"A szocialisták becsapták az országot" - halljuk az ellenzéki kritikákat.
Ezek szerint miközben a szocialisták arról beszéltek, hogy "dübörög a gazdaság",
a választások első fordulójának másnapjáig titokban tartották, hogy az ország
valójában válságban van. "A nemzet átverés áldozata..." - hallhatjuk az
ellenzéktől.
Cikkünkben azt vizsgáljuk, hogy ez így van-e.
Az ellenzék vezetői azon fáradoznak, hogy elhitessék a választókkal, hogy
április 10-ig valójában fogalmuk sem volt az ország valóságos gazdasági
helyzetéről. Az ellenzéki megnyilatkozásokból az a kép bontakozik ki, hogy még a
választások első fordulójának napján is elhitték a kormány propagandáját, és úgy
gondolták, hogy az ország gazdaságával semmi probléma. A választások másnapján,
amikor kiderült, hogy a költségvetés első negyedévi hiánya lényegesen meghaladja
a tervezettet, akkor hullt le a hályog az ellenzék szeméről, és jött rá, hogy
itt nagy baj van.
Ha ezek az állítások igazak, és az ellenzék tényleg nem volt tisztában a
gazdaság állapotával, akkor nagy szerencse, hogy nem ők alakítanak kormányt.
Ugyanis az a körülmény, hogy a magyar gazdasággal problémák vannak, már akkor
tudható volt, amikor még csak készültek a választási programok.
Ezeken a hasábokon még januárban azt írtuk: "Már most tudható, bárki nyer, nem
fogja, mert nem tudja beváltani az ígéreteit. A két párt ugyanis láthatóan abban
versenyez, hogy ki tud többet ígérni... A baj az, hogy ezek az ígéretek csak a
vágyakon alapulnak, és annál, hogy ezeket az ígéreteket nem váltják be, csak az
lenne a rosszabb, ha beváltanák őket... Ezért már most látható, hogy akár Orbán,
akár Gyurcsány alakít a nyár elején kormányt, aligha kerülhetik el a radikális
megszorító intézkedéseket. Ezeket az intézkedéseket csak egy meggyőző
legitimitású kormány tudja megtenni." (Ilyen még nem volt.)
Honnan lehetett tudni, hogy valami baj van? Miből tudhatta az ellenzék is, hogy
baj van a magyar gazdasággal? Erre utalt az a körülmény, hogy több külföldi
hitelminősítő intézet még a választások előtt rontott Magyarország besorolásán,
vagyis azt jelezte a befektetőknek, hogy növekszik a magyarországi pénzügyi
befektetések kockázata.
A gazdasággal kapcsolatos problémák még egyértelműbben kiderültek abból, hogy az
Európai Bizottság nem fogadta el a kormány úgynevezett konvergenciaprogramját.
Ez a program arra szolgál, hogy az euró bevezetését megelőzően a bevezetést
tervező ország bemutassa azt a folyamatot, amelyen keresztül teljesíteni tudja
az euró bevezetéséhez feltételül szabott követelményeket (az úgynevezett "maastrichti
kritériumokat"). Ezeket a követelményeket legkésőbb az euró bevezetése előtt két
évvel teljesíteni kell, és a bevezetést megelőző években folyamatosan
érvényesülniük kell. A követelmények egy részét - a gazdaság növekedésére, az
infláció és az államadósság alacsony mértékére vonatkozó követelményeket -
Magyarország teljesíteni tudja, ugyanakkor a költségvetési hiányra vonatkozó
követelményt nem. A hiány mértéke ugyanis nem haladhatná meg a három százalékot,
ezzel szemben a kormány idei tervei között hatszázalékos hiány szerepel, de
elemzők az év végére a nyolcszázalékos hiányt sem tartják kizártnak.
Mit jelent ez a hétköznapi élet példáira lefordítva? Azt, hogy olyan helyzet
alakult ki, mintha egy családban, ahol a bevétel - vagyis a két kereső együttes
jövedelme - mondjuk kettőszázezer forint, a havi kiadások (rezsi, élelem,
ruházat, közlekedés satöbbi költségei) rendszeresen elérik a kétszáztizenhatezer
forintot. Ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben lévő család ki tudja fizetni a
számláit, minden hónapban fel kell vennie tizenhatezer forint hitelt, ráadásul
magas kamattal. A következő hónapban, ha sem a kiadások nem csökkennek, sem a
bevételek nem nőnek, a magas kamatok miatt a hiány még nagyobb lesz. Vagyis
hónapról hónapra nő a hiány, amit hónapról hónapra növekvő eladósodással lehet
csak fedezni. A helyzetből a család
esetén vagy az a kiút, hogy csökkentik a kiadásokat - például eladják az autót,
és tömegközlekedést használnak - ,vagy az, hogy megpróbálják növelni a
bevételeket, tehát valamilyen másodállást vállalnak. De leginkább mindkét lépést
egyszerre kell megtenni. Bármelyiket választják, az egyensúly helyreállítása a
megszokott életszínvonal romlásával jár.
