világban szokatlan az ilyen képlet. Jelentős, később nagy államférifakká és
-hölgyekké váló politikusok komoly előiskolákat járnak be. Margaret Thatcher,
Felipe Gonzalez, Tony Blair vagy Gerhardt Schröder valamennyien nyugalmasabb
időszakban - rendszerint ellenzékben - kerültek pártjuk élére. Volt idejük arra,
hogy egyrészt valamilyen összhangba kerüljenek pártjukkal, és arra is, hogy
valamilyen kormányzati modellt, alternatívát dolgozzanak ki. Magyarországon
Gyurcsány Ferencnek ez a felkészülési idő nem adatott meg. Egyszerre kellett
megtanulnia szinte mindent. És ebben a helyzetben a leginkább a kormányzás esett
áldozatul. Kormányzás nélkül kormányzott, hogy pártját konszolidálja.
Erre a problémára és a helyzetből fakadó tehertételekre azonban a továbbiakban
nem hivatkozhat. Pártja megnyerte a választásokat, mögötte áll, annak
egyértelműen elfogadott vezetője. A pártszervezési feladat immár nem szoríthatja
a továbbiakban háttérbe a "klasszikus" kormányzati feladatokat. A
miniszterelnöknek ebben az új szakaszban van egy nagyon komoly ütőkártyája, amit
"normál" esetben nem is kellene megemlítenünk. Ez pedig az, hogy Gyurcsány
Ferenc mostantól megválasztott politikai vezetője az országnak. Mostantól a
lehető legkomolyabb felhatalmazással rendelkezik, és pontosan erre van szüksége
egy politikusnak ahhoz, hogy jelentős államférfi válhasson belőle.
Másodszor - figyelve a kormányalakítás mostani menetét - arra is most nyílik
először mód, hogy minden eddiginél őszintébb legyen már a kiindulási helyzet is.
Az eddigi kormányok valamennyien elkövették azt a hibát, hogy elődeikre
mutogattak ugyan, de nem merték feltárni igazából a helyzetet. A helyzet
feltárása azonban immár halaszthatatlan. Az egyes kormányok válságok sokaságát
görgették maguk előtt és hagyományozták utódaikra, ezzel azonban semmit nem
oldottak meg. Azaz: a második Gyurcsány-kormánynak az első Gyurcsány-kormánnyal
szemben is nagyon őszintének és konstruktívnak kell lennie.
Az őszinteség nem általános felelősségfelvetést és ezáltal elkenést kell hogy
jelentsen, hanem pontosan meg kell mondania, hogy a kialakult igen súlyos
államháztartási helyzetért milyen mértékű felelősség terheli. Ettől függetlenül
persze beszélhet a gazdaság egyéb szektorainak jó állapotáról, de ez a
gazdaságot illető iszapbirkózás kormány és ellenzéke között a továbbiakban nem
tartható.
A második négy évnek világos kereteket kell adni, és Gyurcsánynak egy valamit
kell mindenekelőtt bebizonyítania: nem pusztán választási győzelemre tud vezetni
egy pártot, de országos szintű problémákat is képes kezelni. Neki adathat meg
az, ami eddig senkinek: meg kell kezdenie a kádári struktúrák tényleges
lebontását. Ez államférfit kívánó feladat. Ha teljesíti, azzá is válhat.