A szocialista politikus szerint a Fidesz már a kampány előtt eltaktikázta
magát, és továbbra is gyerekként kezelte az országot, amelyik nem kért a
virtuális depresszióból. Mindeközben a megújulás folyamatában haladó MSZP
történelmi lehetőség küszöbére került, ahol is fél szemét azért a több fronton
egyszerre ostromolt Dávid Ibolyán tartja.
Hátradőlhetnek-e a biztos siker reményében a vasárnapi győzelem után?
- Az első fordulós eredmény csupán közelebb vitt minket ahhoz a
lehetőséghez, hogy a következő fordulót követően megalakuljon a második
Gyurcsány-kormány. Még több munka vár ránk, de ez nem az emberek zaklatását és
magánszférájuk megzavarását fogja jelenteni, mint riválisunk esetében, hanem a
tőlünk megszokott higgadt, érvelő fellépést.
A Fidesz most a vidék felé fordul, mondván: onnan van még mit halászni. Az
Önök rejtett tartalékai hol lapulnak?
- Egyik lehetőségünket már ki is használtuk: 55 helyen az SZDSZ, 3 helyen
pedig az MSZP lépett vissza koalíciós partnere javára. Azt reméljük, hogy
ezekben a körzetekben biztos befutó a baloldali jelölt. Budapestről elmondható,
hogy a 2002-es eredményeknél jobbak a kilátásaink, és a vidéken található
választókerületekben is összehangoljuk már a kampányt a szabaddemokrata
jelöltekkel. Dávid Ibolya szavait úgy értelmezem, hogy az MDF jelöltjei minden
olyan helyen, ahol még reális esélyeik vannak, meg fognak küzdeni a választók
támogatásáért. Elvileg tehát a mostani második fordulóban nem tudja megismételni
a Fidesz a négy évvel ezelőtti produkcióját, vagyis hogy a szélsőjobbtól kezdve
minden konzervatív erőt egy zászló alá gyűjt.
Békés megye már cserbenhagyta az elnök asszonyt...
- Dávid Ibolyáéknak azt kell eldönteni, hogy rövid távon, pillanatnyi és
eléggé kétséges pozíciókért vagy hosszú távon, saját politikai arculatuk és
bázisuk jövőjéért akarnak-e dolgozni.
A Fidesz magabiztosan indult neki a kampánynak. Hol lehetett az a pont, ahol
eltaktikázták magukat?
- Szerintem már a kampány megkezdése előtt előállt ez a helyzet. Azt
gondolták, hogy ha nincs Magyarországon kormányváltó hangulat, akkor ezt a
virtuális világot mesterségesen is elő lehet állítani. De már alapvetésüket is -
miszerint rosszabbul élünk, mint négy éve - hazugságokkal és tudatos
csúsztatásokkal sikerült csak alátámasztani. Amikor pedig szembesültek a
negativizmust elutasító közhangulattal, akkor hirtelen váltottak, és Orbán
Viktor eljövendő országlásában láttatták a megmenekülés útját. A Fidesz nem
vette figyelembe azt, hogy tizenhat évvel a rendszerváltást követően, több
kormányváltással a hátuk mögött a magyar választópolgárok érett módon
mérlegelnek és döntenek. Miközben tehát Magyarország felnőtt, a Fidesz még
mindig lebecsüli és gyerekként kezeli hazánk lakosságát.
És még valami. A magyar emberek egyre inkább értékelik a magánszféra szentségét,
amit Orbán Viktorék jó néhányszor megsértettek az elmúlt hetekben. Szerintem még
a Fidesz-szimpatizánsoknak is sok az a heti háromszori kopogtatás. Hát még a
bizonytalanoknak. Az országot járva és a saját kerületemben is azt látom, hogy
Magyarország lélekben eldöntötte már ezt a választást.
Valóra válik Mikola és Kerényi rémálma, amely szerint a baloldal húsz évre
bebetonozza magát a hatalomba?
- Mikola úr épp az ilyen kiszólásai révén játszik komoly szerepet abban,
hogy a Fidesz megítélése nem olyan kedvező a bizonytalan szavazók körében. Amúgy
nem tervezünk húszéves kormányzást. Nagy dolognak tartjuk azt is, ha a választók
úgy döntenek a ciklus végén, hogy lejárt a négyéves újrakezdések ideje, és
kíváncsiak, hogyan fejezzük be azokat az életüket pozitívan befolyásoló
programokat, amelyeket ez a kormányzat kezdett el. Ilyen értelemben történelmi
lehetőség előtt áll a baloldal.
Hatalmas szerencséjük is van, hogy az ezermilliárdos nagyságrendű uniós
pénzek most kezdenek majd befolyni az országba.
- Ezért a sikerért mi nagyon keményen megdolgoztunk. A miniszterelnök úr nem
itthon panaszkodott, illetve külföldön árulkodott az ország helyzetéről, hanem
kemény és határozott tárgyalássorozattal elérte Brüsszelben, hogy az uniós
támogatásokat a lehető legkedvezőbben tudjuk felhasználni. Ez az igazi nemzeti
politika. Az Új Magyarország program fejlesztési ígéreteinek hátterét is ez a
támogatási rendszer biztosítja majd.
Címszavakban: milyen markáns különbségeket lát mondjuk a négy évvel ezelőtti
és a jelenlegi MSZP között?
- Politikai jövőnket már nem a múltban keressük. Nem féltünk lecserélni
politikai vezetőinket, amely által egy fiatal és tehetséges generáció jutott
lehetőséghez. Fél évvel ezelőtti kampányunkkal - bátorság, biztonság,
igazságosság - újrafogalmaztuk a magyarországi baloldal alapértékeit, és ezáltal
modernizáltuk a korábbiakat. A kormányzati munkában pedig egy új európai
politizálást honosítottunk meg. Mindezt a jó értelemben vett változást nem
kezeljük lezárt folyamatként, és az előttünk álló belső megújulásokban még
inkább dinamizálni fogjuk szervezeti rendszerünket is.