Gyönyörűen süt a nap, mikor Dévaványán a Templom térre gördül a
miniszterelnök konvoja. A harangok éppen csak elhallgattak a tér közepén álló
hatalmas református templomban - mert éppen ezen a napon és éppen kettőkor
kellett harangozni. A helybéli városvezetők hosszan győzködték a lelkészt, aki
csak a látogatás reggelén ajánlott kompromisszumos megoldást: kettő előtt öt
perccel leállítja, majd háromnegyed háromkor újra rákezdik a harangozást.
Provokációról szó sincs, ez a kötelesség. A község másik végén a Fidesz épít
hídfőt, Orbán Viktort várják délután fél ötre, hogy itt egyesítse a politikai
jobboldalt, újra.
Fotók: AP
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje mosolyogva tör utat magának a lelkes
tömegben, amely mintegy ezer főt számlál ezen a délutánon. Jöttek mindenfelől,
hogy lássák a kampányban éppen itt összefutó két vezért. Két hete a két jelölt
szintén ebben a választókörzetben (Szeghalmon) keresztezte egymás útját. Békés
megye 4. számú választókerületében a választások első fordulójában Veress
József, az MSZP Békés megyei elnöke 45,6 százalékos aránnyal az első helyen
végzett, míg a Fidesz jelöltje, Vígh Ilona 42,2 százalékot ért el. Harmadikként
fordult az MDF jelöltje, Ágoston Sándor, aki alkudozásai révén került az újságok
címlapjára: a szocialistáktól egy a jövőben megépülő regionális továbbképző
központ igazgatói állását kérte, míg a Fidesztől az oktatási tárca helyettes
államtitkári posztját, ha a jobboldal alakítana kormányt. Miután a nem
mindennapi alkudozás napvilágra került, a volt iskolaigazgató visszakozott, és
azt mondta: marad pártja álláspontján, vagyis nem áll sehová, szavazói pedig
döntsenek belátásuk szerint.
Gyurcsány Ferenc hozta a formáját, sőt, mosolyogva ajánlotta a körzet
szocialista jelöltjét, az egykori államtitkárt, Veress Józsefet, majd vidáman
lőtte az ellenfél térfelére a labdát vissza: szerinte a vidékiek azzal, hogy nem
mentek el szavazni hallgatólagosan a szocialistákat támogatták. A hasonlat
erősen sántított, de ez a lelkes tömeget nem érdekelte, rajongtak a
miniszterelnökért, aki a húzzunk bele kiáltások közepette már gurult is tovább a
megyeszékhely felé. Jókor, mert a harangok újra zúgni kezdtek elnyomva a
kampánydal "igen, igen" refrénjének hangjait. Hiába, kampány csak négyévente
van, az eklézsia meg itt marad.
A főutca másik végére sétálunk, ahol narancsba borultak a fák is. Erősen
népies a hangulat, a hangszórók ontják az imádságról, a szép jövőről és Szűz
Máriáról szóló dalokat. A legnagyobb sikere mégis a sarkon szolgáltató
fagylaltosnak van, aki - jó érzékkel - ma piros és narancsszínű csavart adagokat
árusít. Van itt minden, de főleg Wass Albert-könyvek meg Nagy- Magyarország
térkép, és kitűző rogyásig. A könyveket azonban drágállják a helybéli vásárlók,
meg talán nem is értik, annyi bennük a fájdalom, az önsajnálat. Mohai Gábor
nyitja az estet, lelkesen szidja a szocialistákat, amiért elfoglalták előlük a
templomteret, de sebaj, most ez a falu, sőt az ország közepe, mert ide várják a
vezért.
Pitti Katalin hangolja a tömeget Mária-imádsággal, miközben narancsos
széldzsekis fiúk tompa arccal imaláncra buzdító fénymásolt imádságot
osztogatnak. A tömeg már-már átalakul ájtatos nyájjá, mikor Pitti művésznő
extázisban "zengi": megjött, itt az Úr küldöttje. Óriási ováció fogadja Orbán
elnököt, aki lelkesen szórja a "Fidesz-kreatívok" egyszerűsített, vidékre szánt
csúsztatásait. Majd átszellemülten folytatja: jelenleg "pult alatti kormányzás"
van Magyarországon. Szerinte az új helyzet nem április 9-én a választások
napján, hanem hétfőn állt elő, amikor kiderült, hogy kirámolták a kasszát, "az
államadósság már nem a szánkig, hanem a fejünk búbjáig ér". Majd jön az
önmagasztalás perce, amikor a tömeg átszellemülten szinte pisszenés nélkül
hallgat: "Sokaknak útjában van a Fidesz, de nem fog félreállni. "Azért vagyok
sokaknak útjában, mert az elmúlt években mi egy valódi közösséget építettünk;
nem egy pártot..., hanem szövetséget..., amelyben otthonra lelt mindenki, aki
polgári, nemzeti és keresztény értékeket vall - mondja a Fidesz elnöke, majd
egyszerűen bejelenti: - "Én vagyok a párt elnöke, én maradok a jobboldal
vezére." Ezután már csak egy hajrá hangzik el, gyors távozás, az elnök még négy
helyre száguld, mert a nemzetet valakinek mégis csak meg kell mentenie.