Makki Marie-Rose
Gyermekeink jövője a tét

Ferge Zsuzsa, a szegénységügy egyik legelkötelezettebb szakembere is felszólalt az MSZP április elsejei kampánygyűlésén, mert úgy véli, széles rétegek további lecsúszásának megakadályozását ma sajnos kizárólag a szocialisták tekintik feladatuknak.

Ferge Zsuzsa az MSZP nagygyűlésén Fotó: Somorjai L.

Sokan felfigyeltek politikai szerepvállalására az MSZP kampánygyűlésén.
- Ez valóban egyedülálló dolog volt a részemről, hiszen '56 óta semmilyen formában nem vállaltam politikai szerepet: semmilyen párttagságot, semmilyen politikai funkciót. Persze sokan úgy gondolhatják, hogy most elárultam az értelmiségi létet és a tudományt.
Azért hozzátenném, hogy az Orbán-kormány intézkedései még nagyon visszafogott tudósokat is heves politikai kirohanásokra késztettek.
- Én ezzel együtt azt gondolom, hogy most nem rólam volt szó, hanem arról, hogy ez a szerepvállalás politikai alapot teremtett ahhoz, hogy a gyermekszegénység elleni nemzeti programról ne lehessen elfeledkezni. Ha marad a szociálliberális kormányzat, akkor ennek a programnak van jövője.
Megszüntethető a szegénység?
- Tulajdonképpen nem a szegénység a probléma, hanem az egyenlőtlenség. Nagy kérdés, hogy meddig lehet szabadon engedni az egyenlőtlenségeket úgy, hogy azok ne sértsék rettenetesen sokak szabadságát. Ma tömegek vannak kiszorítva elemi létszükségletekből, akiknek naponta kell megalázkodniuk azért, hogy bármihez hozzájussanak. Pedig amit termelünk, már elegendő ahhoz, hogy mindenkinek normális életkörülményei lehessenek. Semmilyen racionális okot nem látok arra, hogy a javak elosztását miért nem lehet csak annyival egyenlőbbé tenni, hogy bizonyos minimumok mindenkor teljesüljenek.
Ön már sokszor elmondta, hogy nem lett volna szükségszerű az óriási társadalmi egyenlőtlenségek kialakulása a kilencvenes években...
- Ez mélységes meggyőződésem ma is. Sajnos a magyar társadalmi elit az egyéni önzés és a politikai rövidlátás soha nem látott fokát érte el a rendszerváltozás után. A csehek, akiknél sokkal erősebb volt a szociáldemokrata hagyomány, az első perctől fogva bevezettek egy szociális minimumot, és vigyáztak arra, hogy a munkanélküliség ne nőjön olyan rohamosan, mint nálunk. És nem mentek tönkre ebbe, épp ellenkezőleg. Mi tizenhét év után most jutottunk csak el oda, hogy ezek a minimumgondolatok előtérbe kerüljenek. Bár a jobboldali politika számára mindez nem igazán kérdés. Szerintük a szegények önhibájukból szegények, és ha nagyon jóságosak vagyunk, akkor segítünk nekik.
A szegénységért mennyire felelős az egyén, és mennyire a társadalom?
- Nehéz erre a kérdésre felelni, amikor egy társadalom arra épül, hogy tömegeket érintő munkákat nem hajlandó rendesen megfizetni. Ha ráadásul a piacra bízza a munkahelyteremtést, szükségképpen megjelenik a kereslet-kínálat ingadozása. A piac már csak ilyen, az ember azonban - profánul fogalmazva - romló áru. Olyan társadalomban élünk, ahol az ember önazonosságának egyik alappillére az, hogy meg tudja-e keresni a kenyerét. Aki erre nem képes, annak sérül az önképe, túl azon, hogy a megélhetése bizonytalan. Mára az emberek jelentős része lemondott arról, hogy küzdjön azért, hogy minimális helye legyen a nap alatt.
A munkanélküliség tönkretesz. Egy év után az ember elkezd végzetesen leépülni, és jön az alkohol. Aki az utcára kerül, két-három év alatt elveszít minden civilizációs mázt, normát, mert egy idő után maga is elhiszi, hogy felesleges. Ez a sorstalanságnak egyfajta állandósulása, ami elkerülhetetlenné teszi a hosszú távú beavatkozást. Elsőként az oktatás, foglalkoztatás, egészség és lakhatás terén.
Gondolom, nem csak nálunk jellemző az önhibás szemlélet térnyerése.
