Rákóczi István
A pünkösdi egyházak előretörése

Múlt heti számunkban a kereken száz éve, 1906 tavaszán indult pünkösdi-evangéliumi mozgalom gyökereiről írtunk. A világon ma minden harmadik keresztény - több mint 600 millió hívő - állítja azt magáról, hogy "Szentlélekkel betöltött" karizmatikus keresztény. Egy részük a hagyományos katolikus, illetve protestáns felekezetekben talált otthonra, ám többségük - elsősorban Afrikában és Latin-Amerikában - új, önálló egyházakhoz tartozik. A leglátványosabb fordulat a világ legnépesebb katolikus országában, Brazíliában történt, ahol a mintegy 30 millióra becsült pünkösdi-evangéliumi közösség a legutóbbi elnökválasztáson önálló jelöltet is indított, aki meglepetésre a harmadik helyen végzett. De nem csak Brazíliában történt vallási fordulat: Guatemalában, Nicaraguában és szerte Közép-Amerikában az összlakosság 25-40 százalékát is meghaladó pünkösdiek szintén komoly társadalmi-politikai tényezőnek számítanak.

A pünkösdi jellegű szabadtéri istentiszteleteken nem ritka látvány a milliós tömeg. Ez a felvétel Reinhard Bonnke német igehirdető nigériai rendezvényén készült, 2000 novemberében Fotó: CfaN

Két svéd keresztény, David Berg és Gunnar Vingren egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a Szentlélek által inspirált imáikban rendszeresen egyetlen szó ismétlődik. Kíváncsiak lettek arra, hogy a "Pará, Pará" szavak mire utalhatnak. Miután a világtérképen megtalálták a hasonló nevű brazil tagállamot, ezt missziós jelnek vették, és 1910. november 19-én ki is kötöttek Belém de Pará városában. A két svéd, az Apostoli Hit Misszió megalapítói új fejezetet nyitottak a kontinensnyi ország vallástörténelmében. Mivel nem beszélték a helyi nyelvet, és semmilyen szervezet nem állt a szolgálatuk mögött, jobb híján baptista vagy protestáns istentiszteleteken énekeltek - svédül. Ahogy elkezdték beszélni a portugált, rögtön prédikálni is kezdtek, és fél évvel megérkezésük után, 1911. június 8-án a megtérők megtapasztalták a Szent Szellem kiáradását is - éppen úgy, mint a jeruzsálemi hívők pünkösdkor. Ők lettek a pünkösdizmus első zsengéi Brazíliában.
Az akkor oly furcsa jelek miatt a baptista egyházból azonnal kizárt mintegy tucatnyi hívő lett a ma már országszerte több mint 13 millió tagot számláló Assambleia de Deus (Isten Gyülekezetei) egyház első közössége. Legnépszerűbb televíziós evangélistájuk, Silas Malafaia szerint ma is valóságos szellemi ébredés zajlik Brazíliában, aminek a legbiztosabb jele, hogy "a társadalom minden rétegéből térnek meg az emberek, a színésztől a büntetőbíróig, a minisztertől a futballistáig. Ébredés az, ha maga Isten jár közöttünk, és jelenléte mindenütt átalakítja az emberek életét. Gazdagokét és szegényekét, szépekét és csúnyákét, feketékét és fehérekét, akiket megment anélkül, hogy különbséget tenne közöttük".

Silas Malafaia

Diktatúrából a szabadságba

Chilében a pünkösdi mozgalom kezdetei Valparaiso kikötővárosához köthetők 1909-ben. Az itt élő keresztények először a távoli Indiából hallottak híreket arról, hogyan találkoztak hívők a Szentlélekkel. Miután maguk is átélték a pünkösdi élményt, megalakítottak Metodista Pünkösdi Egyház néven egy kreol gyülekezetet, amelyből később további közösségek indultak útjukra.
Evangélium Katedrális: ez a neve annak a evangéliumi-protestáns templomnak, amely a fővárosban, Santiago de Chilében működik. A mintegy ötven-ezer fős gyülekezet lelkészének, Javier Vázqueznek a prédikációjára személyesen a hívek töredéke tud csak bejutni: a többiek egyszerre 58 kisebb közösségben találkoznak városszerte, és élő közvetítésben követik az istentiszteletet.
Ez a közösség abban volt úttörő, hogy a számtalan apró pünkösdi közösségtől eltérően a növekedésre törekedett. Ennek köszönhető, hogy az evangéliumi felekezetek a társadalom és a szekuláris állam szemében is a katolikus egyház elfogadott alternatívájává váltak. "Senki sem képzelheti ma komolyan, hogy figyelmen kívül hagyhat kétmillió embert. Sokan vagyunk, és szavazunk is" - idézik az evangéliumiak új öntudatát a helyi politológusok.
Ma a chilei sajtó még arra is figyel, hogy az ünnepi istentisztelteken, amelyeken gyakran közéleti személyiségek, politikusok is részt vesznek, kit hová ültetnek le a chilei Evangélium Katedrálisban. Különösen a választási kampányok időszakában, mivel a szoros versenyfutásban sokszor a "mérleg nyelve" szerepét töltik be a pünkösdi evangéliumiak. Persze nem csak Chilében. A legutóbbi brazil elnökválasztáson a pünkösdiek önállóan induló államfőjelöltje például valamivel több szavazatot kapott az első fordulóban, mint a második körben győztes Lula da Silva és jobboldali ellenfele szavazatainak a különbsége. Nem is véletlenül, hiszen a hívek készek voltak "átszavazni", politikusaik pedig már évek óta a képviselők mintegy 15 százalékát tömörítő úgynevezett Evangéliumi Frakciót alkotják a brazil alsó- és felsőházban. Guatemalában, Nicaraguában és szerte Közép-Amerikában az összlakosság 25-40 százalékát is meghaladó pünkösdiek már államelnököt is adnak, s nemegyszer kormányzati tényezőnek számítanak.

