Mérő Miklós
Kurdisztán a láthatáron?

Isztambulra is átterjedtek a két héttel ezelőtt még csak Törökországnak többségében kurdok lakta délkeleti részén kitört erőszakos cselekmények. Az önálló állam megteremtéséért harcoló kurdok a hivatalos török biztonsági erők által megölt tizennégy társuk temetése után néhány nap alatt két tucat halálos áldozattal járó terrorcselekményt hajtottak végre. A szakadár erőket tömörítő betiltott szervezetet, a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) a török kormány, az Egyesült Államok és az Európai Unió egyaránt terrorista szervezetnek tartja.

Kurdok tüntetnek Ankarában vezetőjük, Abdullah Öcalan képével Fotó: Reuters

Terroristák vagy szabadságharcosok? Akik ártatlan emberekre lövöldöznek, emberekkel teli autóbuszokra benzines palackokat dobálnak, vagy akik bevásárlóközpontokban robbantgatnak, azok kétség nélkül terroristák. Ám kik azok, akiknek eszük ágában sincs egy ősi kultúrával, saját nyelvvel és vallási hagyományokkal rendelkező, évszázadok óta egy körülhatárolható területen élő, közel 30 milliós népnek önállóságot, saját hazát adni, s akik e népet országukban nemhogy csak másodrendű polgárokként kezelnek, hanem el is nyomnak? Hivatalos kormányok ezek: a török, az iráni, az iraki és a szíriai kormány. Azon országok kormányai, amelyeknek határai egy képzeletbeli Kurdisztán területén találkoznak egymással, a Közel-Kelet háborúkat és békét meghatározó stratégiai pontján. Törökországban 15 millió, Iránban 6, Irakban 4, Szíriában pedig 1,5 millió kurd nemzetiségű ember él. A maradék Türkmenisztánban, Örményországban vagy menekültként Nyugat-Európában. És a sorsuk sehol sem rendezett.
A kurd válság az oszmán birodalom felbomlásával kezdődött: 1920-ban a sčvres-i békeszerződésben a kurdoknak önálló államot ígértek. 1923-ban a lausanne-i szerződésben mégsem fogalmazták meg Kurdisztán létrehozását, Kemal Atatürk viszont megalapította a világi török államot a legnagyobb kurd kisebbség beolvasztásával.
1925-ben kitört az első kurd felkelés, amit Atatürk a "török nemzeti egység megvédelmezésének" ürügyével kegyetlenül levert, a kurd vezetőket kivégezték. 1945 és `46 között a Kurd Demokratikus Autonóm Köztársaság álma Iránban komoly esély volt egy saját ország létrehozatalára, ám ezt a demokratikus mozgalmat az iráni hatalom gyorsan vérbe fojtotta.
1972-ben ismét felszínre törtek a kurd önállósodási törekvések, szószólójukat Abdullah Öcalant azonban törökellenes szervezkedésért börtönbe zárták. 1978-ban Öcalan - kiszabadulása után - megalakította baloldali gerillaszervezetét, a PKK-t (Kurd Munkáspárt). 1980-ban kiképzőtábort létesített harcosai számára Szíriában. Törökország kurdok által lakott megyéiben rendkívüli állapotot vezettek be.
1984-ben megkezdődött a Kurd Munkáspárt függetlenségi harca. Az 1991-es öbölháború után Szaddám Huszein a kurdok lerohanásával próbálta meg tekintélyét helyreállítani. Ennek eredményeként több mint 2 millió kurd menekült Törökország délkeleti, hegyvidékes területeire, Szaddám Huszeint pedig az ENSZ egyszerűen kitiltotta saját országának északi területeiről. Irak északi (és déli) része felett megtiltotta az iraki légierő mozgását. Az amerikai és brit gépek által ellenőrzött légtértilalom védelme alatt virágzó, a kurdok által autonómiának nevezett entitás alakulhatott volna ki. A török kormány azonban nemhogy egy független, önálló Kurdisztánt nem fogadott el, de a de facto kurd autonómia szentesítését sem. Ezért a törökországi harc átterjedt Észak-Irakba, ahol a kurdok ugyan kikiáltották a Kurdisztáni Köztársaságot, de megakadályozására 1995 márciusában a török hadsereg 35 ezer katonája bevonult az országba. Célja a kurd "terroristák" likvidálása volt.
1995 májusában a török hadsereg visszavonult az iraki területekről. 1996-ban a PKK fegyverszünetet és tárgyalásokat javasolt, a török kormány azonban elutasította az indítványt, és nem volt hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni az általa csak terroristacsoportnak nevezett PKK-val.
1998 augusztusában a török kormány elutasította a PKK újabb egyoldalú fegyverszüneti ajánlatát is. Öcalan ekkor már emigrációból irányította a mozgalmat. Szíria után Moszkvában, Rómában, Svájcban, Kelet-Németországban, Hollandiában, Kenyában élt, végül az ottani görög nagykövetségen kapott menedéket. A török titkosszolgálat azonban elkapta, és Törökországba szállította.
1999 júniusában Öcalant halálra ítélték. Kurd erőszakhullám árasztotta el Európát. Öcalan ügyvédjei az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak.
2000 februárjában a PKK iraki kongresszusán a kurdok letették a fegyvert. Céljuk politikai mozgalommá alakulni. 2000 áprilisában a török hadsereg újra benyomult Irak északi területére.
A kurd kérdés tehát nemzetközi probléma. Megoldásáról mégsem egységesen gondolkodik a nemzetközi közösség. Az egyetlen dolog, amiben egyetért, csak annyi, hogy ne legyen a kurdoknak saját államuk. Ezért a mai kurd helyzet csak Törökországban a következő: húsz évnyi kegyetlen harc, negyvenezer halott, hárommilliónál is több földönfutóvá vált ember, több tízezer politikai fogoly, egy tizenötmilliós kisebbség a legkisebb önkifejezési jog nélkül, tucatnyi megbélyegzett, rebellis megye, háromszázezres "válságkezelő" hadsereg, több mint százmilliárd dollárnyi kár, s egy bebörtönzött fővezér. Mindez Európa határában.