- Az önhibás szemlélet olyannyira nem magyar és nem új, hogy már ezerhétszáz éve, az alamizsnálkodás első szervezésekor feltűnt, majd ötszáz éve, a piac velejárójaként felerősödött. Amikor nagyon sok a munkanélküli, akkor muszáj rájuk sütni a bélyeget, hogy nem akarnak dolgozni. De ha nincs munka, akkor nincs hova visszavezetni őket.
Mit kell érteni teljes foglalkoztatottságon - Orbán Viktor és az EU szavajárásán?
- Európában a foglalkoztatás kérdése kapcsán két elképzelés ütközik: az egyik szerint a technológiai fejlődés miatt az emberi munka túlnyomó része fölösleges lesz. Ezért szükségessé válik egy minimális jövedelem általános garantálása. A másik irány szerint mindenkinek meg kell adni az értelmes, fizetett cselekvés lehetőségét. A teljes foglalkoztatás irreális cél, de nagyon magas arányú foglalkoztatás létezik, ami jelenthet napi két-három óra munkát is. Ez nyilván csak a távoli jövőben fog megvalósulni, és addig szükség van a garantált társadalmi jövedelemre. De ez még mindig jobb, mint az emberek nyolcvan százalékát feleslegesnek nyilvánítani.
Európa-szerte beszélnek egy leszakadó alsó rétegről...
- A mélyszegénység bizonyos formái azért nem mindenhol jellemzőek. A skandináv országok vagy Izrael ügyelnek arra, hogy a rettenetes nyomor lehetőleg ne sújtson senkit. Persze meghatározó, hogy mennyire izgatja ez a probléma magát a társadalmat. A kis országokban többnyire jól kezelik a lecsúszás problémáját, de a nagyobb országokban, különösen azokban, ahol az utóbbi években erőteljesebb a bevándorlás, ez sokkal nehezebb feladat.
Ilyen alapon nekünk jók az esélyeink...
- Pontosan. Itt nem szabadna ekkora nyomorúságnak lenni, és tudni kellene visszafordítani a lecsúszást. Erre van esély. Hogy miért éppen most, abban az uniós csatlakozás hatása is benne van.
A gyermekszegénység elleni program mennyiben a Gyurcsány-kormány érdeme?
- Jelentős részben, hiszen az európai elvárások úgymond nem kötelező érvényűek. Nem biztos, hogy a szegénység egészének megszüntetésére programot lehet kidolgozni, de a gyermekszegénység körülhatárolhatóbb jelenségnek tűnik. Ennek megfelelően a kormányfő felkérésére elkészítettünk egy rövid távú, hároméves programot, amely beágyazódik egy generációs, huszonöt éves programba. Az uniós támogatásokat is figyelembe vevő tervezet rövid távon a gyermekszegénység mélységét, hosszú távon a kiterjedtségét csökkentené. Az első lépések egyike az lenne, hogy a családi pótlék értékállóságát mindenkor biztosítsuk.
Nagy a baj?
- Ma olyan léptékű a szegénység újratermelődése, hogy húsz-harminc év múlva nagyon komoly veszélyekkel fenyeget a társadalmi és gazdasági fenntarthatóság szempontjából. Abban az új világban, amely több szakképzettséget és állóképességet igényel, a gyerekek harminc százaléka elmaradhat a munkapiaci követelményektől. Így ezeknek a gyerekeknek soha nem lesz munkájuk, nem lesz nyugdíjuk, és egy egyre bővülő eltartott réteget fognak képezni. Jelenleg a tizennyolc év feletti fiatalok húsz százaléka szakképzetlen.
Ön miként értelmezi Orbán Viktorék szolidaritáseszméjét?
- A szolidaritás egyik formája a jótékonykodás, a másik a kölcsönösségen alapuló viszony; ilyen az önsegélyező pénztárak működése. A kölcsönös viszony mindig egyenlőbbé tesz. Amikor Orbán Viktor szolidaritásról beszél, nem tudni, mire gondol: kölcsönösségre vagy jótékonykodásra. Azt sem tudni, pontosan kikből áll ez a "szolidarisztikus" közösség - mármint a magyarság -, és ki az, aki abból ki van rekesztve.
Egy tudatos baloldaliság áll ezzel szemben, vagy csak amolyan "ellenszavazás"?
- Úgy tűnik, kezd újból körvonalazódni egy olyan baloldali szemlélet, amely a demokratikus jogállamiságot ötvözi az egyenlőségeszmével. Mondhatni, 1946 óta most volt az első politikai gyűlés, amelyen az emberek tényleg azt érezték, hogy jó baloldalinak lenni, sőt büszkék lehetnek rá.