Protestáns kontinens?

Az ötvenes évek második pünkösdi hullámát a "jenki ideológiai fellazítás" eszközeként értékelték az ultrabalos ideológusok. Ha igazuk lett volna, valahol az Egyesült Államok és Mexikó határán kéne élnie a legtöbb nem katolikus dél-amerikainak. Ezzel szemben éppen a Yucatan-félszigeten, Mexikó déli részén él a legtöbb pünkösdi-karizmatikus. Pontosabban "evangéliumi indián", hiszen míg a katolikus térítés megelégedett a vallási szinkretizmussal, a törzsi bennszülött és katolikus szentek vegyes kultuszával, addig a pünkösdiek az őslakosokat is megismertették az evangéliummal. Miguez Bonino szavaival: "A prédikátoroknak minden bizonnyal még idegen volt az akcentusa, de a >>szellem nyelvén szólva<< megértették és visszhangozták ezt az új nyelvet a >>leszakadt<< chileiek csakúgy, mint a tobas indiánok, az aymarák és a parasztok tömegei." Míg a sajtó és a katolikus püspökök az úgynevezett "felszabadítás teológiája" drámájára figyelt, arra, hogyan hozhatná ismét emberközelbe az egyházat ez a katolikus irányzat, az evangéliumi egyházak hatalmas iramban terjeszkedtek a szegények között.
Ebben a folyamatban a katalizátor szerepét játszották még a külföldről meghívott, sok esetben észak-amerikai prédikátorok - mint például a kaliforniai Tommy Hicks, akinek 1954-es Buenos Aires-i rendezvényeit már 200 ezer fő kísérte figyelemmel. Ma az evangéliumi protestáns irányzathoz tartozó keresztények 75 százaléka "Szentlélekkel betöltött" pünkösdi hívő - állapítja meg egy, a katolikus egyház defenzív helyzetét a ma Dél-Amerikájában firtató vitaanyag. 1992-ben, Amerika felfedezésének és a katolikus térítés kezdetének 500. évfordulóján már azt vizsgálták a kontinens katolikus püspökeinek konferenciáján Santo Domingóban, hogy miért válik protestánssá az egész kontinens. Az eddigi válaszokra az élet sorra rácáfolt: nem protestáns népi vallásosságról van szó, és nem is a szekularizációnak a városokba költözéstől kísért jelenségéről csupán, de még csak a vallási pluralizmusnak a katonai diktatúrák utáni demokráciákban szokásos térnyeréséről sem. Erre a kérdésre az igazi választ a "pünkösd harmadik hulláma" adta csak meg.
A nyolcvanas években a legjobb példa Argentína esete. Akkor fordultak tömegek az evangéliumi kereszténység felé, miután az ország egy háborút elveszített. A Falkland-szigeteki csúfos vereség megtépázta az argentínok nemzeti gőgjét, és megnyitotta az utat az evangélium előtt. Carlos Annacondia, egy tehetős vállalkozóból lett prédikátor lett a legismertebb pünkösdi vezető, akit sokan Latin-Amerika Billy Grahamjének neveztek. Brazíliában a hasonló felfogásban működő IURD (Isten Királyságának Egyetemes Egyháza) nevű felekezet többmilliós tagságra tett szert, miután a közösség megvásárolt egy országos tévéhálózatot.

Carlos Annacondia

A brazil médiaegyház II. János Pál pápa 1997-es braziliai látogatásainak idején elérte azt, hogy a párhuzamosan tartott Sao Paoló-i rendezvényén több mint egymillióan vettek részt. A világ legnépesebb katolikus országában ez nem kis teljesítmény volt, amire a Vatikánban is felfigyeltek. Elemzők szerint Latin-Amerikában ma gyorsabb ütemben veszít tért a katolikus egyház, mint Közép-Európában a lutheri reformáció idején. A legutóbbi konklávén Rómában a dél-amerikai bíborosokat emiatt kritika is érte, és részben ennek köszönhető, hogy a pápaválasztáson korábban esélyesnek gondolt térségbeli bíborosok közül egyiknek sem sikerült számottevő támogatásra szert tennie.