A második világháborúban bűnöket elkövetett emberek felkutatása elsősorban
nem zsidó ügy, hanem egyetemes morális kérdés. A Simon Wiesenthal Központ
munkatársai mégis meglehetősen magukra maradnak, amikor el akarják érni, hogy a
bűnösök megkapják méltó büntetésüket.
Efraim Zuroff Fotó: Reuters
Nagyon nehéz és igen népszerűtlen ügy ez. A kormányok azt szeretnék, ha ez a
probléma egyszerűen eltűnne, és az idő ebben segíti őket: ahogy telnek az évek,
ezek az idős emberek meghalnak, és vége a történetnek. Akik még élnek, jelenleg
már nem jelentenek közvetlen veszélyt a társadalomra. A kormányoknak ezért nem
sürgős, hogy bíróság elé kerüljenek. Nem arról van szó, hogy meg kell védeni a
társadalmat ezektől az emberektől, hanem történelmi igazságot kell szolgáltatni.
Részben ez a gondok forrása. Ha egy sorozatgyilkos lenne szabadlábon, a kormány
mindent elkövetne, hogy elfogják. Az általunk keresett emberek többnyire igen
súlyos bűntetteket követtek el. Most azonban nem áll fenn a veszélye, hogy ezt
megismétlik. Úgy fogalmaznék, hogy "csak" morális veszélyt jelentenek a
társadalomra. Ez azonban legalább olyan fontos, ha nem fontosabb.
A morális és jogi igazságszolgáltatás mellett van más célja is a
tevékenységüknek?
- Igen. Egy további fontos szempont a történelem feldolgozása. Sok
posztkommunista országban, így Magyarországon is, új történelemkönyveket írnak.
A kérdés az, hogy mit fognak mondani a gyerekeknek, mit írnak le: az igazságot,
vagy pedig azt, hogy azok a csúnya németek és osztrákok idejöttek, és kiirtották
a zsidóinkat, akik békében éltek itt közöttünk. Aztán mindenki megsiratja a
zsidókat, mert úgymond ez volt a holokauszt. A történetnek azonban az is része,
mégpedig lényeges része, hogy a deportálásokban helyiek is közreműködtek.
Magyarország számára például ez még fontosabb, mint a többi esemény.
Mennyire haladt előre Európa, főként pedig az egykori keleti tömb országai a
múlt feldolgozásában?
- Szerintem nem fényes a bizonyítvány. A múlt héten a litván fővárosban,
Vilniusban Algimantas Dailide-t, az egykori litván rendőrség, a Saugumas egyik
tagját elítélték, mert részt vett civilek ellen elkövetett atrocitásokban. Öt év
börtönbüntetést kapott, de a litván bírák ügy döntöttek, nem kell börtönbe
vonulnia, mivel a felesége beteg, ő pedig nyolcvanöt éves. Azonban az, hogy ő
ilyen idős, még nem teszi őt igaz emberré. És az sem, hogy ennyi időn keresztül
megúszta az igazságszolgáltatást. Ez az ügy riasztó üzenetet közvetít a
társadalom számára. De érdemes Németországot és Ausztriát is összehasonlítani.
Ugyanazt a nyelvet beszélik, de míg Németország szembenézett a múltjával,
Ausztria sajnos elmulasztotta ezt. Még tizenöt évvel ezelőtt is úgy adta elő
magát, mintha Hitler első áldozata lett volna. Az akció során találtunk néhány
gyanúsítottat Ausztriában is, de Bécs egyszerűen nem volt hajlandó bíróság elé
állítani őket. Botrány, de tény: Ausztria a náci háborús bűnösök paradicsoma.
Simon Wiesenthal (archív felvétel)
Németországon kívül van más pozitív példa ?
- Igen, feltétlenül. Horvátországot említeném itt. Bíróság elé állították
Dinko Sakicot, a jasenovaci haláltábor parancsnokát, és kérték Ausztriától a
kegyetlenkedésekkel gyanúsított Milivoj Asner kiadatását is. Igen pozitív lépés,
hogy Magyarország is kérte Charles Zentai (képünkön) kiadatását Ausztráliától.
Nem tudom elképzelni, hogy ez megtörténhetne a balti államokban: Lettországban,
Litvániában vagy Észtországban.