Az állam esetén a helyezet hasonló. Azzal, hogy a kormány 2010-re akarja
bevezetni az eurót, arra vállal kötelezettséget, hogy a költségvetés hiányát
2008-ra négy százalék alá csökkenti úgy, hogy közben a növekedési ütem sem
csökken, és az infláció sem növekszik. Ez azt jelenti, hogy csökkenteni kell az
állami kiadásokat, és növelni kell a bevételeket.
Mit jelent az állami kiadások csökkentése? Azt, hogy kevesebb pénz jut bizonyos
államilag támogatott programokra, csökkenteni kell a költségvetésből fizetett
emberek számát, hogy így érjen el a költségvetés megtakarításokat. Mit jelent a
bevételek növekedése? Azt, hogy el kell érni, hogy több pénz folyjon be a
költségvetésbe, mint eddig. Vagy úgy, hogy az adók növekszenek, vagy úgy, hogy
olyan jövedelmek után is beszedi az állam az adókat és járulékokat, amiknél
eddig ezt nem tudta megtenni.
Bármelyik intézkedést bármilyen kombinációban is alkalmazzák, az érdekeket sért.
Még a leginkább népszerű jelszó: a bürokrácia csökkentése is azt jelenti, hogy
emberek (ráadásul nagyon jó érdekérvényesítő helyzetben lévő emberek) egy
csoportja elveszíti állását.
A gazdaság szereplői - akik évről évre egyre többen lesznek - többségükben
tisztában voltak és vannak a helyzettel. Számukra vonzónak, de egyúttal
hiteltelennek is hathatott az ellenzék ígérete, miszerint a kialakult helyzetben
adókat csökkent, autópályadíjat csökkent, járulékot csökkent satöbbi (tehát
csökkenti az állam bevételeit), és új Széchenyi programmal és egyéb
támogatásokkal növeli az állam kiadásait. Aki egy kicsit tisztában van a
gazdaság folyamataival, tudja, hogy az állam bevételeinek csökkentése, és
egyidejűleg a kiadások növelése még soha sehol nem oldotta meg a túl nagy hiány
problémáját, éppen ellenkezőleg, ezek a lépések csak növelni tudják a hiányt.
Miért okoz gondot a hiány növekedése? Azért, mert az állam ebben az esetben csak
egyre drágább hitelekkel tudja a hiányt fedezni, ami hosszú távon a teljes
csődhöz vezethet. A jelenlegi helyzetben a közgazdász társadalom, a gazdaság
meghatározó szereplői, a Magyarországra pénzt befektetők, és a politikusok egy
része tisztában van a kialakult helyzettel, és érzékeli, hogy milyen irányban
kellene változtatni. Aki ebben a helyzetben azt állítja, hogy különösebb
beavatkozások, vagyis érdeksérelmek nélkül megoldható a helyzet, kalandorságra
vállalkozik.
A mostani helyzet kialakulásában felelősség terheli az Orbán-kormányt, amely
mandátumának első három évében valóban kézben tudta tartani a költségvetési
folyamatokat, de a választásokat megelőző évben máig ható problémákat okozva
osztogatni kezdett, például olyan támogatásokat, amiket elsősorban saját
szavazóbázisa, és nem a rászorulók élvezhettek.
Rendkívül nagy felelősség terheli a Medgyessy-kormányt, amely a 2002-es
választásokat követően labilis politikai pozícióját nagy arányú, kétségtelenül
indokolt, de a gazdaság teljesítményével nem alátámasztott béremelésekkel akarta
javítani, amelyek havonta jelentkező többletkiadásukkal felborították az
egyensúlyt.
Ezek szerint nem volt igaz, amit a kormány állított, hogy "dübörög a gazdaság"?
Ez nem hazugság, mivel a gazdaság államon kívüli része valóban nincs rossz
állapotban, a kockázat az, hogy az állam csődje - például az infláció ismételt
elszabadulásával - rászakad az egyébként ígéretesen fejlődő gazdaságra.
A választási küzdelemben aligha volt várható, hogy a kormánykoalíció ezeket a
problémákat állítsa a kampány középpontjába, ezt az ellenzéknek kellett volna
megtenni. Azzal, hogy az állam valós helyzetének bemutatása helyett vágyálmokat
kergetett, nem sikerült megnyerni a választókat, azzal pedig, hogy most azt
állítja, nem volt tisztában a gazdaság helyzetével, elbizonytalanítja a
szemlélőt abban, hogy ki kit ver át...