Nehéz idők járnak Oroszország néhai leggazdagabb emberére. 15 milliárd
dolláros vagyonának jelentős részét elvesztette, közönséges bűnözőként kezelik,
és még az élete is veszélyben forog: egyik rabtársa a minap megkéselte a
büntetését töltő Mihail Hodorkovszkijt.
Mihail Hodorkovszkij Fotó: Archív
Jurij Kalinyin, az orosz büntetés-végrehajtási szervezet igazgatója az
ITAR-TASZ hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a negyvenkét éves Hodorkovszkij
csak kisebb karcolást szenvedett, miután egyik rabtársa pénteken hajnalban
megsebesítette. Jurij Schmidt, Hodorkovszkij ügyvédje szerint a vágás négy
milliméter mély, amit az orosz büntetés-végrehajtási szervezet elnöke is
megerősített. Állítólag egy saját készítésű kés volt annál a rabnál, aki minden
bizonnyal csak ráijeszteni akart milliárdos rabtársára. Az ügy a
börtönfelügyelők szerint szóra sem érdemes, "csak egy kis karcolás", csakhogy
itt nem egy közönséges fogolyról van szó. Hodorkovszkij már éhségsztrájkkal is
tiltakozott sanyarú körülményei ellen, mindeddig hiába.
Az oligarchát 2005 májusában ítélte a bíróság kilenc évi szabadságvesztésre
adócsalás és egy sor más bűncselekmény miatt. A vád szerint Hodorkovszkij
vezetésével szerveztek négy céget az egyik adóparadicsomban, amivel több mint 17
milliárd rubel (470 millió euró) adó fizetése alól bújtak ki 1999-2000 között.
Emellett az oligarcha a Yukos eszközeiből 2,5 milliárd rubelt adott
térítésmentesen az azóta emigrációba kényszerült Vlagyimir Guszinszkij
médiamágnásnak, amivel kárt okozott a Yukos tulajdonosainak.
Hodorkovszkijt 2005 októberében szállították a krasznokamenszki munkatáborba,
ahol egykor a foglyok a közeli uránbányákban dolgoztak. A szovjet időkben
hírhedt táborból akkoriban nem voltak hazatérők, de ma már itt is változtak a
körülmények, például nem kell uránt bányászni.
Roman Abramovics
Mihail Hodorkovszkij, az egykori Komszomol-vezető 2003-as letartóztatásáig
egyedülálló karriert futott be. 1986-ban a Gorbacsov által fémjelzett
peresztrojka idején már saját kávéházat üzemeltetett. 1989-ben üzlettársaival
együtt bankot alapított, ami megalapozta a későbbi privatizációban játszott
szerepét. A kilencvenes évek elején a Bank Menatep élén Borisz Jelcin egyik fő
támogatója volt. A privatizáció során a Bank Menatep 350 millió dollárért
szerezte meg a Yukos olajvállalat részvényeinek 78 százalékát. Alig két évvel
később a céget kilencmilliárd dolláros értéken jegyezték. Ezek után
Hodorkovszkijt a Forbes magazin a világ tizenhatodik leggazdagabb embereként
tartotta számon. Az oligarcha bebörtönzése előtt még terjeszkedni próbált, és
hárommilliárd dollárért megvásárolta a nagy konkurens, a Szibnyeft olajvállalat
részvényeinek 20 százalékát. A tranzakció létrejött, de Hodorkovszkijnak már nem
volt benne sok öröme. Roman Abramovics, aki a jelenlegi leggazdagabb orosz,
szintén a jelcini időkben szerezte vagyonát a Szibnyeft olajvállalat
privatizációja során. A Szibnyeft nagy konkurense lett a Yukosnak. Hodorkovszkij
és Abramovics kezdetben még barátok voltak, később erős riválisokká váltak.
Abramovics angolosan távozott, ma Nagy-Britanniában él, és a leggazdagabb
britként kedvteléseinek hódol, például futballcsapatot vásárolt magának a
Premier League-ben. Az orosz történelem legnagyobb üzleti tranzakciójaként az
orosz állam nemrégiben 13 milliárd dollárért visszavásárolta a Szibnyeftet. A
Yukosszal szemben más stratégiát folytatott a kormányzat. Putyin elnök
megelégelte az oligarchák hatalmát, és kihasználta, hogy Oroszországban egyre
nagyobb közutálatnak "örvendtek" a fiatalon és hirtelen dollármilliárdossá lett
üzletemberek. Abszurd módon Hodorkovszkij is csak bebörtönzése után kezdett
népszerűvé válni. Putyin felismerte, hogy a súlyos gazdasági problémákkal
küszködő országban égető szüksége van az államnak minden olajbevételre, még
akkor is, ha a legnagyobb olajcég, a Gazprom mindig is állami tulajdonban
maradt. Putyin tehát megindította az orosz olajipar visszaállamosítását.
Abramovics szerencsés volt, tőle visszavásárolták a céget, Hodorkovszkij viszont
a rövidebbet húzta ebben a játszmában: egyelőre örülhet annak, hogy életben van.