A közép-európai országokban még mindig jelentős az antiszemitizmus. Mit
lehet tenni ez ellen?
- Sokat, például az oktatás segítségével. Nemcsak a holokausztot, hanem a
zsidó történelmet és hagyományokat is tanítani kellene az iskolákban. A perek is
eszközei a nevelésnek: ezen keresztül megtanítjuk a társadalomnak, hogy
valójában mi is történt a világháborúban.
Ön szerint a helyi zsidó közösségek gyakran nem támogatják az Utolsó Esély
Akciót. Miért?
- Szerintem azért, mert félnek. Sebezhetőnek érzik magukat. Néhány országban
már csak kisebb közösségek maradtak. Észtországban például mindössze 3500 zsidó
él, ezért kiszolgáltatottnak érzik magukat. Mi viszont arról próbáljuk meggyőzni
őket, hogy végső soron a mi akciónk a legjobb módja annak, hogy kezeljük a
problémát. Ha nem titkolózunk, nem félünk, hanem kimondjuk az igazságot, és a
szélesebb közvéleménnyel is megismertetjük.
Önök tavaly kezdeményezték Zentai Károly kiadatását, aki a vád szerint egy
tizennyolc éves zsidó fiatalembert ölt meg 1944-ben Budapesten, mert az nem
viselte a sárga csillagot. Hol tart most az ügy?
- Chris Ellison ausztrál igazságügy-miniszter aláírta a kiadatási engedélyt.
Zentai fellebbezett, és jelenleg folyik a jogi huzavona. Remélem, hogy heteken
belül tisztázódik a kérdés, és végül itt, Budapesten állítják Zentait bíróság
elé.
Úgy tudni, több háborús bűnös is él még Ausztráliában, de Zentai lehet az
első, akit kiadnak.
- Rengeteg náci háborús bűnös talált menedéket Ausztráliában, bár közülük
már sokan meghaltak. A második világháború után Ausztrália volt az egyik
legnagyobb befogadó hely a nácik számára. Lettek, litvánok, horvátok, és ahogy
most kiderült, magyarok is mentek oda. Ha valóban kiadják Zentait, ez lesz az
első eset, hogy az ausztrálok sikeres eljárást folytatnak le egy náci háborús
bűnös ellen. Ugyancsak Ausztráliában találtuk meg Konrad Kalejst, aki a lett
halálosztag egyik tisztje volt, amely legalább 30 ezer zsidót ölt meg. Ki
akarták adni, de meghalt nem sokkal az után, hogy fellebbezett.
A másik magyar gyanúsított, aki az Utolsó Esély Akció keretében került elő,
Polgár Lajos, aki az Andrássy úti nyilas központ parancsnoka volt. Az ő
kiadatását is kérték Ausztráliától?
- Igen, mivel jobbnak tartjuk, ha a háborús bűnös ott kerül bíróság elé,
ahol a bűnöket elkövette. Ebben az esetben Magyarországon. De akkor is
elégedettek leszünk, ha Ausztráliában folytatják le az eljárást. Most olyan
túlélőket keresünk, akik tanúskodni tudnának arról, hogy milyen bűntetteket
követtek el 1944 októberének közepétől december 25-ig, amíg Polgár vezette a
Házat.
Ön évtizedeken keresztül együtt dolgozott Simon Wiesenthallal, aki tavaly
hunyt el. Mit tanult tőle?
- Wiesenthal rendkívül okos és intelligens ember volt, olyan ember, aki egy
igen nemes célnak szentelte az életét. Éveken keresztül nem vagy csak nagyon
kevéssé ismerték el, de akkor is hitt az ügyben. Legnagyobb eredménye talán nem
is az volt, hogy igazságszolgáltatás elé állíttatta a bűnösöket, hanem az, hogy
életben tartotta a holokauszt emlékét az 1950-es, 60-as és még a 70-es években
is, amikor senki nem akart erről beszélni. Pont az ellenkezője volt a mostani
helyzetnek, most ugyanis a soá népszerű téma. Wiesenthal igen értékes munkát
végzett: ma mindenki a holokausztról beszél, de az igazi kérdés az, hogy az
igazságot, a soá igaz történetét ismerik-e meg az emberek. Ez még nem dőlt el,
ezért maradt még munka a mi nemzedékünknek is.